Az emberi jogok védelmezője kapja a Nobel-békedíjat
Navi Pillay kapja a 2026-os Nobel-békedíjat – a bizottság idén a jogállamiság elkötelezett védelmezőjét díjazta. Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Nobel-bizottság.
„Navi Pillay korunk nemzetközi jogi elveinek egyik legnagyobb védelmezője. Kiemelkedő karrierje arra figyelmeztet bennünket, hogy támogatnunk, erősítenünk és bővítenünk kell a globális jogállamiságot. Pillay igazságosság és emberi méltóság iránti elkötelezettsége remény- és inspirációforrás mindazok számára, akik egy békésebb világ megteremtésén fáradoznak” – olvasható a méltatásában.

Hozzátettték, Navi Pillay pályafutása során államokat és nemzeti vezetőket vont felelősségre, miközben reményt nyújtott az erőszak és a fegyveres konfliktusok áldozatainak.
A béke és a nemzetközi jog előmozdításáért tett erőfeszítéseit ismerik el a kitüntetéssel. Navi Pillay kivételes bátorsággal és integritással munkálkodott egy átfogóbb globális jogrendszer kialakításán. Meghatározó szerepet játszott abban, hogy a háborús bűnök, az emberiesség elleni bűncselekmények és a népirtások elkövetőit bíróság előtt felelősségre vonják – jelentette be Jorgen Watne Frydnes, a bizottság elnöke.
Irónia Trumpnak címezve
„Ha egy kicsit hangosabban tapsoltok, talán megosztom a díjat Trumppal” – reagált pénteken némi iróniával és a közönség tapsa kíséretében Navanethem „Navi” Pillay dél-afrikai jogász, amikor megtudta, hogy neki ítélték oda a Nobel-békedíjat.
A tavalyi Nobel-békedíj, amelyet María Corina Machadónak, a venezuelai ellenzék meghatározó alakjának ítéltek oda. Viszont ami ezután történt, egyedülálló volt az elismerés 125 éves történetében. Machado átadta Trumpnak a Nobel-díjas aranyérmet, így próbálva támogatást szerezni a demokratikus Venezueláért tett erőfeszítéseihez.
Idén az öttagú bizottság ügyelt arra, hogy olyan személyt válasszon, aki képes ellenállni a Trump által gyakorolt nyomásnak – mutatott rá Haakon Gjerløw, az Oslói Békekutató Intézet (PRIO) megbízott igazgatója.
Trumpot idén Kambodzsa, Izrael és Pakisztán vezetői is jelölték a Nobel-békedíjra.
Navi Pillay méltatása
A Dél-afrikai Köztársaságban született, tamil származású Navanethem „Navi" Pillay élete során volt bíró a dél-afrikai legfelsőbb bíróságon és a Ruandai Nemzetközi Törvényszéken is.
A közelmúltig elnökölt abban az ENSZ által létrehozott független nemzetközi vizsgálóbizottságban, amely a megszállt palesztin területekkel foglalkozik.
Jelenleg a Nemzetközi Bíróság bírája abban az eljárásban, amelyben Mianmart vádolják népirtással.
Történelmi jelentőségű bírósági ügyeivel megmutatta, hogy jogi eszközök hozzájárulhatnak a háborús és erőszakos cselekmények megakadályozásához – idézi a méltatást az MTI.
Munkája segítette a nemzetközi jogi intézmények megerősödését. Függetlensége, szakértelme és állhatatossága miatt az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő nemzetközi jogászként tartják számon – hangzott el a bejelentésben.
Már az első Nobel-békedíj 125 évvel ezelőtti átadásakor a Norvég Nobel-bizottság kiemelten fontosnak tartotta, hogy a vitákat a nemzetközi jog útján kell rendezni.
A nemzetközi jog alkalmazását az ENSZ-intézmények megalakulása kezdte kiszélesíteni a második világháború után. Az alapvető gondolat az volt, hogy a tartós békét jogelvekre, nem pedig erőre vagy valamiféle ingatag hatalmi egyensúlyra alapozva kell létrehozni.
A szabályokon alapuló nemzetközi rend azonban soha nem volt tökéletes, és a legnagyobb hatalmú országok gyakran elkerülték a felelősségre vonást.
A gyakorlatban a nemzetközi jogi eljárások alá vont ügyekben különböző döntések születtek attól függően, hogy ki volt az áldozat, és ki volt az elkövető – fejtette ki Jorgen Watne Frydnes.
A mai idők egzisztenciális kihívásai közepette a nemzetközi jog nem pusztán kiegészítő eszköz a béke és biztonság megteremtéséhez, hanem elengedhetetlen szükségszerűség. Ennek ellenére a nemzetközi jog rendszere hatalmas nyomás alatt áll, intézményeit támadják.
Azt tapasztaljuk, hogy a hatalmi politika irányába mozdul el a világ a jogi keretrendszerek és törvény globális tiszteletben tartásának rovására. Minden esetben, amikor a hatalom leuralja a jogot, a stabilitás, a bizalom és a békés együttélés kerül veszélybe – tette hozzá.
A Norvég Nobel-bizottság idei döntésével arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a jogállamiság – nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt – tartópillére annak a rendszernek, amelyet azért hoztunk létre, hogy biztosítsuk a békét és a viták erőszakmentes megoldását.
A történelem megmutatta, hogy egy jogállamiság nélkül működő világ igazságtalan, ostoba és embertelen.
Navi Pillay több államot és vezetőt vont felelősségre, amivel reményt adott az erőszakos konfliktusok áldozatainak. Valamennyi tisztségében annak felelősségét hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani a jogállam előírásait.
Munkája hozzájárult a normák és jogelvek meghatározásához is. Fontos szerepet játszott abban, hogy a Ruandai Nemzetközi Törvényszék úgy határozott, hogy a nemi erőszak emberiesség elleni bűncselekménynek és népirtásnak minősíthető.
Ugyanebben az ügyben ugyancsak Navi Pillay erőfeszítéseinek köszönhetően értek el egy másik jogi áttörést: első alkalommal emeltek vádat valaki ellen népirtásra való buzdítás címén kizárólag annak alapján, hogy propagandát terjesztett.
A 2026-os Nobel-békedíj odaítélése közvetlenül az Alfred Nobel által megfogalmazott kívánságból fakad.
Navi Pillay munkájával erősíti a nemzetek közötti testvériséget a békét és az igazságot szolgáló törvényszékek használatának előmozdításával, illetve irányt és inspirációt ad a modern formájú békekonferenciák számára is – hangzott el a méltatásban.
Az idén 12 millió svéd koronával járó Nobel-békedíjat december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át Oslóban.
CSAK SAJÁT


