Reggel éhségében sír a gyermek, édesapja megveri, hogy gyomorkorgásáról elterelje a figyelmét: nem eheti meg ugyanis azt a maréknyi ételt, ami az iskolai uzsonnája. Bántja tette a szülőt, de bízik benne, hogy a fájdalom enyhíti az éhínséget. A kislányoknak rongyokból összegyúrt baba csüng a karjukon, arcot, végtagokat képzelnek rá, azt nevelgetik. A kisfiúk focilabda híján szintén rongyokból gyártanak maguknak játékot, jól összekötözgetik, hadd guruljon a földön. Tehenek közt élnek, számukra egy pohár tej reggelit és vacsorát jelent. Sokuk HIV-vírustól szenved, mások maláriával fertőzöttek, minden gyermek feje borotvált, mert a tóban való fürdés sem jelent megtisztulást. Közösségük mégsem csügged: a kenyai szülők és gyermekek egybehangzóan vallják, a nyomorból való kitörés egyetlen lehetősége a tanulás. „Isszák a fehér ember szavait, mindenre kíváncsiak, orvosok, mérnökök, ápolók akarnak lenni. Sokuknak sikerül” – tudtuk meg Fechită Lujzától, a Hungary Helps önkéntesétől, akivel a misszió világnapja kapcsán beszélgettünk.

Fechită Lujzát legutóbb akkor faggattuk, amikor a Kolozsvár melletti Pataréten roma gyerekeket oktatott. Később a Hungary Helps Önkéntes Program keretein belül Jordániába utazott, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek életét megkönnyítse, ma Kenyában tüsténkedik: oktat, nevel, játszik, meghallgat és mosolyog szüntelen. Ez utóbbira rengeteg energiát és figyelmet szentel, mert a kenyai kisgyermekek szeme gyakran befátyolosodik, elmerengenek sorsukon, szomorúan figyelnek. „Szükségük van arra, hogy érezzék, emberként tekintenek rájuk, reményt ébreszt bennük, ha a muzungu (fehér ember – szerk.megj.) hisz bennük” – mondta.

A gyulafehérvári származású önkéntes missziója a Hungary Helps Önkéntes Program keretében valósulhat meg, amely a Blythswood Alapítvány I have a brick in Kenya, azaz Van egy téglám kenyában nevezetű projektjével együttműködve, a Magyar Önkéntes Liga lebonyolításával biztosít önkénteseket az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság arra alkalmas projektjeihez. Ez a projekt egy partneri kapcsolat erdélyi magyarok, anyaországi magyarok, románok és kenyaiak között, amely a kenyai hátrányos helyzetű gyerekek oktatásának támogatására született.

A Sargy Oktatási Központ (Sargy Education Centre), amelynek jómaga is pedagógusa, a kenyai Rusinga szigeten több mint 200 hátrányos helyzetű gyermeknek biztosít minőségi oktatást elemi osztályokban.

Egy sziget, amelynek lakói szegények, fertőzöttek, éheznek – mit keres ott egy fiatal erdélyi lány?

Fechită Lujza missziója Rusinga szigetén az, hogy a Hungary Helps Program törekvéseinek megfelelően a gyermekeket elindítsa a mélyszegénységből való kitörés útján. Tapasztalatai azt mutatják, már az önkéntesek puszta jelenléte képes reményt adni az özvegyeknek, árváknak, hátrányos helyzetűeknek, mert azáltal, hogy „a fehér emberek” fontosnak tartják felkarolni a kenyaiakat, megbecsültnek, hús-vér, szerethető embernek érzik magukat.

A gyermekek és felnőttek egyaránt örülnek a tanóráknak, „csak úgy isszák az oktatók szavait, mindenre kíváncsiak, mindent kipróbálnának, megismernének”, még a pedagógusok is csillogó szemekkel merítenek új ötleteket, minden egyes játékot, módszert elraktároznak a tarsolyukba. Mivel nyomorúságos körülmények között élnek, rögtönzött tanfelszereléseik és tárgyaik vannak: rongyból, hulladékból, műanyagból vagy kartonból eszkabált játékok, segédeszközök, ezért kevésbé ismert számukra a világ. Szüleik – akik javarészt nem vettek részt oktatásban – egyszerű falusi emberek, mégis meggyőződésük, hogy a tanulás lehetőség, sosem tudnának arra szükséges rosszként, kényszerként tekinteni.

A sziget 30 ezer lakosa főként halászatból és mezőgazdasági tevékenységből tartja fenn magát. A mélyszegénység mellett különféle járványok és betegségek is tizedelik a lakosságot: az ott élők 40 százaléka HIV-fertőzött, de a malária, tífuszláz és sárgaláz is gyakori. „Bár mi naponta szedünk gyógyszert, hogy még véletlenül se ártson nekünk a malária, a gyermekek – akárcsak Romániában, amikor meghűlnek – hetente maradnak ki az iskolából és óvodából, mert maláriával fertőződtek” – világosított fel.

Hozzáfűzte, az erős és immunrendszerük számára eddig ismeretlen orvosság egyik mellékhatása a fényérzékenység, így a malária elleni védelmük a leégés veszélyével egészül ki, és bizony látványosan tépázza bőrüket az UV-sugárzás. A szigetre való indulásuk előtt tucatnyi oltást kellett vállalniuk: a koronavírus elleni vakcina mellett tetánuszt is kaptak, illetve kolera, sárgaláz és tífuszláz ellen szintén immunizálták őket a Hungary Helps Önkéntes Program keretein belül.

Mint megtudtuk, az új iskolát 2011-ben építette a Blythswood Alapítvány, 5 tanterem már használható, ezek mellé újabbak készülnek a Hungary Helps Program támogatásából. Amíg azonban teljes mértékben használhatóvá válik az intézmény, a gyermekek egy részének bádogból tákolt iskolában kell tanulnia. A csemetéket nem riasztják vissza a lelombozó életkörülmények: bármit megtennének a tudásért, hiszen sokuk elemi osztályban még nem ismeri a vízfestéket, nem használ ollót, ragasztót, kézimunka órán csak kartonból alkot, „mert az könnyen átszúrható, a lyukakba pedig illeszthetők tollak és különféle díszek”.

Tankönyvvel viszont mindannyian rendelkeznek, a tananyaghoz pedig a pedagógusok saját kezűleg, szintén karton és hulladék felhasználásával gyártanak oktatási segédletet. Hogy minél korszerűbb tanítási folyamat álljon rendelkezésükre, a Blythswood Alapítványon keresztül támogatható a kenyai csöppségek oktatása: csupán havi 15 euró fedezi egy gyermek iskoláztatását, étkezését, ruházatát, iskolai felszerelését.

„Afrikában egy gyermek taníttatásának támogatása biztos siker a kitöréshez” – fogalmazta meg interjúalanyunk, aki ottléte folyamán találkozott olyan fiatal egyetemistákkal, akik a tanulásnak köszönhetően megismerték a civilizációt, világot láttak és komoly mesterséget tanultak ki. „Rajtuk érezhető a változás, a kiemelkedésük látványos, különböznek a még nyomorúságban élő társaiktól” – érzékeltette.

„Hatalmas a tudásszomjuk, isszák a szavainkat”

A Hungary Helps önkéntes úgy véli, sokkal gyakorlatiasabb a tanítás, mint Romániában, hiszen hittan órán szexualitás, szexuális devianciák is terítékre kerülnek, egészségi nevelés folyamán pedig olyan kulcsfontosságú tényezők, mint az, hogy miként előzhető meg az ágyba pisilés, illetve mi a teendő, ha megtörténik a baleset, valamint egy egész fejezetet szentelnek a HIV-fertőzésnek. A tankönyveik olyan információkat tartalmaznak, amelyekre egy gyermeknek szüksége van a mindennapi boldogulásához – az eszközhiány azonban gátolja fejlődésüket, mert hiába a gyakorlatias tudás, ha nem sikerül megtapasztalni, rutinná alakítani azt. Számítógépes alapismeretek tanórán például – lévén, hogy nincs áram vagy internethozzáférés a szigeten – kartonból készített billentyűzeten tanulják meg a laptop kezelését, a számítógépen való írást, hogy egyetemista korukban legyen némi fogalmuk a laptophasználatról.

Noha a mélyszegénységet, éhezést és környezetszennyezést borzalmas testközelből végignézni, nem engedi magának, hogy negatív jövőképeket vizionáljon, esetleg szomorkodjon. Egyetlen motivációja a számtalan kisgyermek mosolya, illetve abbéli meggyőződése, hogy gyermekkorában sosem kellett nélkülöznie, ezért nem fogadhatja el, hogy vannak vidékek, ahol a legkisebbeknek szenvedniük kell. Vissza akarja fizetni mindazt, ami saját gyermekkorának része volt: a nevetést, a tanulás örömét, a fejlődés könnyedségét. Hivatása a segítségnyújtás és a kisgyerekek megörvendeztetése, hiszen most már konkrét képe és tapasztalata van arról, hogy mit jelent nyomorúságban felnőni, abból kínkeserves munkával kitörni: kezdetben pataréti szolgálata ismertette meg vele a szegénységet és az azzal járó korlátozottságot, ezt később Jordániában, jelenleg pedig Kenyában is megtapasztalta. Biztosan állítja, a szegénység ugyanaz, jelenjen meg a világ bármely pontján, egyféleképpen fékez, sanyargat és deprimál.

„Tudom, hogy sokkal többet lehet kihozni az életből, ha sikerül kitörni a nyomorból. Miért ne szánjam a tehetségem és tudásom azokra az emberekre, akik rászorulnak, semmint azokra, akiknek adottak a megfelelő életkörülmények? Inkább dolgozom a nélkülözőkkel, és vállalom a hiánypótlást, minthogy azt érezzem, ott, ahol vagyok, nincs értelme a munkámnak” – fogalmazta meg hitvallását, amelynek hála, sosem áll meg, ha önzetlenség a tét.

„Minden ujjam megfogják, a ruhámba kapaszkodnak, és csak állnak mellettem hálásan, mert kaptak belőlem egy kis darabkát”

Fechită Lujza a szigeten megtapasztalta, milyen mértékű tisztelettel viszonyulnak a kenyaiak az őket pártfogoló Hungary Helps önkéntesekhez. A felnőttek átszellemülten figyelik minden szavukat, közben kitárulkoznak előttük, az özvegyek megosztják történeteiket, betegségről, többnejűségről mesélnek, a gyermekek pedig „dicsfényt” emelnek köréjük: „amint észreveszik, hogy nyílik a kapunk, elénk rohannak, körültáncolnak, minden ujjunkra jut egy gyerek. Azok, akiknek már nem foghatják a kezünket, a nadrágunkba vagy felsőnkbe kapaszkodnak, úgy kísérnek a terembe. Közben hálásan néznek ránk, mert sokat jelent az önbecsülésüknek, hogy odaszánjuk az időnket, amit később azzal fizetnek vissza, hogy naggyá válnak” – részletezte beszélgetésünk folyamán.

Arról is beszámolt, hogy akadnak olyan kislányok, akik a karját szagolgatják, majd megállapítják, hogy édes illata van. Erre ésszerű magyarázat, hogy a gyermekek hetente egyszer-kétszer a tóban fürdenek, főzött szappant használnak a megtisztuláshoz. A higiéniai körülmények megteremtése és fenntartása szintén nehézség, hiszen nincs vezetékes víz vagy áram, ezért a nők a tóban mossák szennyeseiket, ott fürdetik kicsinyeiket is. Hogy meggátolják a különféle betegségek terjedését, a legkisebbtől a legnagyobbig mindenkit arra köteleznek, hogy leborotválja a fejét – így aztán a nadrágjukról és szoknyáikról különböztethetőek meg egymástól a kisfiúk és kislányok. 

Legszívfacsaróbb pillanata a mindennapoknak az uzsonnaidő, amikor előkerülnek a Romániában olajtárolóként ismert műanyag „bidonok”, amelyekben az apróságok a teájukat viszik. Sokan ekkor egy szem krumplit halásznak elő szatyrukból, mások egy marék rizst, és jócskán akadnak, akik félrevonulnak, mert nem volt lehetőségük elemózsiát pakolni. Ilyenkor – noha egyikük sem dúskál élelemben – megosztják társaikkal uzsonnájukat azok, akiknek van: marékszámra teszik át egymás dobozába a rizst, zöldséget vagy jellegzetes afrikai ételeiket. „Hiszen mindannyian nélkülöznek, tehát tudják, milyen az, amikor valaki hiányt szenved valamiből. Természetes, hogy segítenek egymáson”.

Az együtt töltött idő a játék és fejlődés öröméről szól: egy hónap alatt a gyermekek minden játékot, dalocskát, történetet észben tartottak, azokat ismételgetik, újabbakat kérnek. Szüleik mindenüket feláldozzák annak érdekében, hogy gyermekeik iskolába járhassanak: mivel a halak száma kezd megcsappanni a környező vizekben, halászat helyett többen piacon árulnak vagy hajat fonnak pénzért, hogy fedezhessék kiadásaikat. Így is gyakori jelenség, hogy azokban a családokban, ahol több egyetemistakorú gyermek nevelkedik, a testvérek kivárják a sorukat, míg az előttük lévő befejezi tanulmányait, mert nincs elegendő jövedelmük egyszerre több oktatására.

Szegénység és öröm

Fechită Lujza tapasztalatai szerint az egyszerű életkörülmények ellenére életvidám közösség a kenyaiaké, ahol a páréves csöppségek is profikat megszégyenítő módon táncolnak, énekelnek. Az istentiszteleteik hangosak, kiáltásokkal és ritmusokkal teletűzdelve, a temetéseik ünnepséghez fogható háromnapos együttlétek, amelyek nem a szomorúságról, hanem az életről szólnak. Holott nem ritka, hogy egy fiatalabb férfi vagy nő hal meg betegségek, balesetek következtében, mégsem a jövőtől való félelmükben gyászolnak, hanem az élet iránti tiszteletükből örülnek minden egyes apró történésnek.

Az egyszerűség egész lényüket meghatározza: ütött-kopott ruházatot, újragondolt, újrahasznosított dolgokat viselnek és tárgyakat használnak. Ez a visszafogottság az étkezésükben is tükröződik. Mivel nincs lehetőségük állattartásra, minimális a húsfogyasztásuk, csupán halat esznek „ünnepnapokon”. Nem kedvelik a fűszeres ételeket, babot, lencsét, rizst, krumplit, tojást fogyasztanak, ezekből palacsintaszerű chapattit készítenek, vagy fánkhoz hasonlítható mandasit. Feketeteát isznak tejjel keverve, ám ahhoz, hogy egy teát megfőzhessenek, tüzet kell rakniuk az udvarukon. Naponta háromszor étkeznek, de azt is szerényen: reggelijük tea tejjel és egy falat étellel, az ebédidőt egészen 17 óráig halasztják, hogy estebédként fogyaszthassák azt, a vacsorájuk pedig szintén tea és tej.

Azt is megtudtuk, hogy Rusinga szigetén az angol a hivatalos nyelv, amit olyannyira komolyan vesznek, hogy ha egy gyermek törzsi nyelvén, a luon megszólal, akkor megszégyenítő dalocskát olvasnak a fejére, hogy legközelebb véletlenül se jusson eszébe. Közösségükben dominál a többnejűség, azonban olyannyira nagy a szegénység, hogy legfeljebb két feleséget engedhet meg magának a férfi, az asszonyoktól ugyanis 6-nál több gyermeke is világra jöhet.

Ott van például a 13 éves Idah, aki a második legjobb tanulója a hetedik osztálynak: édesanyja 6 kisgyermeket nevel, első férjét eltemette, második a házasság után elhagyta a családot. Gyermekeit havi 40 eurós fizetéséből tartja el, mégis arra törekszik, hogy iskolába és egyetemre járassa mindet. Ez azonban nehézkes, mert az oktatással járó kiadások jóval magasabbak, mint amennyit szerény fizetése megbírna, ezért egyszerre csak egy gyermekének tudja megengedni, hogy részt vegyen az tanítási folyamatban. Idősebb fia főiskolára jár, de a középső testvérek, akik szintén főiskolaérettek már, nem tanulhatnak egyelőre az anyagiak miatt. Idah lánya ápoló szeretne lenni, de jövője kiszámíthatatlan, hiszen lassan haladnak testvérei és az évek egyre telnek.

Idah szabadidejében édesanyjának segít a ház körül: nincs otthon áram, vezetékes víz, mi több, ablakszemek sincsenek a házon. Fő feladata az, hogy a feje tetején vizet hordjon a főzéshez, takarításhoz. A napjaikat teával és egy kis mandazival kezdik, édesanyjuk hétköznaponta jóformán semmit nem eszik, az ételrészét a gyermekeinek hagyja, hogy az iskolásoknak lehessen uzsonnájuk – mesélte el az erdélyi önkéntes a félárva kislány történetét, ami nem egyedülálló a szigeten.