A Microsoft 4700 alkalmazottat bocsát el

A májusban beharangozott 1850 fős leépítést és a mostani 2850-eset együttvéve összesen 4700 embert küld el a Microsoft, derül ki az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentumból. A leépítéssorozat a tervek szerint jövő év végére zárul le.

A leépítésre azután kerül sor, hogy a Microsoft úgy döntött, elengedi a windowsos telefonokat, és lényegében kiszáll a mobilgyártók sorából - írja a hvg.hu. Az idei első negyedévben már csak 0,7 százalékos volt a részesedésük az eladásokból.

A mobilos pozíciókat érintő közel ötezres létszámcsökkentés egyúttal közvetett beismerése annak is, hogy rossz döntés volt két és fél éve összesen több mint 7 milliárd dollárért felvásárolni az akkor már igencsak lejtmenetben lévő Nokiát. Ezt egyébként már abban az időben is rengeteg elemző és szakújságíró jelezte.

Kimaradt?