A technika, a sport, a kitartás és az emberi kapcsolatok különleges világába kalauzolta az érdeklődőket a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban november 10-én este tartott könyvbemutató. Szöllősi Tamás és édesapja, Szöllősi László közös kötete, A kézdivásárhelyi rádióamatőrizmus története egy kevésbé ismert, ám annál érdekesebb közösség múltját, eredményeit és emlékeit eleveníti fel.

A rendezvényen Gajdó Éva, a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Líceum tanára és rádióamatőr beszélgetett a szerzőkkel. A bemutató nem csupán egy könyv megszületésének körülményeiről szólt, hanem egy olyan világról is, amelyben az emberek még az internet és az okostelefonok előtti időszakban, saját készítésű antennákkal és rádióberendezésekkel teremtettek kapcsolatot a világ távoli pontjaival.

A moderátor felidézte: ma már természetesnek vesszük, hogy néhány kattintással beszélhetünk valakivel Amerikában, vagy megnézhetjük, mi történik Ausztráliában. A rádióamatőrök számára azonban ugyanez a távolságok legyőzése egykor különleges élményt jelentett. Egy távoli országból érkező hang, egy sikeres összeköttetés valódi felfedezésnek számított.

Családi örökségből közös történelmi kutatás

Szöllősi Tamás számára a rádióamatőrizmus nem egyszerűen választott hobbi, hanem gyermekkora óta meghatározó családi örökség. Mint elmondta, abban a szobában nőtt fel, amely korábban édesapja rádiószobája volt. Már kisgyermekként rádiók, műszaki könyvek és rádióamatőr-kiadványok vették körül.

A kilencvenes években, amikor a család a nagyszülőkhöz utazott, édesapja gyakran magával vitte a rádióberendezést, így útközben is kapcsolatban maradhattak más rádióamatőrökkel. Később, az első számítógép megvásárlása után Tamás is aktívabban bekapcsolódott a rádiózásba, többek között a csomagrádiózás révén. Tízéves korában megszerezte rádióamatőr-engedélyét, majd versenyeken is részt vett. Bár később háttérbe szorult számára az aktív rádiózás, az elmúlt években ismét visszatért a közösséghez, elsősorban annak munkáját segítve.

A könyv ötlete másfél-két évvel ezelőtt született meg. Szöllősi Tamás szerint a rádióamatőrök rendszeresen részt vesznek a céhes város különböző rendezvényein, ám az érdeklődők gyakran nem tudják, pontosan mivel foglalkoznak, mit jelent ez a tevékenység, és miért tekinthető sportnak is.

Ezért döntött úgy, hogy édesapjával közösen megpróbálja közérthetően bemutatni a kézdivásárhelyi rádióamatőr-közösség történetét. A munkát az is sürgette, hogy számos olyan egykori rádióamatőr, aki személyes emlékeivel gazdagíthatta volna a kötetet, már nincs közöttünk.

A kutatás során régi dokumentumokat, jegyzőkönyveket, fényképeket és diapozitívokat gyűjtöttek össze, emellett felkeresték az egykori klubtagokat és azok hozzátartozóit is. Különösen értékesnek bizonyultak a nyolcvanas évektől működő kézdivásárhelyi rádióamatőrklub fennmaradt jegyzőkönyvei. A városban ugyanakkor már az ötvenes évek elejétől létezett rádióamatőr-tevékenység, ennek korai időszakáról azonban jóval kevesebb írásos dokumentum maradt fenn.

A kötet szerkezete a rádióamatőrizmus globális, magyarországi és romániai történetének bemutatásától jut el a kézdivásárhelyi közösség múltjáig. A szerzők hangsúlyozták: nem műszaki kézikönyvet akartak készíteni, hanem olyan helytörténeti munkát, amelyet a témában kevésbé jártas olvasók is könnyen megérthetnek.

Apa és fia közös munkája

A könyv elkészítése valódi családi együttműködés volt. Tamás elsősorban az anyaggyűjtést és a szövegek megírását vállalta, míg édesapja, Szöllősi László a történeti adatok ellenőrzésében, a visszaemlékezések pontosításában segített.

Mint László elmondta, időnként akadtak nézeteltérések, hiszen az emlékek és a dokumentumok nem minden esetben fedték egymást. A tartalmi kérdéseket azonban közösen tisztázták, és arra törekedtek, hogy a könyvben szereplő információk minél pontosabban tükrözzék a valóságot.

A kutatás egyik legérdekesebb része a régi fényképek és diapozitívok feldolgozása volt. Rengeteg archív felvétel került elő, amelyek közül válogatni kellett, hiszen valamennyi nem kerülhetett be a kiadványba. A szerzők számára ezek a képek nemcsak dokumentumok, hanem egy letűnt korszak személyes emlékei is.

Nem csupán hobbi, hanem technikai sport és közösségépítés

A beszélgetés során a rádióamatőrizmus fogalmát is igyekeztek közelebb hozni a közönséghez. Szöllősi László rámutatott: a rádióamatőrizmus egyszerre hobbi és technikai sport, amely számos területet egyesít, a műszaki ismeretektől a földrajzon át a tájékozódásig.

Fontos különbség, hogy a rádióamatőrök nem azonosak a CB-rádiót használókkal. Tevékenységük engedélyhez és vizsgához kötött, kommunikációjuk pedig nemcsak hagyományos beszélgetésből állhat: morzejeleket, távírózást és különböző digitális üzemmódokat is használnak.

A rádióhullámok segítségével akár más kontinensekkel is kapcsolatot teremthetnek, internet használata nélkül. Ehhez azonban megfelelő rádióberendezésekre, antennákra és technikai felkészültségre van szükség.

A rádióamatőrizmus iránt érdeklődő fiatalok számára jó kiindulópontot jelenthetnek a működő klubok. A beszélgetésen példaként említették a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Líceumban működő rádióamatőrklubot, amely lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy megismerkedjenek ezzel a különleges tevékenységgel, tapasztaltabb tagoktól tanuljanak, és később akár a szükséges vizsgát is letegyék.

A klub szerepét Gajdó Éva egy személyes történettel is érzékeltette. Amikor rádióamatőrként először próbált önállóan összeköttetést létesíteni a Nagykőhavasról, a sikeres hívásra érkező válasz annyira meglepte és izgalomba hozta, hogy inkább kikapcsolta a készüléket, és hazament. Mint fogalmazott, éppen ezért fontos a közösség és a tapasztaltabb rádióamatőrök támogatása.

A világ hét kontinensével tartanak kapcsolatot

A rádióamatőrök kommunikációja szigorú szabályok szerint zajlik. Egy összeköttetés általában hívással kezdődik: az amatőr bemondja saját hívójelét, majd várja a választ. A felek megadják egymásnak a szükséges adatokat, bemutatkoznak, közlik tartózkodási helyüket, majd a beszélgetés során műszaki kérdésekről, az időjárásról és más témákról is szó eshet.

Az összeköttetések igazolására úgynevezett QSL-lapokat használnak. Ezek a rádióamatőr-kapcsolat legfontosabb adatait tartalmazó igazolások, amelyek hagyományosan postai úton vagy rádióamatőr-szövetségeken keresztül jutnak el a felekhez, de ma már digitális formában is továbbíthatók.

A kézdivásárhelyi rádióklub gyűjteményében mind a hét kontinensről találhatók ilyen igazolólapok. A könyvben ezekből is számos érdekességet bemutatnak, köztük a régebbi időszakokból származó darabokat.

A rádióamatőr-versenyek szintén fontos részét képezik ennek a világnak. A résztvevők meghatározott idő alatt igyekeznek minél több összeköttetést létesíteni, lehetőleg minél nagyobb távolságokra. A versenyek gyakran 24 vagy 48 órán keresztül zajlanak, az elért távolságot pedig légvonalban számítják.

Királyok, Nobel-díjasok és világhírű művészek is rádióztak

A bemutató egyik legérdekesebb része az volt, amikor a szerzők olyan ismert személyiségekről beszéltek, akik szintén rádióamatőrök voltak. A felsorolásból kiderült, hogy ez a hobbi a világ különböző területeiről érkező, egymástól látszólag nagyon távol álló embereket is összeköti.

A rádióamatőrök között találjuk többek között Joe Walsh zenészt, Priscilla Presleyt, Joe Taylor Nobel-díjas fizikust, Friedrich Merz német kancellárt és Simonyi Károlyt is. Szintén rádióamatőr volt II. Husszein jordániai király, aki annyira komolyan vette ezt a tevékenységet, hogy a rádióamatőr-kapcsolatok során azt kérte partnereitől: ne uralkodói címén, hanem egyszerű rádióamatőrként szólítsák meg.

A névsorban szerepel Juan Carlos volt spanyol király, valamint II. Hasszán egykori marokkói uralkodó is. A filmkedvelők számára pedig külön érdekesség lehet, hogy Marlon Brando, A Keresztapa című film sztárja szintén rádióamatőr volt. A szerző egy román színészt, Dumitru Dumitrut is megemlített, aki a Bulandra Színház társulatának tagja volt.

Ezek a példák is azt bizonyítják, hogy a rádióamatőrizmus nem ismer társadalmi vagy földrajzi határokat. A rádióhullámokon keresztül olyan emberek is kapcsolatba kerülhetnek egymással, akiknek a telefonszámát talán soha nem ismernék meg.

A Szöllősi Tamás és Szöllősi László által jegyzett kötet így nem csupán egy technikai hobbi helyi történetét dokumentálja, hanem egy közösség életét, barátságait, eredményeit és generációkon átívelő tudását is megőrzi.