A fiatalok is beleszólhatnának Kolozsvár fejlesztésébe

A tervezett Ifjúsági Egyeztető Tanács hozzájárulna ahhoz, hogy a fiatalok képviselői is kifejezhessék véleményüket a Kolozsvárt érintő projektekről. A polgármesteri hivatal már megkezdte a nyilvános konzultációt az ifjúsági szaktestület megalapításáról, amelynek célja az, hogy jobban bevonják a fiatalokat az ifjúsági projektekkel és közpolitikával kapcsolatos döntéshozatalba.

A hallgatói szaktestület segítségével a kolozsvári önkormányzat a „rendelkezésre álló források határain belül” támogatná az ifjúsági akciókat és programokat, és a fiatalokat is próbálják bevonni az ifjúsági közpolitikák kialakításába. A tervezet szerint a testületébe azok jelentkezhetnek, akik valamely Kolozsváron működő diákszervezet, más hallgatói szervezet, nem kormányzati ifjúsági szervezet vagy pedig a megyei diáktanács képviselői.

Kolozsváron hagyománya van annak, hogy a fiatalokat is bevonják a döntéshozatalba

„A Kolozsvári Ifjúsági Egyeztető Tanács elindításával a fiatalokat aktív szereplőjévé tennénk a döntéshozatalnak. Kolozsváron hagyománya van annak, hogy a fiatalokat is megpróbáljuk minél jobban bevonni ebbe a folyamatba” – nyilatkozta a napokban Ovidiu Cîmpean, a polgármesteri hivatal fejlesztési igazgatója.

Fotók: Borsi Balázs

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere úgy vélte, a „fiatalok a közösség alapvető erőforrásai”, ezért fontos, hogy minél jobban bekapcsolódjanak a város életébe és hozzájáruljanak a fejlődéséhez. Mint fogalmazott, az Ifjúsági Egyeztető Tanács kiegészíti majd azt a munkát, amelyet eddig is végeztek a fiatalokkal közösen, és reméli, hogy olyan projektötletek születnek, amelyek elősegítik az ifjúság boldogulását és a város fejlődéséhez is hozzájárulnak.

„A kolozsvári Ifjúsági Egyeztető Tanács egy újfajta párbeszédet teremt a fiatalság és a városvezetősés között, ezáltal pedig egy újabb lépést jelent a fiatalok és a helyi önkormányzat közötti partnerség megerősítésében. Üdvözüljük ezt az ötletet és bízunk benne, hogy közösen sikerül majd minél több ajánlást átültetnünk a gyakorlatba” – mondta Tudor Ogner, a Kolozsvári Fiatal Föderáció elnöke.

KMDSZ: mindenképpen ott lesznek a fórumokon

Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke a Maszol megkeresésére felidézte: ilyen kezdeményezése már volt régebben is a polgármesteri hivatalnak, voltak egyeztető fórumok a városházával, és ő és a kolozsvári ifjúsági szervezetek is úgy látják, akikkel erről beszéltek, hogy ez egy jó kezdeményezés, hogyha „tényleg meg is valósítják a javaslataikat, nem csak elméleti szinten maradnak”.

„Kíváncsiak vagyunk, hogy mi lesz ebből a kezdeményezésből, bár nekünk erről nem szólt senki, mi is csak egy Facebook-bejegyzésből értesültünk, hogy lesz egy ilyen egyeztető tanács. Az eddigi években is mindig ott voltunk ezeken a fórumokon a Kolozsvári Fiatal Föderációval együtt, próbáltunk minél jobban bekapcsolódni, és ezután is így teszünk” – nyilatkozta Hatos Attila.

A nyilvános konzultáció október 11 és 25 között zajlik, a megjegyzéseket, véleményeket a consultarepublica@primariaclujnapoca.ro email címre várják, vagy pedig személyesen lehet leadni a Monostori út 7. szám alatti információs központban.

Kimaradt?