Törökvágásra fel! Újra „téli majálist” szervez a KMDSZ

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) nyolcadik alkalommal szervezi meg a Téli Majális elnevezésű rendezvényét január 14-én. A 10 órakor kezdődő program a szervezők szerint a „bemelegítője” a 28. KMDSZ Diáknapoknak. Két év kihagyás után idén újra egynapos játékokkal, este pedig bulival várja a diáknapozó csapatokat.

A 8. KMDSZ Téli Majális nyílt esemény, amelyre bárki ellátogathat a rendezvény helyszínéül szolgáló Törökvágásra, ugyanígy az esti bulira is. A szervezői csapat közel száz főből áll, tudatták a szervezők, akiknek a javát elsőéves egyetemisták teszik ki, ezzel is „közelebb kerülve a szervezet mindennapi tevékenységéhez”. A résztvevők közel 20 játékra számíthatnak, emellett kabalával, illetve különböző tárgyakból improvizált szánkóval is készülniük kell, ami a kreativitásukra van bízva.

Fotó forrása: KMDSZ Diáknapok Facebook-oldala

Ahhoz, hogy valaki részt vehessen a versenyeken, szükség volt az előzetes regisztrációra, ami már lezárult, ennek eredményeképp összesen 35 csapat méri össze tudását szombaton a Törökvágáson, ez mintegy 525 egyetemistát jelent a szervezők közleménye alapján. A majális idei témája a görög mitológia, ami külön kihívást jelent mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek. A rendezvény afterpartival záródik, ahol Lotfi Begi magyarországi lemezlovas is fellép.

A Téli Majálist tavasszal követi a nagy népszerűségnek örvendő 28. KMDSZ Diáknapok, amit idén május 3-7. között tartanak meg. A szervezők már bejelentették az esemény első fellépőjét is, az erdélyi származású Schwarcz Ádámot, vagyis Beton Hofit, aki jelenleg a zeneipar egyik legfelkapottabb előadója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?