Agyi implantátummal segítik a lebénultakat

Olyan fejlesztésen dolgoznak, amelynek segítségével a lebénult emberek agyi irányítással tudnak számítógépen szöveget bevinni, a fejlesztés jelenlegi állása szerint percenként átlagosan hat szót.

A kutatás vezetője, Jaimie Henderson, a Stanford Neural Prosthetics Translational Lab egyik igazgatója csapatával együtt nemrég kapták meg az engedélyt az implantátummal folytatott emberi tesztek végrehajtására. Az első bemutatóra két olyan beteg vállalkozott, akik amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS), más néven a Lou Gehrig-betegségben szenvednek (ugyanettől a kórtól szenved a világhírű fizikus, Stephen Hawking is)- írja az itcafe.hu.

A bemutatón az látszik, hogy az alanyok agyi impulzusok segítségével mozgatják a kurzort a számítógép képernyőjén: maguk elé képzelték, hogy mutatóujjukat egy trackpaden mozgatják. A jelenlegi technológiával átlagosan 2,5 másodperc alatt sikerült az egyes célokat elérni, ami jelentős javulás az előző projekthez képest, ahol még 8,5 másodpercre volt szükség ehhez

 

Kimaradt?