A megszokott egyhetes vakáció helyett kéthetes kényszervakáció zúdult a gyermekekre és szülőkre, amivel sokan nem tudnak, mit kezdeni, hiszen a felnőtteknek folytatniuk kell a munkát, a gyermekek délutáni, fejlesztő programjai pedig szünetelnek. „Hazaszorultak” a csemeték, sokakra a nagyszülők vigyáznak, mások képernyő előtt időznek, és szüleik azon aggodalmaskodnak, hogy miként hat kibontakozásukra az ingerszegény környezet, a bezártság. Bárdos Réka tanítónő szerint akár pozitív végkifejlettel is járhat ez az időszak: a sepregetés, mosogatás, ház körüli, kézügyességet feltételező teendők ugyanis hozzájárulnak az agy-szem-kéz koordináció megerősödéséhez – azaz a házimunkának köszönhetően könnyebben tanulnak meg írni-olvasni a kisdiákok, nem beszélve arról, hogy fontosnak, a családi egység részének érezhetik magukat, ha megbízatást kapnak.

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium pedagógusa úgy véli, nem szükséges és nem is egészséges kizárólag az értelmi tudást fejleszteni gyermekkorban, mi több, a mindennapos fejlesztéseknek, a családi együttlétet, közös tapasztalatszerzést helyettesítő magánóráknak hosszú távon negatív következményük is lehet, mert felborul az értelem-érzelem-fizikum szentháromságának egyensúlya. Ellenben a természetes tanulási folyamat gyarapodást hozhat: ha adottak a megfelelő életkörülmények és ingerek, odafigyelnek a gyermekekere, reálisak az elvárások, kielégítőek a különféle helyzetekre adott reakciók, akkor a kicsik kibontakozhatnak.

Tapasztalatai azt mutatják, az októberi egyhetes szünetidő folyamán szinte kötelező pihenniük, kikapcsolódniuk a gyermekeknek, mert az iskolakezdés óta eltelt hat hétben temérdek információhoz jutottak, amit nem további tanulással, hanem feldolgozással, megtapasztalással alakíthatnak rutinná. Szükséges az agynak a pihenés, ha az a cél, hogy a megtanult leckerészek letisztuljanak az apróságok fejében. Azonban „gyakran elfeledkeznek a felnőttek arról, hogy nem csupán iskolai tanulás létezik, és nem tudatosítják magukban, hogy az iskolai elméleti oktatás csak egy nagyon vékony szelete a fejlődésnek” – részletezte.

A tanítónő elmondása szerint sokkal fejlesztőbbek azok a tevékenységek, amelyekről nem is gondolnánk, hogy a tanulással összekapcsolódnak. Mivel a vakációnak inkább arról kellene szólnia, hogy a gyermek otthon, a meleg, biztonságos környezetben lazít – feltéve, hogy kisiskolás korára már odáig jut, hogy tud lazítani egyedül, anélkül, hogy szórakoztatná valaki, vagy szaladna vele valahová fejlesztés címszó alatt. Ha megvan otthon az a kis zug, ahol biztonságban érzi magát, az iskolában és fejlesztéseken elsajátított kompetenciákat ki tudja próbálni, magáévá teheti. Ehhez elengedhetetlen bevonni a gyermeket a család közös életébe. A csemeték ugyanis nem különálló lények, amelyek nem részei a családnak. Ellenkezőleg: szerves részei annak, ezért is kell ellátni őket teendőkkel.

„A szülők hajlamosak minden alól mentesíteni a gyermeket, hogy legyen ideje tanulni és játszani", pedig az alapvető, hétköznapi tevékenységek során gyarapodhatnak képességeik igazán: amikor kipróbálhatják magukat egy addig ismeretlen helyzetben, amikor feladatot kapnak, amikor tervezniük kell, el kell végezniük dolgokat, fontosnak és hasznosnak érzik magukat, nem beszélve arról, hogy ha hozzájárulhatnak a mindennapi élet könnyítéséhez, pótolhatatlanként tekintenek magukra.

A kisiskolás gyermekek számára az a legfőbb előrehaladás, ha a felnőtt igazítja az elvárásait a feladatokhoz és életkori sajátosságokhoz. Hasznos, ha a gyermek önállóvá válik, ha egyre több dolgot végez egyedül, nő az önbizalma, és ezzel egyidőben a család részeként határozza meg magát, nem egy kis lényként, akit mindenben kiszolgálnak a felnőttek.

Bárdos Réka tanítónő felvilágosított, amennyiben vannak olyan családok, akiknek a kényszervakáció ideje alatt nem kell bejárniuk dolgozni, úgy is szórakoztatóvá tehetik a szünidőt, hogy közben semmi izgalmasat nem tesznek, nem utaznak különleges vidékekre, hanem otthon töltik az idejüket, egymásra figyelnek. Nem feltétel ugyanis a kényszeres együttlét, legyen szó ruhaszortírozásról, szerszámokról, nagytakarításról, sütés-főzésről, a lényeg az, hogy felnőtt és gyermek együtt tevékenykedjen.

Erőtlen ujjak és kezek, lassabb felfogás – mi fejleszti vakációban a csemetét?

Egyre több az olyan kisiskolás, akinek ujjai és kezei erőtlenek, ennek következtében nagy nehézségek árán tanulhat meg írni. Erre a „lemaradásra” egyszerű a magyarázat, mivel nem dolgoztatják változatosan kezeiket, karjaikat, a finommotorikus képességek sem fejlődnek megfelelően. Pedig a gyúrás, gyurmázás, rajzolás, sepregetés, takarítás, ruhahajtogatás, mosogatás, azaz minden, ami kézzel végzett munka, könnyíti a kisiskolások írástanulását. Emellett a társasjátékozás is fejlesztő hatású, ha szabályszerűen játszanak a családtagok: nem kell engedniük, hogy folyton a gyermek nyerjen, lazító, összekovácsoló, gondolkodásra sarkalló közös tevékenység lehet a játék, amely a figyelmet összpontosítja, a tervezést, döntést, mérlegelést mélyíti el – ezek a részképességek pedig összességében adják azt az egészet, amire szükség van a tudatos tanuláshoz – magyarázta a pedagógus.

Az olvasás szintén kulcsfontosságú. Ha a gyerek kicsi, a felnőttnek kötelessége naponta felolvasni neki, amennyiben már nagyobb, akkor könyvet kell adni a kezébe. Kezdetben döcögősen lendül fel a fantáziájuk, mert az okoseszközök rengetegében hozzászoktak ahhoz, hogy minden egykettőre a szemük előtt terem, és folyamatosan változik. Nehezebben teremtenek képeket az agyukban, lassabban képzelik el az olvasottakat, de ha kibontakozik produktivitásuk, akkor bővülni kezd a szókincsük, az önkifejezésük egyaránt.

Bárdos Réka tanítónő szerint sok szülő fél a gyerektől, nem tudja, mit kezdjen vele egész nap, illetve ott vannak azok a családok, amelyekben a szülőknek dolgozniuk kell, nincs, kire hagyniuk a kicsit. Számukra könnyebb volt különféle fejlesztő foglalkozásokra cipelni a gyereket. Ennek fényében az együtt töltött idő – ha most, a vakációban kezdődik –, teher lehet a családtagok számára, mert nem tudnak mit kezdeni egymással, és a legnagyobb veszélye, hogy egy képernyő elé ültetik a gyereket, hadd foglalja le magát. Holott túl fiatal ahhoz, hogy különbséget tegyen a valóság és virtuális világ között, elcsúsztatja a kettőt, amit nehéz helyrehozni. Olyan agyi struktúrák, idegrendszeri pályák és szokások alakulnak ki a túlzásba vitt, túl korán elkezdett kütyühasználat következtében, amelyek utólag szakemberek segítségével alakíthatók csupán.

„Mi lesz most a gyerekkel?”

A szülők egy része aggódik, hogy „mi lesz most a gyerekkel, mit kezdhet vele ilyen hosszú idő alatt?”, pedig nem kellene semmi egyebet tennie, mint, amit vele is tettek szülei és nagyszülei. A kötögetés, horgolás, fonás, bogozás, gyöngyfűzés vagy bármi egyéb kézimunka az agy-szem-kéz koordinációt fejleszti, ez az alapja az iskolai tanulásnak, továbbhaladásnak.

Félelmetes jövőképet fest ugyanis, hogy vannak kisiskolások, akik nem tudnak két könyvet megfogni és továbbvinni, mert nincs elegendő erő a kezükben. Mindenki arra koncentrál, hogy értelmileg fejlessze gyermekét, emiatt nagyon sok információhoz jutnak a csemeték, rengeteget beszélgetnek velük a szülők, gyakran olyan dolgokról is, amelyek nem feltétlenül tartoznának rájuk. Az értelmi fejlődés tehát működik, de sokan megfeledkeznek arról, hogy egy adott pont után hiányossá válik a többi terület nélkül – hangsúlyozta a tanítónő, aki szerint a kézügyesség nem csupán az írásnál fontos, hanem a mindennapi boldogulásunkban is, hiszen erőtlen kezekkel ügyetlen az ember.

Elmondása szerint a járványhelyzet szociálisan viselte meg a gyerekeket, az értelmi folyamatok, a gondolkodás részegységei lelassultak, a következtetés, az összehasonlítás nehézkessé vált a kisiskolások számára. Ez magyarázható azzal is, hogy az ingerviláguk a négy fal között, osztálytársak hiányában beszűkült, már nem húsz diák szavára kell figyelniük, hanem önmagukra, amelynek következtében elidegenednek attól a tudástól, hogy nem csak ők léteznek, nem csak az ő tempójukat kell követni, hanem másokét is.

Ezért is fontos a kényszervakációt nem kényszeresen, hanem egymást meghallgatva, nagy beszélgetések, meseolvasások, kreatív, de senkit sem megerőltető tevékenységek közepette eltölteni. Ezeknek hála észrevétlenül tanul meg a gyermek másokhoz alkalmazkodni, 6-7 éves korban már megállapítja, hogy rajta kívül mások is léteznek. Addig viszont énközpontúan nyilvánul meg, önmagán keresztül szűri meg a világot – ezt a folyamatot a bezártság hosszúra nyújthatja, és a családdal töltött közös idő nélkül nem sikerül megtanulnia a gyereknek, hogy úgy kell alkalmazkodnia a családhoz, ahogyan a szüleinek is hozzá.