Hétfőn hivatalosan is vége a nyári vakációnak: becsengetnek, az iskolák kapui kinyílnak. Ez az időszak azonban nem mindenkinek felhőtlen, hiszen újra korán kell kelni, forgalmi dugóban kell várakozni, házi feladatot írni gyereknek és szülőnek egyaránt. Hogy hogyan lehet mindezzel ép idegekkel megbirkózni és már-már elfogadhatóvá tenni az iskolakezdést? Vitus-Bulbuk Emese pszichológus, iskolai logopédus válaszolt kérdéseinkre.

–  Az iskolakezdés gondolata nagyon sok gyereket izgalomba hoz, sokan várják, viszont sokan szoronganak, félnek tőle. Min múlik ez?

– Az információkon: milyen gyorsan és honnan kapja az információt a gyerek. Amikor előkészítőbe megy, akkor egy teljesen új világ nyílik meg előtte. A szülőknek azt tudom ajánlani, hogy a saját iskolás emlékeikről meséljenek a kicsiknek, eleinte mindenképpen a pozitív tapasztalatok legyenek kihangosítva.

Az előkészületekbe is próbáljuk meg bevonni a gyerekeinket. Vásároljuk meg együtt a füzeteket, tankönyvborítókat, kérdezzük meg, hogy milyen tolltartót szeretne, dínós legyen vagy szuperhősös, mert fontos, hogy jelezzük, ebben már ő is tud dönteni. Így aztán érzékeli, hogy ő már „nagy”, az ő véleményét is meghallgatják, és akár annak mentén történnek a különböző döntések. Sok helyen megoldják, hogy már tanévkezdés előtt találkozzanak a tanító nénivel és az osztálytársakkal, ez is segít a szorongások feloldásában. 

– Mennyire fontos a napi rutin kialakítása? Szülőként mire kell különösen odafigyelnünk?

– Már az iskolakezdés előtti hetekben próbáljuk hozzászoktatni a gyerekeket a korán fekvéshez, illetve a korán keléshez is, hiszen amint elkezdődik az iskola, nagyon sok új impulzus lesz, amihez hozzá kell szokniuk, legalább az alvással és ébredéssel ne legyen probléma. A tanévkezdés előtt beszéljünk arról is, hogy miket szeretne uzsonnára vinni, és kipróbálhatjuk azt is, hogy mennyi időbe telik bejutni az iskolába busszal, autóval, nézzük meg a parkolási lehetőségeket, mert ezek mind-mind terhet vesznek le a vállunkról.

– Mi történik abban az esetben, ha nem új az iskola fogalma, vagyis ha a gyerek már nagyobb?

– Ők már tudják, hogy nem mindig fenékig tejfel a suli. Nekik mesélhetünk akár a negatív élményeinkről is, nem feltétlenül tanácsként, követendő példaként, hanem csakhogy lássa, hogy nekünk sem volt mindig könnyű, voltak nehézségeink, de kerestünk rájuk megoldásokat is. Azonban hagyni kell azt is, hogy ők is megtalálják a saját megoldásaikat. Beszéljünk arról, hogy mitől fél, mi a zavaró számára, miért nem akar iskolába menni, mi az, amit nehéznek lát.

Mit vár nagyon? Vagy egyáltalán vár-e valamit a barátokon, a szüneteken és a tornaórán kívül? Kérdezzünk rá, hogy mi az, amiben szülőként tudunk neki segíteni, miben tudjuk támogatni vagy megkönnyíteni a dolgát. Mert abban az esetben, ha a gyermek érzékeli azt, hogy az igényei, a szükségletei vagy a félelmei meghallgatásra kerülnek, és megpróbálunk tenni azért, hogy számára is könnyebb legyen, akkor – bár mondani fogja, hogy ő nem szereti az iskolát, de – mindenképpen nyugodtabban fog nekivágni, mert nagyobb biztonságban érzi magát általunk.  

– A szülők tehát teljes vállszélességgel kell támogassák a gyerekeket, viszont önmagukat is rá kell hangolják, fel kell készítsék erre az időszakra. Hogyan tehetik meg ezt?

– Felkészülni az iskolakezdésre? Támogató csoportokat lenne jó indítani, úgy talán sikerülne. De a viccet félretéve, szülőként nem várhatjuk el a gyermektől, hogy megoldja a mi szorongásainkat. Viszont szülőpárosként elmondhatjuk egymásnak a félelmeinket, mi az, amiért aggódom, mi az, ami nekem problémát okoz. Például a korai kelés: „tele van a hócipőm azzal, hogy reggelente mindig én viszem a gyereket, és este hatkor már pusztulok meg az álmosságtól”. De arról is beszélni kell, hogy ki tanul a gyerekkel vagy ki viszi el edzésre és táncolni. Ez mind-mind beszédtéma kell legyen, hiszen abban a pillanatban, hogy meg tudom fogalmazni, mi a probléma, rögtön könnyebb megoldást találni rá. De ehhez az kell, hogy kimondjam hangosan magamnak és a társamnak is.

Abban az esetben viszont, ha nem mondom ki, az nekem nehéz, nekem teher, és ugyanúgy szorongok, amikor meg kell csinálni a matek házit, mert én nem vagyok jó benne, de ettől függetlenül valaki kell foglalkozzon vele. És attól, hogy puffogva oldom a gyerekkel a házit, a társam még nem fogja kitalálni, hogy igazából én csak azt szeretném, hogy ő vegye ezt át tőlem, mert ő valóban érti is a matekot. 

Csinálhatjuk ezt huzamosabb ideig is akár, de nagyon erős negatív érzelmek alakulnak ki bennem, dühök, haragok, sértettségek, amiket előbb-utóbb a gyerek fele, a házastársam fele, a tanító néni, tanárok és az iskola fele fogok fordítani. Viszont ha már az első pillanattól fogva kimondom, akkor van rá lehetőségem, hogy megoldjam akár a tanárral, akár az iskolával, akár a szülőtársammal. Én erre tudnám buzdítani a szülőket, hogy valahogy ezt tartsák szem előtt. És abban az esetben, hogyha azt látják, hogy valami nagyon nem megy, akkor igenis változtatni kell azon. Ne féljenek változtatni!

– Mit tanácsol azoknak a gyerekeknek és szülőknek, akik idén vizsgaévben vannak?

– Tervezést. Én ezt látom egy erős mankónak, ami nagyon tud segíteni: tervezés egy egész évre vagy fél évre előre, amiben megtervezem azt is, hogy mikor húzunk bele a tanulásba, de megtervezem azt is, hogy mikor lazítunk. Ezek legyenek kitéve valahova, látható helyre az otthonunkban is, hogy tudja, mit kell átolvasson, mikor kell magánórára menjen. De ugyanúgy azt is tűzzük ki, hogy mikor van vakáció, amikor esetleg elutazunk pihenni, mikor van a ballagás, a nagykorúsítás, amikor az egész család őt ünnepli.

Amennyire lehet, ebben az évben kerüljük a nagy váltásokat, újdonságokat: ilyen a költözés vagy éppen a munkahelyváltás. És ha elkerülni nem is tudjuk teljesen, legalább próbáljuk meg eltolni, hogy ne ütközzön a vizsgára készülés vagy vizsgázás időszakával, próbáljuk meg ennek mentén alakítani az évünket. Ezért jó az, ha a gyermek előre látja a terveket, mert ez is egyfajta biztonságot és erőt ad neki. De a tanároktól is kérhetjük, hogy osszák be a tananyagot és adjanak tippeket arra, hogyan kell nem utolsó pillanatban tanulni. A gyermek pedig, ha érzi, hogy mindenki valahogy összefog annak érdekében, hogy őt segítsék, meg fogja tudni ugrani az előtte álló mérföldkövet.