Ezek a világ legcsúnyább telefonjai – második rész

A Maszol nemrég létrehozott, a technológiával és tudománnyal foglalkozó rovatának első sorozata a világ legcsúnyább mobiltelefonjait sorakoztatja fel.

Az első részben egy Nokia, egy Vertu és egy Panasonic készülék került terítékre, ezúttal kevésbé ismert telefonokat mutatunk meg.

1. F88 Wrist Watch

Erről a készülékről első ránézésre mondhatjuk, hogy rémesen csúnya, azt viszont meg kell adni neki, hogy a mostanság divatossá váló okosóráknak egyfajta elődje lehet. A 2006-ban megjelent óra-telefon vagy telefon-óra még kamerával is bírt, egy 3 megapixeles, és 180 fokban forgathatóval.

Emellett négy percnyi hangot tudott rögzíteni, és 120 perces beszélgetési időre képes. Szerencsés gazdája egy gyűrűt kell hordjon az ujján, amit a füléhez emelve hallja a hívót.

2. Sierra Wireless Voq Professional

2003-ban, a Microsoft Windows mobil oprendszerével jelent meg az alább látható telefon. 200 MHz-es processzor, 32 MB RAM, 2,2 inches képernyő jellemezte, valamint egy részben praktikus, de rettentő csúnya kinyitható billentyűzet.

A kanadai Sierra Wireless üzletembereknek szánta a mobilt, kérdés, hogy a dizájn elriasztotta-e őket?

3. Serene

Ez a telefon 2005-ben ijesztett rá a közönségre, és a Samsung meg a dán Bang & Olufsen cég szörnyszülöttje volt. A púderdoboz kinézetű telefon körülbelül ezer euróba került, ezért a pénzért pedig egy 0,3 megapixeles kamerát kapott, egy rémgyenge képernyőt és egy 3 és fél órás beszélőidőt.

Azt már nem is akarjuk tudni, hogy a képernyő miért fejjel lefelé van, azaz, ha kézbe vesszük a telefont, miért kell alul legyen a képernyő, és felül a billentyűzetnek gúnyolt körgombsor (ezt a fenti fotó nem igazolja, a Mobilarena tesztje viszont igen).

Kapcsolódók

Kimaradt?