„Itt a diákoknak hangjuk van, és ennek ereje is van!” – 33 év után először női elnököt választott a Kolozsvári Magyar Diákszövetség

Székelyudvarhelyi származású női elnököt választott magának a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, ezzel nagybetűkkel véste fel 2023-as évét a magyar egyetemisták történelmébe, hiszen ezidáig, 33 éven át férfi vezetők vállalták diáktársaik érdekvédelmét. László Petra sok szempontból különleges elnök: bár most egy komoly közösség élén áll, nem fontolgatja a politikai úton való továbbindulást karrierjében, hivatásának ugyanis a tanári pályát érzi. Jelenleg harmadéves hallgató a BBTE Bölcsészettudományi Karának magyar–román szakán, és noha úgy érkezett Kolozsvárra, hogy mit sem tudott románul vagy a KMDSZ tevékenységéről, felelősségének érezte az országnyelv elsajátítását, illetve diáktársai jóllétének biztosítását, így lassacskán mindkettőbe „beletanult”.

„Az elnökké válást több diákszervezeti tevékenység előzte meg, köztük az országos szervezetekkel való kapcsolattartás. Nagyon nagy kihívás, kétévnyi munkáról van szó, komoly elköteleződésről, de az eddigi diákszervezeti tevékenységeimnek hála úgy érzem, készen állok a feladatra” – osztotta meg velünk László Petra, akivel telefonon beszélgettünk.

Fotók: László Petra személyes archívuma

Beismerte, középiskolásként nem sokat tudott a kolozsvári magyar egyetemisták szervezetéről, hozzá is – mint a legtöbb magyar iskoláshoz – a diáknapok híre jutott el csupán. Ma azonban már életének szerves részét képezi a KMDSZ, ahova néhány évvel ezelőtt egy Facebook-hirdetésen keresztül jelentkezett, és azóta minden egyes programján részt vett. Olyannyira fontos számára a diákszövetség, hogy az elkövetkező éveit sem tudja elképzelni anélkül – lelkendezett, majd kiemelte, az elnökválasztással egyidőben több vezető pozíció is megújult, így a csapat friss és tettre kész, rengeteg új célkitűzéssel.

László Petra harmadéves bölcsészként került a diákszervezet élére, humán beállítottságú nőként vállalta, hogy vezeti és védelmezi a teljes magyar egyetemista közösséget Kolozsváron, ami nem kis dolog a kincses városban. Ráadásul minden szem rászegeződött, hiszen a diákszövetség fennállásának 33 éve alatt nem volt példa női elnökre. Mint mondta, meglepte ez a nagyfokú figyelem, mert számára, ahogyan diáktársai számára is, nem volt kérdés a nem, a hovatartozás, az identitás, mert „ez a generáció már tudatos és nem a külsőségek vagy sztereotípiák alapján dönt, hanem a tapasztalataira hagyatkozva, nagyfokú nyitottsággal”.

Jómaga pedig jócskán bizonyított az elmúlt években, hiszen nem telt el napja, hogy valamit ne tevékenykedett volna a KMDSZ-en belül. „Önkéntesként kezdtem, mindent kipróbáltam, majd megtaláltam a számomra legszebbet, az érdekképviseletet. Mindig is érdekelt az ilyesfajta tevékenység, már Székelyudvarhelyen is kipróbáltam magam benne az Udvarhelyi Fiatal Fórum keretében” – osztotta meg velünk. Hozzátette, ennek köszönhetően vált a diákszövetség tanügyekért felelős vezetőtanács tagjává és elnökhelyettesévé, amit egy újabb komoly pozíció követett: a BBTE magyar tagozatáért felelős diákalprefektusává választották.

Mindezt azért vállalta, mert elvarázsolta, hogy az elmúlt három évtizedben a KMDSZ hatékonyan védte és képviselte a kolozsvári magyar diákokat. Úgy véli, szinte példátlan az ilyesfajta felelősségvállalás az országban, jómaga legalábbis nem találkozott olyan diákszervezettel, amely ilyen mértékű odafordulást és tettrekészséget tanúsított volna.

„Itt a diákoknak hangjuk van, és ennek ereje is van” – fogalmazta meg az egész esszenciáját. Arról is nyíltan beszélt, hogy az intenzív és teljes embert igénylő munkát önkéntes alapon végzi.  „Nagyon kevés szabadidőnk van, rengeteg a program egész évben, sok történésre kell reagálnunk, tucatnyi a gyűlés, kitölti a heteinket és még a hétvégéinket is a KMDSZ”.

Hozzáfűzte, ennyi befektetett idő és energia után nem szeretné, ha a diákság csupán úgy emlékezne rá, hogy ő volt az első női vezető a KMDSZ-ben. Eltökélt célja valami maradandót hagyni, miközben azon is ügyködik, hogy a sztereotípiákat valamelyest enyhítse. „Ha körülnézünk, a különböző országokban most már látunk női államfőket, női vezetőket, ennek most már természetes folyamatnak kellene lennie. Nem kérdés, hogy egy női elnök is tud jó vezetője lenni a közösségének” – hangsúlyozta László Petra.

A diákság ma már nyílt és másfajta igényekkel rendelkezik, mint ezelőtt tíz éve. Több az elvárásuk, kritikusabbak, és ma már nem csak a szórakozást igénylik a KMDSZ-től, hanem a pluszt, a szakmai szabadidős foglalkozást is, ami szorosan összefügg a tudománnyal és jövendőbeli karrierjükkel. Ilyen tulajdonságok mellett nem csoda, hogy nem sztereotípiákban, hanem logikusan és nyitottan gondolkodnak.

A diákszövetség új elnökeként többek között arra törekszik, hogy szakmai és tudományos programokat biztosítsanak a tagoknak, többféle lehetőséget, hogy kedvükre választhassanak. Jelenleg is azon dolgoznak, hogy a KMDSZ karrierirodáját beindítsák, hogy a tudományszervezést magasabb szinteken művelhessék.

„Elindult egyfajta tudományos mozgalom itt, Kolozsváron. Ennek kapcsán még több előadásra várnánk a diákokat, szeretnénk, ha jobban elmélyülhetnének a kutatói munkában, mert ma már a kutatás az egyetemista lét koronája” – fogalmazta meg hitvallását az új KMDSZ-elnök kiemelve, hogy egészéves tudományos diákköri mozgalom megszervezése a cél amellett, hogy a kulturális és kikapcsolódási lehetőségekről sem feledkeznek meg.

Idei stratégiájuk tehát a megújulás –ebben az is a diákszövetség előnyére van, hogy nem csupán az elnök, hanem másik három vezetőségi tag is cserélődött, így teljes lett a vérfrissítés a szervezeten belül.  Újult erővel képesek lesznek választ adni és egyben lehetőségeket biztosítani azoknak az egyetemistáknak, akik nem kizárólag azzal az aspirációval érkeznek Kolozsvárra, hogy átbulizzák a három évet, hanem szakmailag is fejlődnének, és már a tanulás folyamatában építenék közelgő karrierjüket.

Hozzátette, életpéldája is igazolja terveit, hiszen jómaga Székelyudvarhelyről érkezett a kincses városba, és ma harmadéves egyetemistaként a magyar hallgatókért felel, miközben meggyőződése, amint teljesíti küldetését a szervezeten belül, tanári pályára lép. Szinte minden egyetemi napja úgy épült, hogy eggyel közelebb vitte céljaihoz, és szeretné, hogy hasonló élményekben legyen részük a jelenleg Kolozsváron tanuló vagy a következő években Kolozsvárra érkező magyar egyetemistáknak is.

„Nagy kihívás székelyudvarhelyiként felkerülni Kolozsvárra, főleg úgy, hogy mi, udvarhelyiek nem igazán tudunk románul. Én is nagyon gyengén beszéltem a román nyelvet, amikor felköltöztem Kolozsvárra, ezért is választottam a román mellékszakot. Akkor nem gondoltam, hogy az órománnal fogom kezdeni a romántanulást, ami nem a leghatékonyabb mód, viszont azt is a KMDSZ-nek meg a BBTE diáktanácsának köszönhetem, hogy végül sikerült elsajátítani ezt a nyelvet. Most már bármikor szívesen érvelek, védem a diákok érdekeit akár román nyelven is, gyakran a román kollégákkal vállvetve” – avatott be László Petra személyes tapasztalataiba, amelyek szintén arról tanúskodnak, hogy a Kolozsvári Magyar Diákszövetség programjai az élet több szegmensében is kapaszkodót nyújthatnak.

Arról is őszintén beszámolt, hogy az érdekvédelem és a mások mellett való kiállás gyermekkora óta meghatározó tulajdonsága, amit a családjából hoz. Édesapjától látta, hogy mekkora hatása van annak, ha az ember nap mint nap a saját közössége érdekeiért tesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?