Visszatér az alapokhoz a huszonötödik KMDSZ Diáknapok: a '90-es évek a téma

Közel kétezer egyetemista szállja meg május 9. és 13. között a kolozsvári Törökvágást, és az egész várost. A 25. KMDSZ Diáknapok 137 fős szervezőcsapata, a SzervezTeam kultúrprogramokkal, sporteseményekkel, felvonulással, bulikkal készül.

A negyedszázados évforduló alkalmából az idei év tematikája a back to basics, vagyis vissza az alapokhoz. „Kilépni kicsit a 21. század modern technológiájából és visszatérni a kilencvenes évek gyökereihez, mikor még a Dacia volt az akkori világ Teslája és a pixelek jelentették a legvagányabb filtert, valamint a What is Love volt a legnagyobb sláger. Ezt a hangulatot próbálja visszaadni a Diáknapok a két kreált Daciában utazó figurával, akik ’93 óta utaznak felénk, bemutatva az elmúlt éveket, hogy lassan megérkezzenek 2018-ba, a Diáknapokra” – olvasható a szervezők közleményében.Az ötnapos bulira idén 58 csapat, azaz 19 klán nevezett be. Ők már túl vannak egy összerázó hétvégén, amelyet április 20-22 között szerveztek Sólyomkőváron, ahol kipróbálhatták a játékokat és felkészültek a rájuk váró nagy eseményre.A diáknapozók egy-egy aktívan töltött nap bulivel pihennek: fellép majd a Halott Pénz, Irie Maffia, DJ SHIVER, DJ Gyóntatófülke és Tőtöttcigi, Nick Havsen, DJ Poligot, PDBR, DJ Mini és DJ NRB, Pici és Johnny illetve Thomas és Andriss fogják biztosítani a törökvágási bulisátorban a ’90-es évekbeli hangulatot. Ezekre a bulikra bérletet válthatnak nem diáknapozók is a KMDSZ irodában, ahol egy bérlet A-Kártyával 79 és nélküle 89 lejért vásárolható meg, egy napijegy pedig 25 lejbe kerül.

Kapcsolódók

Kimaradt?