A szorongásos tünetek, a depresszió soha nem látott méreteket öltött, a vezető halálok közé került az öngyilkosság, és mindennapossá vált az alvás- és figyelemzavar – ezt támasztják alá a statisztikák is. Az UNICEF idén nyáron kiadott nemzetközi kutatása szerint az elmúlt másfél év, a koronavírus-járvány időszaka rossz hatással volt a gyerekek pszichés állapotára világszerte. Az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribbak a mentális panaszok, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a 2000 utáni időszakban a lelki betegségek kezelése jelenti az egészégügy legsúlyosabb problémáját. Hogyan lehet segíteni a depressziós, sérült gyerekeknek? Milyen jelei lehetnek az öngyilkosságnak? Mi áll a gyermeköngyilkosságok hátterében? Mit tehetnek a szülők? Vitus-Bulbuk Emese egyéni, pár- és családterapeutával beszélgettünk.

A serdülőkor egy sor változással, nehézséggel, konfliktussal, kérdésekkel együtt járó fejlődési állomás, ami ugyanúgy megterhelő a fiatalok, a szülők és a család számára. Folyamatosak a veszekedések, az összezörrenések, az elvárások és az ezek elleni harc. „Teljesen rendben van, ha egy serdülő folyamatosan megkérdőjelez mindent maga körül, ha harcol a szülőkkel, ha magába fordul, és ha eltávolodik a családtól. Ez az egyén fejlődésének egy természetes stádiuma és pontosan arról szól, hogy a fiatal differenciálódni akar a szülőtől” – tudtuk meg Vitus-Bulbuk Emese pszichológustól, logopédustól.

Ebben a korban a fiatal önállósodni szeretne, saját magát megtalálni, kíváncsi arra, hogy ki ő, milyen vágyai, gondolatai, érzelmei vannak, ezekkel pedig mit tud tenni, hogyan tudja kezelni a nehézségeit. Ilyenkor érzékeny a család minden rezzenésére: keres, kutat, hogy ki lehet számára a minta, a példakép, akire hasonlítani szeretne. „Tombolnak a hormonok, változik a test és lélek egyaránt. Ez rengeteg energiát igényel, ugyanakkor a válaszok keresése még több kérdést vet fel egy fiatalban. S ez még csak ő és a család. Erre a folyamatra hatnak a kortársak, a média, az iskola, a közösségi oldalak, a like-ok, a nézettség, a trendek” – magyarázta a szakember.

Egy másik fontos jellemzője a tinédzserkornak a társ keresése, a szexualitással való foglalkozás: mit szeret, kihez vonzódik, ez pedig elfogadott-e vagy sem. Ezen összetett téma miatt rengeteg nyomás, elvárás nehezedik a fiatalra, emellett pedig a médiahatásról sem szabad megfeledkezni. „A tinédzser mindezzel még nehezen küzd meg, mivel még nem alakultak ki azok a szűrők, amelyek segítenek neki egyensúlyban maradni. Éppen ebben az időszakban próbálja kialakítani azokat úgy, hogy ez egyszerre legyen rugalmas és áteresztő, valamint merev, és mindenképp töltse be a védő funkcióját is” – fűzte hozzá Vitus-Bulbuk Emese.

A serdülő egyszerre szeretne átlagos és különc lenni

Be akar illeszkedni a világba, de kívülről is szemlélné azt. Így nehezen tudja megvédeni magát például az iskolai vagy online bántalmazás ellen. Egy családban a válás, egy bekövetkező haláleset, a párkapcsolat megszűnése olyan egymásnak feszülő erőnek tekinthetők, amely történések hatását sok fiatal nehezen bírja és belerokkan. Ilyenkor egy olyan negatív spirálba kerül, amelyben – a külvilághoz hasonlítva magát – folyamatosan alulmarad.  Ezzel együtt olyan lelkiismeret-furdalást és bűntudatot él meg, amivel nem tud megküzdeni. Ez egy nagyfokú tehetetlenséget hoz magával, reménytelenséget – „ebből nincs kiút”, olyan, mintha csapdába esett volna. „A fiatalok szemében egy sivársággal teli, hideg, fagyos, halálszagú jövőkép áll” – fejtette ki a pszichológus.

Ilyenkor a fiatal saját magára haragszik. Olyan magatartást mutat, ami feltűnik mindenkinek, még ebben a rohanó világban is: dühös, kiabál, veszekszik. „Ezek azok a tényezők, amelyek az öngyilkosság felé vezethetik a fiatalt. Értéktelennek érzi magát, tehernek a család és a barátok számára is.” Úgy gondolja, amiatt, hogy mindig rossz a kedve, talán jobb lenne a környezetének nélküle.

Van benne egy nagyfokú önutálat, gyűlölet amiatt, hogy úgy érzi: nem képes megoldani a problémáit. Ez társul a szégyennel, bűntudattal, megsemmisülés érzésével – „még arra sem vagyok képes, hogy megoldjam a saját problémáimat”, „sz... alak vagyok és gyenge”, „ennél minden jobb…”

Aki öngyilkosságot akar elkövetni, az nem meghalni akar, hanem a jelenlegi életét nem akarja tovább élni, de nem lát más kiutat a nehézségeiből, csak azt, hogy véget vet az életének. „Aki ehhez a gondolathoz eljutott, az már valószínűleg nagyon sok minden mást kipróbált, gondolok itt alkoholra, drogokra, extrém, szélsőséges viselkedésre, kicsapongó életmódra, miközben a saját vagy akár mások életét is veszélyeztette” – véli a pszichológus.

Figyelmeztető jelek

Vitus-Bulbuk Emese kifejtette, az öngyilkosságnak szóbeli figyelmeztető jelei is lehetnek: „meg szeretnék halni, mindenkinek teher vagyok, véget vetek az egésznek, engedjük el, ezt így nem érdemes már csinálni. Nehéz bevallani, viszont sok helyzetben a hozzátartozók fel tudják idézni ezeket a mondatokat – ez a mai napig egy olyan tabu a társadalmunkban, amit még gondolatban sem merünk komolyan venni”.

Jellemző az önrombolás, az önbántalmazás az öngyilkosságon gondolkodók körében. Éles eszközökkel sebesítik meg magukat, rendetlenekké, mosdatlanokká válnak, nem figyelnek már oda a külsőre, ez pedig a negatív spirálra csak ráerősít. Megerősíti a fiatalt abban, hogy őt mindenki elutasítja. „Éjszakákat nem alszik, evési szokásai megváltoznak. Az a tinédzser, aki eddig délig aludt, s akkor is nehéz volt kiszedni az ágyból, már hajnalban felkel. Eddig a világ étele sem volt elég, most hirtelen semmi nem kell, vagy pont fordítva – eddig alig csipegetett, most habzsol. A kommunikáció és az interakció a minimum alá csökken, még az a kevés sincs, ami korábban volt” – magyarázta a szakember.

Megfigyelhető, hogy nem hat rá sem a jutalmazás, sem a büntetés, semmivel nem lehet a letargiából kimozdítani. Kedvenc foglalatosságai sem kötik már le. Gondolatai csak a bűntudat, a bánat körül forognak. A problémáját csak egy nézőpontból látja, mindig ugyanazzal a megoldással próbálkozik, persze sikertelenül, ami ugyancsak a negatív spirált erősíti. Szünet nélkül szorong, korábbi értékeit megkérdőjelezi. Hirtelen romlani kezdenek a jegyei, drasztikusan elhanyagolja magát, elajándékozza kedvenc dolgait, mert búcsúzik.

Ezek mind a depresszió jelei, amelyekre érdemes felfigyelni és segítséget kérni. Gyakori tévhit az öngyilkossági gondolatok kapcsán, hogy a gyermek vagy serdülő „csak figyelmet akar” és „úgysem gondolja komolyan”, azonban mindig minden esetben komolyan kell venni a gyermek beszámolóját – hívta fel a figyelmet a pszichológus.

Az, hogy a serdülők körében mi válthat ki traumát, nagyon szerteágazó és egyénre szabott lehet. „Általánosságban a szülőkkel való konfliktusos kapcsolat, bántalmazás, kirekesztettség érzése, szerettük elvesztése, baráti kapcsolataik hirtelen megromlása vagy hiánya, valamilyen kívülről jövő trendnek vagy nyomásnak való meg nem felelés is traumához vezet. Ugyanakkor nem magával a traumával van a gond, hanem azzal, hogy mit kezd vele. Traumát mindenki él meg, de nem mindenki lesz ettől öngyilkos vagy depressziós. A családi minták, a szülők példái, az, ahogyan a problémákhoz hozzáállnak, amilyen a kommunikációs stílus, a szerepek leosztása, a határok kezelése, mind hozzájárul ahhoz, hogy a fiatal mit épít be a megküzdési mechanizmusai közé” – részletezte.

Az öngyilkosságok több mint 90 százalékánál fennáll valamilyen pszichiátriai betegség

Az „öngyilkos magatartás” egy úgynevezett multifaktoriális esemény, rizikó- és védőfaktorai vannak. Elsődleges rizikófaktornak számít a pszichiátriai betegség. Az öngyilkosságok több mint 90 százalékánál fennáll valamilyen – legtöbbször kezeletlen – pszichiátriai betegség minden korosztálynál.  Másodlagos rizikófaktor lehet a negatív életesemény, például a szülők válása, kortárskonfliktusok, bullying, iskolai kudarcok. A harmadlagos rizikófaktorokba tartoznak a nem megváltoztatható tényezők, például biológiai nem, serdülőkör és időskor. Ezek az elsődleges és másodlagos rizikófaktorok növelik az öngyilkosság esélyét. 

„A szülőkkel való kapcsolat milyensége, az empátia, az együttérzés is azon tényezők közé tartozik, amelyek segítik vagy gátolják a fiatalt abban, hogy beszéljen a problémáiról, vagy a szülei felé bizalommal forduljon. Ez a bizalom születéstől alakul ki. Természetesen változik, mindkét fél tanulja, folyamatosan megismeri a másikat és annak szükségleteit, vágyait, céljait. Ugyanakkor a család egy hierarchikusan felépülő rendszer, ahol a generációk jól meghatározott és elkülönített határok mentén mozognak. Így a szülői alrendszer mindig a gyermeki alrendszer felett helyezkedik el. Így érzi magát a gyermek biztonságban. Hogy ez a határ néha szorosabb, merevebb, néha rugalmasabb, hajlíthatóbb, az rendben van, viszont mindig egyirányú. A gyermek nincs a szülő felett. Ez egy megbomlott diszfunkcionális működést eredményez, ahol a fiatal nem érzi a biztonságot, az elfogadást, a támogatást” – sorolta Vitus-Bulbuk Emese.

Ennél fogva a fiatal nem fogja azzal terhelni a családot, hogy a saját gondjairól, nehézségeiről beszél. Vagy azt érzi, hogy ez amúgy sem érdekel senkit, mert mindenki rohan és a saját céljait kergeti, vagy azt érzi, egyébként is annyi gond és baj van, hogy még ez már túl sok lenne. Ezek a gondolatok, a bizonytalanság társulhatnak egy hajlamossággal, egy negatív mintával (felmenők depressziója, alkoholizmus, agresszió a családban – mind megoldási mechanizmusok), és mindenképp elősegítik a depressziót és az öngyilkossági gondolatok megjelenését. Ha erről nem is tud beszélni sem szülővel, sem megbízható felnőttel (tanár, keresztszülő, edző, iskolapszichológus stb.), akkor a reménytelenség és elutasítás érzése még erősebbé válik, s a kilátástalanság az öngyilkosság irányába taszíthatja a serdülőt.

„Manapság változás észlelhető a szülők és fiatalok közötti kapcsolódásban. A szülő aktívabban szeretne részt venni a serdülő életében, nagyobb a hajlandósága arra, hogy megértse, pontosan mi megy végbe, mi történik a gyermekével. Így az esély is nagyobb, hogy még a tragédia előtt megállítható legyen a folyamat, és a szülei is megfelelő segítséget kapjanak, hogy az élet normális kerékvágásban menjen tovább” – magyarázta.

A pszichológus hangsúlyozta, az a fiatal, aki öngyilkossági krízisben van, folyamatosan az öngyilkosságról fantáziál, ez foglalkoztatja, konkrét tervet sző, hogyan fog véget vetni az életének, és a szükséges eszközök beszerzését fontolgatja. „A cry for help segélykiáltás majdnem minden esetben megvan valamilyen formában, hiszen ahogy már említettem, nem az életet nem akarják ezek az emberek, hanem abból a bizonyos helyzetből nem látnak más kiutat. Hogy ez a segélykiáltás verbális vagy viselkedésbeli, ez mindenkinek sajátja. Mindenki jelzi valamilyen formában a környezetének, hogy nagy a baj. Itt még van remény a segítségre” – mondta a szakember.

Az előjeleknek direkt (akár szóbeli is) vagy rejtett formái is lehetnek: ilyen jellegű tartalmak olvasása, fotók készítése és egy reménytelenséget, elmúlásra utaló szövegek posztolása a közösségi oldalakra, a szociális hálón is a jelenlét erre redukálódik le, akár konkrét visszaszámlálás – bár ezt csak az elkövető tudja pontosan, hogy az. Emellett utalások történnek a halálra, hirtelen viselkedésváltozás, akár pozitív irányba is, amit a környezet a gyógyulás jelének tekinthet tévesen. „Ilyenkor megnyugodnak, hogy na végre, miközben éppen ilyenkor kellene lépni”, részletezte a pszichológus.

Hirtelen vagy régóta fennálló gondolatok?

A serdülők öngyilkossági kísérletei gyakran impulzív jellegűek – tudtuk meg a szakembertől. A kiváltó ok, amit a serdülő megnevez, gyakran nem a legfontosabb háttértényező, csupán „az utolsó csepp a pohárban". Ha a gyermek környezete nem támogató és elfogadó, illetve ha egy nehézség esetén nem tudja a környezetét mozgósítani a serdülő, akkor izoláció, szorongás, negatív önértékelés, kirekesztettség és reménytelenség érzete alakul ki, esetleg a már meglévő tovább erősödik. A reménytelenség tovább nehezíti a problémával való megküzdést és növeli az öngyilkossági kísérlet elkövetésének valószínűségét.

Felmérések azt mutatják, hogy nemek szintjén is van különbség, eszerint több férfi lesz öngyilkos. Vitus-Bulbuk Emese szerint az okok sokrétűek. A férfiak inkább a drasztikusabb, ezáltal a „sikeresebb” módot választják, magasból leugrást, önakasztást, lőfegyver használatát stb. A nők inkább a gyógyszert, az altatót preferálják, s ilyenkor gyakrabban lehet időben közbelépni. Ellentétben a nőkkel, a férfiak többségének öngyilkosságát gyakran nem előzi meg semmilyen figyelmeztető jel vagy segítségkérés. A legfontosabb nemi különbség az, hogy a férfiak depresszióját ritkábban fedezik fel.

A depresszióval küzdő gyerekek gyógyítása

„A prevenció mindig nagyon fontos Az öngyilkosságot megkísérelő egyén, legyen az gyermek vagy felnőtt biztonságba helyezése, többrétű ellátása a legfontosabb az elején, egy elfogadó és ítéletmentes közegben. Tudtára adni, hogy nincs ítélkezés, nincs elutasítás. Ezek az egyének a kapcsolatra, kapcsolódásra vannak kiéhezve lelkileg. Egy megtartó, támogató, empatikus egészséges kapcsolat kialakítása lesz a cél a megértés, az elfogadás és a feldolgozás mellett. Mind fiataloknál, mind felnőtteknél a cél a szociális háló (amit ugye leépített azelőtt) visszaépítése, megerősítése, a családi rendszer újraértékelése, átdolgozása” – emelte ki. Hozzáfűzve: nagyon nehéz bizalommal fordulni bárki fele, ha otthon ez nem lehetséges, eleve van egy bizalmatlanság minden más felnőtt felé. Egy nagyobb testvér, egy barát, egy szomszéd, egy tanár, edző, iskolapszichológus, segítő szakemberek, akik az iskolában dolgoznak, vallástanár, lelki vezető – bárkihez fordulhat a gyermek, ha van, akiben megbízik s aki meghallgatja és reagál a gondjaira.

Egy másik probléma az, hogy nagyon nehéz, szinte lehetetlen a bűntudat alól felmenteni a családot, ahol öngyilkosság történt, főleg ha serdülő az illető. „Stigmatizálják a családot, ferde szemmel néznek rájuk, elítélik őket. Sok esetben a család egy ilyen tragédia miatt szétesik, válás lesz a vége, mindenki megy a maga útjára, elköltöznek, mert nem tudnak, nem bírnak szembe nézni a valósággal”. A legnehezebb talán az a kétely, hogy mindig felmerül a kérdés: „tehettem volna valamit? Ha meghallgatom, akkor amikor épp kijött a szobából, de én már indultam volna? Ha elérhetőbb vagyok? Mi lett volna, ha…” A támogató, elfogadó közeg, a megértés, az ítélkezésmentesség, az őszinte kapcsolódás segít a feldolgozásban.

Segítségnyújtás, hívható zöld számok

Ami a szakemberi ellátást illeti, „vagyunk, de nem elegen. Alapítványok is vannak, több megyében is működnek zöld számok, viszont ez nem elég, sosem lesz elég” – véli a szakember. Korábbi cikkünkben részletesen elmagyaráztuk, hogyan működnek a lelkisegély-szolgálatok.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített telefonszámokat, vagy keresse fel a következő weboldalakat:
- https://www.antisuicid.ro/ | Tel.: 0800 801 200
- https://stopsuicidepledge.org/ro/ Tel.: 111
- https://kek-vonal.hu/ | Tel.: 116 111
- https://hallgatlak.ro/ | Tel.: 0754 800 808 | hallgatlak.lelkisegely@gmail.com