„Az iskola a gyermek élete, amiről a szülő tudomást szerez, de annak csupán másodszereplője. Főszereplője a gyermek és a gyermekközösség” – vallja Czirjék Kati, a Női vállalkozók Erdélyben Facebook-csoport alapítója, négygyermekes édesanya.

A tanévkezdés közeledtével arról beszélgettünk, miként vészelhető át a sok szülő számára stresszes, aggodalmakkal teli időszak. Megtudtuk: az önállóságra nevelés, a közös megbeszélés a kulcsa mindennek, ennek köszönhető, hogy családjukban nagybevásárláskor nem kérnek drága holmikat a csemeték, találékonyan, házilagos megoldásokkal helyettesítik a műanyag cuccokat, reggelente önállóan kelnek fel, uzsonnát pakolnak, tanszereiket táskába teszik, felöltöznek és útnak indulnak – még akkor is, ha a szülők az éjszakai munka fáradtságától tovább alszanak.

Czirjék Kati rutinos a tanévkezdés és iskolai mindennapok terén, hiszen gyermekei 14, 12, 9 és 3 évesek, jómaga pedig pedagógusként tevékenykedett vállalkozói hivatása előtt, tehát pedagógusi és szülői szemszögből is tudja, miből áll az iskola. Nem stresszel már a rettegett tanévkezdő bevásárlástól, legyen szó lelki-fizikai előkészületekről, sikeresen veszi az akadályokat. Nem nyugtalanítja az írószerek színe és márkája, a füzetek mintája, az iskolatáska stílusa, csupán amiatt aggódik, hogy egy újabb koronavírus-járvány ismét online terepre tereli az oktatást, és azzal együtt gyermekei lehetőségeit újra megtizedeli.

Célirányos vásárlás, 3-4 évente egy iskolatáska

A vásárlás családjukban nem azt jelenti, hogy a szülő felkerekedik, és egy héten keresztül „vadássza” a különféle írószereket, füzeteket, táskákat. Ellenkezőleg, a gyermekekkel közösen, célirányosan mennek új felszereléseket beszerezni, de azt megelőzően otthon ki-ki ellenőrzi, hogy mi az, amit elnyűtt, miből szükséges tartalék. Gyermekeivel megállapodtak abban, hogy 3-4 évente vásárolnak új iskolatáskát, így tehát évkezdésenként egy táskavásár terheli a családot.

A megvásárolható tanszerek árának limitet szabtak, mindig jelzik csemetéiknek, ha valami már nem fér bele a keretbe, ők pedig zokszó nélkül elfogadják, mert már érzik a pénz értékét, van viszonyítási alapjuk. Olyannyira, hogy gyakran előbb borzadnak el egy toll vagy ceruza árának láttán, mint szüleik. „Természetesen előfordul, hogy egy-egy eszközbe szerelmesek lesznek. Ha látjuk, hogy nem akarják elengedni, legyen bármennyire is drága, megvásároljuk nekik a kívánt darabot” – fűzte hozzá az édesanya.

Egymás felszerelését nem örökölik a lurkók, mert eltérő neműek és korúak, illetve gyorsan változnak az aktuális trendek, így mindannyiuknak más a vagány. Szülőként fontosnak tartják, hogy olyan tanszerekkel dolgozzanak csemetéik az iskolában, amiket örömmel vesznek a kezükbe – ez serkenti a tanulási kedvet, ezért aztán kifejezetten figyelnek arra, hogy a könyv- és füzetborítók, ceruzák és füzetminták a gyermekek személyiségéhez illők legyenek.

Mivel a család nem kedveli a műanyag megoldásokat, a füzeteket és könyveket házilag borítják be a gyermekek szüleikkel – szigorúan csak egyenként, mert a sok kiskamasz, ha együttműködésre kényszerül a felnőtt jelenlétében, munkálkodás helyett egymás vérét szívja – adta tudtunkra Czirjék Kati, akinek otthonában szülő-gyermek közös rituáléja a papírborítók felrakosgatása.

A gyerek kezdi az iskolát, ez az ő tevékenysége, nem lehet kihagyni belőle

Czirjék Kati családjában nem a szülők feladata az iskolakezdéssel járó kötelezettségek teljesítése: az iskolatáskát a gyermekeknek kell kimosniuk, a ruhatárukat maguknak ellenőrzik, szüleik csak háttérből figyelik őket, és időközönként rápillantanak a folyamatra, hogy minden rendjén alakuljon. Önállóságuk már óvodás koruktól kezdve gyarapodik, szüleik ugyanis fokozatosan nevelik rá őket arra, hogy „saját kicsi világukban minden az ő feladatuk”. Még a tanulás is, ezért aztán nem is csüngenek a felnőttek nyakán, ha a házi feladat elkészítéséről van szó.

Három iskoláskorú gyermeke önállóan végzi házi feladatát, csak akkor kér segítséget, ha kifog rajta egy gyakorlatsor. Tisztában vannak azzal, hogy édesanyjuk és édesapjuk diákként éltanuló volt, és ennek megfelelően jómaguk is törekednek a kimagasló eredmények elérésére, de szó sincs arról, hogy elvárnák tőlük a tökéletes átlagot. Ha gyengébb minősítéssel érkeznek haza, esetleg egy el nem végzett házi feladat miatt regulázza meg őket a tanító, férjével nem kérik rajtuk számon a botlásokat, mert a gyerekek is tudják, nekik kell helyrehozniuk a hibát, és sokkal jobban emészti őket a helyzet, mint szüleiket.

Csupán akkor kezdenek foglalkozni a jegyekkel, ha egy tantárgyból többször is gyengébb minősítést szereznek: ez jelzi, hogy a csemetének gondja akadt a megértéssel, a tanító stílusával, vagy lelki terheket hordoz. Ilyenkor megbeszélést tartanak, válaszokat keresnek a felmerülő problémákra, amelyek rendszerint megoldódnak, mert olyan pedagógusok veszik körül a család iskolásait, akiknek módszere pozitív hatást vált ki.

A négygyermekes édesanya úgy véli, cikluskezdéskor ezért érdemes iskola helyett pedagógust választani. Olykor adódhatnak nehézségek, de minden, ami az iskolában történik, a gyerek és a pedagógus dolga, a szülő csupán másodlagos vagy harmadlagos szereplője a történéseknek. Nem lehet beleszólása a módszerekbe, mert nincs rálátása arra, hogy mi történik az intézmény falain belül, és a gyerek beszámolója csak egy szubjektív szelete a történetnek.

Kapcsolódó

Ünnepnap, amikor a nagyasztal körül összegyűlnek – tízgyermekes csíkszentdomokosi édesanyával beszélgettünk

Kristály Katalin szerint az Istenbe vetett hit, a közös munkavállalás, a férj és feleség lelki összefonódása nem ismer akadályokat: ennek a „szentháromságnak” köszönhetően egy érkező gyermek sem volt teher, mindegyiküket ajándékként fogadták.

Anyák napja nagycsaládosok sokgyermekes családok

Tapasztalatai szerint a felmerülő problémák megbeszélhetők, és a szülő pedagógussal, leckerésszel szembeni aggodalmait is felvállalhatja gyermekei előtt. Mivel minden a gyermek életében történik, visszás lenne pont őt kihagyni. Ezért aztán kendőzetlenül mondják el, ha dühösek a pedagógus viselkedésére, de mindig emberi folyamatokról próbálnak beszélni, mert ez viheti előre a gyermeket, és nem az, ha megtanítják neki kategorizálni az embereket.

Cikluskezdő gyermekeit felvilágosítja arról, hogy az, hogy első félévben és az első egy évben miként teljesítenek, meghatározza az elkövetkezendő négy évüket is, mert a tanár kategorizálja a diákjait, és teljesítményük alapján egy dobozba sorolja őket. „Ha nem is vagy jó valamiben, nagyon igyekezz, mert lehet, hogy nem tudsz majd az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, de ha látják az igyekezetedet, azt értékelni fogják” – mondogatja iskolásainak. Úgy véli, a jó pedagógus mellett az is kulcsfontosságú, hogy jó közösséget válasszon a szülő, mert nem mindegy, hogy a gyermek milyen kollektívába illeszkedik be. A jó közösséget azonban nem a származás és az átlagkereset határozza meg, sokkal fontosabb, hogy tettrekész, rugalmas emberek gyermekei között fejlődjék a lurkó.

Önállóságra nevelés, de hogyan?

„A sokgyerekes családnak az egyik legnagyobb előnye, hogy ha nincs jelen a szülő, akkor roppant segítőkészek egymással a csemeték, ha azonban köztük van a felnőtt is, akkor folyton veszekednek” – magyarázta Czirjék Kati a felismerést, ami őt és férjét arra sarkallta, hogy önállóságra neveljék gyermekeiket.

Minden a reggeli rutinnal kezdődött, illetve annak hiányával, mert kezdetben férje pakolta az uzsonnát, közben a gyerekeknek jócskán maradt idejük egymás ugráltatására, vitákra és huncutkodásra. Hogy ezeket elkerüljék, fokozatosan adtak feladatokat nekik: előbb az asztal megterítése, az élelmek elrakása, később az uzsonnapakolás is a készülődő gyerekekre hárult. „Ahogy akadt dolguk, kevésbé voltak reggelente morcosak, könnyebben keltek fel, és együttműködtek, így azt éreztük, hogy mi kivonulhatunk” – idézte fel a pillanatot, amelynek köszönhetően férjével nyugodtan aludhatnak reggelente tovább, mert a kicsik felelősen ellátják magukat. Közben óvodásukat is úgy nevelgetik, hogy testvérei példájára jómaga is önállósodjon.

Hogy a családdal időt tölthessenek, gyakran előfordul, hogy éjszaka dolgoznak, ezért is hálásak, hogy gyermekeik, akik csupán harmadik, hatodik és nyolcadik osztályosok, képesek önállóan, felelősen cselekedni. Ez is jelzi, hogy végtelenül empatikusak, ami annak a számlájára írható, hogy egy nagyon hagyományos, zárt közösségbe költöztek, és a helyi iskolát választották egy városi intézmény helyett, abban a reményben, hogy így majd befogadja őket a közösség, mégis ők voltak azok, akiket az évek folyamán általában kiközösítettek az osztálytársaik.

Férjével közösen figyelemmel követik, hogyan birkóznak meg gyermekeik a beilleszkedéssel. Mivel olyan közegben nőnek fel, ahol minden kiderül, ha valakinek gondjai akadnak, megbeszélik azokat, és a pedagógusokkal együttműködve próbálnak megoldást találni a problémákra. Noha náluk is elhangzik a „na, mi volt ma az iskolában?” kérdés, amire általában az „á, semmi” válasz érkezik, nem hagyják annyiban a beszélgetést, és a lurkókat az érzéseikről is kifaggatják, illetve arról is jókat csevegnek, hogy meglátásaik szerint bizonyos helyzetek miért történhettek úgy, ahogy.

Ambivalens érzések lengik körül a tanévkezdést

Az ambivalens érzések – még, ha nem is az előkészületekről szólnak – jelen vannak az ő lelkében is. Elmondása szerint gyermekkorától kezdve ellentmondásos érzelmek kavarognak benne a tanévkezdés hallatán: kezdetben azért, mert a születésnapja mindig erre az időszakra esett, később pedig azért, mert gyermekei 3 hónapnyi tartalmas, folyamatos együttlét után ismét elszakadnak a családtól, és a tanulás, teljesítés mókuskerekébe csöppennek.

Tanügyi tapasztalatai révén kritikusan tekint az óvodai oktatásra: biztos benne, hogy az óvoda csak azért létezik, mert a szülőnek dolgoznia kell, és nem azért, mert a gyermek fejlődéséhez föltétlenül szükség lenne rá. Hiszen leginkább gyermekmegőrző funkciót tölt be, semmint a gyermek tanulását segítené elő, ugyanakkor egy jól működő családban is elsajátíthatja a csemete azokat a készségeket, amelyek az óvodai oktatás célját képezik. Egyetlen előnye a kortárs társaság, ami egy nagycsaládban szintén nem jelent kihívást. „A gyermek pont olyan jól és harmonikusan fejlődne otthon is, ha megoldható lenne, hogy otthon maradjon, de a legtöbb szülő nem engedheti ezt meg magának” – részletezte meggyőződését. Hozzátette, az oktatás nem jó úgy, ahogyan jelenleg zajlik, mert a csemeték nem azt kapják, amire későbbi boldogulásukhoz szükségük lenne.

Tanévkezdéskor például vágottvirág hajszába rángatják őket a szülők, a pedagógusok a nap végén vödörszámra cipelik haza a virágcsokrokat, amelyek rövid időn belül elfonnyadnak. Érdemesebb lenne megkímélni a növényeket és csokrok helyett cserepes virágokat ajándékozni – nem csupán az iskolai év első napján, hanem egy borongós októberi délelőttön is. Hiszen ez utóbbi a tanítót is felüdítheti, az ünnepségekkel járó elhalmozás azonban csak kellemetlenségeket szül.

És ott van az online oktatás, ami hiányosan és túlterhelőn működött az elmúlt egy évben, és várhatóan visszaköszön még, ha ismét erősödik a járványhelyzet: a tanulás egésznapossá alakult általa, este 9 órakor a gyermekek még házi feladatokat írtak, tehát nem fenntartható. Pozitív hozadéka csupán annyi volt, hogy a szünetek hosszabbra nyúltak, a diákok a saját környezetükben akkor mehettek ki az udvarra, a családjukhoz, amikor akartak, macskát és más állatokat simogathattak, és otthoni főtt ételt ehettek a szendvicsuzsonnák helyett.