banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A kor nem akadály! – Hatvankilenc esztendős a nagyváradi egyetem másodéves hallgatója

Hatvankilenc évesen másodéves hallgatója a Nagyváradi Állami Egyetem képzőművészeti karának Siszer Imre. A Máramaros megyei Borsáról származó örökifjú elismert művészként kezdte tanulmányait a Sebes-Körös-parti tanintézetben. Bevallása szerint sokat tanult és boldoggá teszi, hogy egyetemista.

„Szeretném átültetni a saját művészetembe azt, amit itt tanultam. A diploma nem számít. Nem fogok nagyobb nyugdíjat kapni, de annyi mindent tanultam. Például művészetfilozófiát. Megtanultam más szemmel tekinteni a művészetre” – idézte Siszert az egyetem közleménye.

Siszer Imre | Forrás: Nagyváradi Állami Egyetem

Vioara Bara, a Képzőművészek Szövetsége Bihar megyei szervezetének elnöke beszélte rá arra, hogy beiratkozzon az egyetemre. Vele a nagyváradi művészeti galériában ismerkedett meg, amelyet nagyváradi kirándulása idején látogatott. „Festészetből és szobrászatból már eddig is kerestem annyit, ami javított az egzisztenciámon. Mostantól gyakorlatba ültetem azt, amit Nagyváradon tanulok” – mondta.

Felidézte, hogy édesapja azt szerette volna, ha bányászmérnök lesz belőle, de ő már gyermekkora óta csakis a művészetről álmodott. Szenvedélyét követve a Máramarosi Művészeti Népiskolában végezte tanulmányait, ám azzal párhuzamosan asztalosként dolgozott. „Koporsókat és ládákat csináltam. Heti ötven lejt kaptam érte” – mondta. Akkoriban kevés hely volt a művészeti egyetemeken, ezért élete nagy részében egy bányavállalat tervezőjeként dolgozott.

A művészetről viszont nem mondott le. Munkahelyén, egy melléképületben alakította ki műhelyét, ahol például egy robotizált Télapót is tervezett. „Teherautó-elemből, fémkeretből, magnetofonból, fogaskerékből készítettem. Egy hölgy annyira megijedt, hogy elájult amikor meglátta. A gép boldog új évet kívánt, a kezében pedig egy harang volt” – ecsetelte. Munkájáért pénzjutalmat is kapott, ugyanakkor a Mikulás-robotot számos más munka, sok esetben megbízásra készült alkotás követte.

Készített szobrot bányászról, a borsai római-katolikus templom elé Assisi Szent Ferenc szobrát alkotta meg, a máramarosi város egykori polgármesteréről, a kommunista rezsim ellen harcoló Gavrilă Mihalit is megformázta, miközben egy fatemplomba freskókat festett. Ugyancsak rendelésre készítette el Bogdan Descălecătorul kilenc méteres szobrát is egy Máramaros megyei panzió mellé.

Mindezek mellett egy a szövést megkönnyítő szerkezetet is kidolgozott, amelyet már használnak is a kollégái és a képzőművészeti szak tanárai.

Egyetemi képzése során Siszer hamarosan a színházban gyakorlatozik, ahol díszlettervezéssel foglalkozik majd. Mint mondta: kora ellenére az elméje még éles, és szeretne mindent megtanulni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?