Ezek a világ legcsúnyább telefonjai – harmadik rész

A Maszol nemrég létrehozott, a technológiával és tudománnyal foglalkozó rovatának első sorozata a világ legcsúnyább mobiltelefonjait sorakoztatja fel.

A harmadik, egyben záró részben a "megoldások billentyűzetre" jelszó alatt készült rémségeket sorakoztattuk fel, egy bónusz luxuskészülék társaságában. Míg az első részbenegy Nokia, egy Vertu és egy Panasonic készülék került terítékre, a második cikkünk egy korát megelőző F88, egy Sierra Wireless és egy Serene telefonnal riogatott.

1. LG VX9800

Napjaink egyik legütősebb gyártója az LG, de ez nem mindig volt így. Értékelendő, hogy egy széles QWERTY-billentyűzetet gyömöszöltek a kinyitható készülékbe, a képernyővel azonban nem használták ki a lehetőségeiket, és mindössze 1,75 inchet szántak rá – talán a fölöslegesen nagy hangszórók miatt.

A telefon ugyanakkor vastag (116 x 50 x 25.5 mm) és súlyos, és ezen a miniSD-kártya meg a bőkezű 1,3 megapixeles kamera sem segít.

2. Microsoft KIN One

A fotón balra a KIN Two látható, mi azonban az elsőre, a One-ra koncentrálunk, mert nemcsak, hogy csúnya, de nehezen használható is. A 2010-es évjáratú telefon 2,6 inches képernyőt kapott 5 megapixeles kamerát és 4 gigás tárhelyet, az akkori követelményeknek tehát megfelelt.

Túl az esztétikai aggályokon a telefon problémája, hogy fölösleges: ha a billentyűzetet feltoljuk, úgy néz ki, mint egy tamagocsi, és túlságosan vastag, ha pedig lehúzzuk, a billentyűzet szélessége nem kielégítő. Ezzel az erőfeszítéssel maradhattak volna a régi megoldásoknál is.

3. Motorola Flipout

Első hallásra a Motorola szintén ötéves terméke remek választás: 2,8-as képernyő, Android 2.1, 3 megapixeles kamera, 2 giga tárhely stb. Első látásra azonban meghökkentő: a Flipout ugyanis (mint az például ezen a videón is látható) a Motorolára jellemző kreativitás eredménye, de nem egy sikersztori.

A készülék két részből áll, a képernyő alatt húzódó billentyűzetet pedig nem lehúzzuk, nem felnyitjuk, hanem a felső résztől a sarkától fogva elfordítjuk. Ez a rémség becsukva ismét csak egy tamagocsira hajaz, ahhoz pedig, hogy telefonáljunk vele, jobb, ha kinyitjuk mindig. A billentyűzet szép - főleg a Microsoft KIN két telefonjához képest - de kérdés, hogy a Flipout külseje és funkcionalitása megéri-e a befektetést.

Méregdrága rondaság

A beígért bónusz luxus-rémség sem maradhat el: a Hanmac New Defency. Az idén megjelent, 2000 fontot érő készülék Franciaországban készült, és elsősorban a kínai gazdagokat célozza meg.

Drága, menő anyagokból készült ugyan, zafírüveg, kerámia-gombok ámítják a nagyérdeműt, viszont csúnyaságával talán az előző részekben ismertetett telefonokat is lekörözi. Nem szólva arról, hogy mit (nem) tud: képernyője 3,5 inches, 800x400-as felbontással, 1,2 gigahertzes processzor és 2 giga RAM hajtja (ami nem feltétlenül kevés, de ennyi pénzért szemtelenség).

Még nincs vége a felsorolásnak: 4,2-es Androidot kapott - ami igen menő volt 2012-ben, idén azonban már ciki - 13 megapixeles kamerát és 64 giga tárhelyet, amivel némileg kárpótolják az egyéb veszteségeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?