Az agyvérzés és demencia kockázatát csökkentheti a kávé és teafogyasztás

Csökkentheti a demencia és az agyvérzés kockázatát a mérsékelt mennyiségű kávé- és teafogyasztás – írja a Guardian cikke alapján a telex.hu portál egy brit–kínai kutatásra hivatkozva.

A kutatás során 365 ezer 50–74 év közötti embert követtek nyomon több mint egy évtizeden keresztül. A brit UK Biobank egészségügyi adatokra szakosodott adatbázisnak a résztvevők maguk számoltak be róla, hogy mennyi teát és/vagy kávét fogyasztanak. A felmérés végére több mint 5 ezer résztvevőnél alakult ki demencia, és kb. 10 ezer embernek volt agyvérzése.

A kutatás azt mutatta, hogy azoknál a legalacsonyabb a stroke vagy a demencia kockázata, akik napi 2-3 csésze kávét, 3-5 csésze teát vagy 4-6 csésze kávé és tea kombinációt fogyasztottak. Szám szerint napi 2-3 csésze kávé vagy tea fogyasztásával 32 százalékkal csökkent az agyvérzés kockázata, és 28 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki demencia a résztvevőknél. A kutatást jegyző Tiencsini Orvostudományi Egyetem kutatói szerint a kávéfogyasztás, teával vagy anélkül, csökkentheti a stroke utáni szellemi leépülés esélyeit is.

Fotó: Unsplash | John Schnobrich

Az agyvérzés a halálesetek 10 százalékáért felel világszerte, a demencia pedig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma, becslések szerint 2050-re 130 millió ember él majd vele. Egyes tudósok azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a UK Biobank adatbázisában szereplő emberek az átlagos lakossághoz képest egészségesebb mintának számítanak, ezért nem feltétlenül lehet ok-okozati összefüggést vonni a kávé- és teafogyasztás, valamint a fenti betegségekre való hajlam között.

Tara Spires-Jones professzor, az Egyesült Királyság Demencia Kutatóintézetének programvezetője szerint érdekesek az eredmények, de további kutatásokra van szükség a témában. Kevin McConway professzor, az Open University alkalmazott statisztikával foglalkozó professzora kiemelte azt is, hogy a kávé- és teafogyasztással nem csökkent fordított arányosan a kockázat. Inkább arról van szó, hogy a mérsékelt mennyiségben teázók és kávézók esetében csökkent csak a rizikó, és azoknál nőtt, akik egyáltalán nem, vagy épp ellenkezőleg, túl sokat ittak kávét és teát. Az adatok alapján azoknál volt a legmagasabb az agyvérzés esélye, akik napi 7-8 kávét döntöttek le, ami rosszabb volt, mint ha nem fogyasztottak volna kávét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?