Mit olvasott ki a számítógép 150 év 35 millió újságcikkéből?

A Bristol Egyetem csapata 35 millió újságcikket olvastatott el a számítógéppel, hogy megtudjuk, mit ért meg a történelemből.

A cikkek száz brit lap 1800 és 1950 közötti cikkeit tartalmazták, 35 millió hírt. A közel 30 milliárd szó "elolvasását" megvalósító kutatás során kiderült például, hogy a gőzerő használatának csökkenése és az elektrromosság használatának növekvése 1898-ban hozta azonos szintre a két energiaforrást, a vonatok pedig 1902-ben lettek népszerűbbek a lovaknál.

Megállapíthatták azt is, hogy leginkább politikusok és írók számára volt könnyű népszerűnek lenni, míg a tudósok és matematikusok nehezebben kerültek be ebbe a klubba – igaz, tartósabban is.

A nők jelenléte 1900 után erősödött a sajtóban, de a növekedés meglehetősen lassú, a kutatók szerint a mai napig érezhetők a nemi egyenlőtlenségek ezen a téren is.

Kapcsolódók

Kimaradt?