Űrutazásra hív májusban a 24. KMDSZ Diáknapok

Új fény- és hangtechnikával, kikapcsolódásra alkalmas Chill Zone-nal és padlózott bulisátorral is készül a KMDSZ csapata az űrutazás jegyében május 3–7. között a Törökvágáson szervezett 24. diáknapokra – tudtuk meg csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Emellett bejelentették: az idei sztármeghívott az elektronikus tánczenét játszó Cloud 9+ lesz.

Székely Kinga, a KMDSZ Diáknapok főszervezője az esemény témájáról elmondta: mint minden évben ennek értelmezését most is a csapatok fantáziájára bízzák, de emellett ők is törekednek arra, hogy a különböző sátrakban megteremtsék az űrutazás hangulatát.

A klánokat, azaz a csapatok újabb csoportba rendezését idén is megtartják, mivel a tapasztalat azt mutatta, hogy hasznos és fenntartható. Ugyanakkor ezáltal a csapat, és nem pedig a versenyszellem erősödik, ami szintén fontos a szervezők számára, hiszen nem pontszerző mérkőzést, hanem szórakoztató, vidám rendezvényt akarnak biztosítani a résztvevők számára.

A programpontokról a főszervező tájékoztatásából kiderült: a Paprika Rádióval partnerségben visszahozzák a nagy népszerűségnek örvendő „csípős flashmobot”, valamint a City Tour Night esti vetélkedőt. Az első nap a már megszokott ütemezést fogja követni, a megnyitó után villámcsődületet, felvonulást szerveznek, majd a csapatok, klánok és a kabalák bemutatkozására kerül majd sor.

Székely Kinga szerint a program összeállításakor fontos szempont volt az arányosság, ugyanolyan mértékben akarnak a sportra, a kocsmajátékokra, a kulturális versenyszámokra és a bulizásra is hangsúlyt fektetni. Új program lesz például az a játék, amelyben a csapatok különböző országok kulturális jellemzőit kell majd kreatívan megjeleníteniük. A sportesemények sorában idén is lehet métára, kézilabdára számítani, valamint a Transindexszel szervezett hagyományos fotómaraton sem marad el.

Lőrincz István, a KMDSZ friss elnöke az újítás és az eddig bevált módszerek közötti egyensúlyra törekszik, hiszen az elmúlt évekhez képest új csapattal és új vezetővel vág bele a diákszervezet a diáknapok megszervezéséhez. Kétezer résztvevőre, 56 csapatra és 19 klánra számítanak, akik körülbelül 50 versenyszámon vesznek majd részt. A KMDSZ elnöke úgy látja, a diáknapok iránti érdeklődés nem lankad, a diákok és Kolozsvár is évről évre nyitott az egyetemisták megarendezvényére.

Lőrincz István arról is beszélt, hogy igyekeztek tanulni az elmúlt évek tapasztalataiból, így az infrastruktúrát is fejleszteni fogják idén, ami új fény- és hangtechnikát, valamint padlózott bulisátort jelent. A bulisátor mellett Chill Zone-t alakítanak ki, amely a kikapcsolódásra, pihenésre nyújtana ideális helyszínt.

A diáknapok hajnalig tartó bulikkal, koncertekkel is jár, szerdán DJ Shiver indítja a sort, majd DJ Mini és Chris Lawyer látványos showjára lehet számítani. A negyedik napon Pikowatt-buli lesz, a zárónapi sztármeghívott pedig az elektronikus tánczenét játszó Cloud 9+.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy idén először más városokból is kíváncsiak a diáknapok szervezési folyamatára, mint megtudtuk, brassói szervezőtársakkal dolgoznak együtt.

Elővételben 69 lejért lehet bérletet váltani, napijegyek csak a helyszínen vásárolhatóak.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?