Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni

Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket – derült ki egy brit vizsgálatból.

„A testnek egy 24 órás periódusokban működő belső órája van, ez a cirkadián ritmus, amely a test és a psziché működését szabályozza” – idézi az eredményekről beszámoló tanulmány vezető szerzőjét, az Exeteri Egyetemen kutató David Planst az Európai Kardiológiai Társaság (ESC).

Bár az epidemiológiai kutatásból nem lehet ok-okozati következtetéseket levonni, a szakemberek szerint a túl korai és túl késői lefekvés is nyilvánvalóan negatív hatással van a cirkadián ritmusra, és így negatív hatással a szív- és érrendszer egészségére. Eddig ezt még egy tudományos kutatás során sem elemezték.

Fotó: Unsplash | Kinga Cichewicz

A kutatás során a UK Biobank brit adatbank alapján 88 ezer ember 2006 és 2010 közötti adatait elemezték. A résztvevők átlagkora 61 év volt, 58 százalékuk nő. Egy kérdőíven részletes információkat adtak meg életmódjukról is, majd a kutatók ezeket az információkat vetették össze a szív- és érrendszeri betegségek, például szívinfarktus, agyvérzés, krónikus iszkémiás szívbetegség jelentkezésének gyakoriságával.

European Heart Journal – Digital Health című tudományos lapban megjelent vizsgálat során a megfigyelt átlagosan 5,7 év alatt 3172 embernél jelentkezett szív- és érrendszeri betegség. Ez a résztvevők 3,6 százaléka. A legritkábban azoknál léptek fel ilyen betegségek, akik rendszeresen este 10 és 11 óra között fekszenek le aludni.

Annál, aki este 11 és éjfél között kerül ágyba, 12 százalékkal nő meg a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata, a csak éjféltől kezdődő alvás viszont már 25 százalékkal növeli meg. Ugyanakkor annál is 24 százalékkal növekszik meg az ilyen jellegű betegségek rizikója, aki már este 10 óra előtt lefekszik. A nőknél jóval nagyobb mértékben jelentkezett a kései lefekvés negatív hatása, mint a férfiaknál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Vágólapra másolva

Kapcsolódók

Kimaradt?