Nem a tojás az egyetlen: íme 5 fehérjedús reggeli

A reggelit nem érdemes kihagyni. Ébredés után muszáj „beindítani a gépezetet”, azaz feltölteni a szervezetet energiával, tápanyagokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal . Reggelire javasolt némi fehérje, így magától értetődik, hogy a legtöbben rögtön a tojás után nyúlnak. Nem kötelező azonban, hogy a rántotta, főtt tojás, tükörtojás vagy buggyantott tojás legyen a napindító étkezés – írja az izeselet.hu portál.

  • Túró, cottage cheese 

A túró sok fehérjét tartalmaz, viszont nem terheli meg a gyomrot, és legalább annyi verzióban elkészíthető, mint a tojás. Lehet belőle klasszikus körözött vagy zöldfűszeres kence, de édesen, krémesen, gyümölcsökkel is fogyasztható. Ha pedig már „unalmas” az állaga, cottage cheese-re váltható.

  •  Chiamagot mindenhova

Mindössze 1 evőkanál az apró, csodatévő magokból 4 gramm fehérjét és 10 gramm rostot tartalmaz. Sok reggelihez passzol: tehető smoothie-kba, zabkásákba, belesüthető a granolába (sült müzlibe), illetve már-már klasszikusnak számít a tejes, kókusztejes vagy joghurtos chiapuding is.

  • Csicseriborsó 

Két formában is fogyasztható. A csicseriborsó lisztjéből szuper lepény süthető, a főtt (vagy konzerv) csicseriborsó pedig kiváló alapanyaga a humusznak és egyéb kenyérre kenhető kencéknek. 

  • Feldúsított zabkása 

Evidens, hogy még több fehérjét fog tartalmazni a zabkása, ha a zabpehely nem vízben, hanem tejben fő puhára. De mi a helyzet akkor, ha nem fogyasztunk állati eredetű fehérjét? Jó hír, hogy a szójatej körülbelül ugyanannyi fehérjét tartalmaz, mint a hagyományos tehéntej. 1-2 evőkanál hozzáadott mogyoróvaj pedig szintén segít fehérjedúsabbá tenni a reggelit. 

Kapcsolódók

Kimaradt?