Felhőadót vezetett be Chicago

Különadót vezetett be a felhőalapú, valamint a folyamatos netkapcsolat mellett használható szórakoztató szolgáltatásokra Chicago városa.

A The Verge internetes portál beszámolója szerint július elejétől él az új, 9 százalékos adó, amit többek között az olyan nagy cégek, mint az Amazon vagy a Google által nyújtott adatközponti és felhőszolgáltatások vagy éppen a Netflix használata után kell fizetni. Bár az új közterhet elvileg a felhasználóknak kell fizetniük, akadnak vállalkozások, amelyek igyekeznek mentesíteni legalább az adminisztrációtól ügyfeleiket. A Netflix például arról egyeztet, hogy a hatóságok a chicagói előfizetőik számára lehetővé tegyék a 9 százalékos adó beépítését a havi díjba, és ők juttassák el a városnak.

Ha eredményes lesz a város vezetésének lépése, az komoly változásokat indíthat, hiszen más településeken is bevezethetnek majd hasonló terheket. Ez amellett, hogy drágíthatja ezeket a szolgáltatásokat, versenyhátrányt is jelenthet a helyi vállalkozásoknak, hiszen drágábban juthatnak hozzá egyes megoldásokhoz, mint az adó által nem érintett városokban működők. Az internethasználatra vonatkozó alapvető jogokat is sértheti a rendelkezés, illetve problémát okozhat, hogy az adó beszedéséhez földrajzilag meg kell határozni, honnan használják az adott szolgáltatást.

Kimaradt?