Számos biciklis futár tevékenykedett eddig is a nagyobb városokban, a koronavírus-járvány megjelenése óta azonban mintha megduplázódtak volna: hosszú sorokban várakoznak a vendéglők, gyorséttermek előtt. Bátrabbak, vállalkozó szelleműek lennének, vagy az előző munkahelyük megszűnésével, alternatívaként választották a kiszállítást? Előfordulhat, hogy mindig is erre vágytak, és életveszélyes munka mellett érzik magukat elégedettnek? Utánajártunk, mi lapulhat szakmaválasztásuk mögött: Ferencz Hunor és Deák Zsuzsa mesélt a biciklin végzett munka előnyeiről és viszontagságairól.

Ordítozó, agresszívan dudáló és hadonászó sofőrök mellett nem túl nyugalmas a munkavégzés – értettek egyet megkérdezettjeink, akik egyebek mellett arról is beszámoltak, hogy a kliensek távolságtartása és a járványhelyzettel járó óvintézkedések sem könnyítik meg munkájukat. Hiszen maszkban kommunikálni, rendelés átvétele és átadása előtt és után is fertőtleníteni fárasztó, odafigyelést igénylő feladat.

Koncentrációjukat pedig még inkább próbára teszi a buszsofőrökkel és taxisokkal való „osztozkodás”, a sofőrök ugyanis hajlamosak arra, hogy a teljes utat magukénak tudják, és a bicikliseket – ha úgy tetszik – dudálással, letaszítással száműzzék a forgalomból.

„Járvány ide vagy oda, enni kell”

Ferencz Hunor Kolozsváron munkálkodik biciklis futárként. Elmondása szerint, nincs annál felemelőbb érzés, mint amikor biciklin ül, és a forgalmi dugóból könnyűszerrel szabadul, hiszen hiába áll be csúcsforgalomban a torlódás, 10 kilogrammos járgányával az autók mellett is érvényesülhet. Biciklis futárságát életstílusként és nem szakmaként határozza meg, ugyanis hiába a könnyedség illúziója, erőt próbáló, életet kockára tevő feladatot végez.

Az autóforgalomban egy kevés biztonságot nyújtó biciklin tekerni életveszélyes, mert rengeteg jármű közlekedik az utakon, a sofőrök nagy része ideges és siet, ezért aztán szempillantások alatt történhet baleset. Beismerte, kétszer érte őt is baleset, és ezek egyik legmeghökkentőbb része az volt, amikor a sofőrök gondolkodás nélkül továbbhajtottak. Megtudtuk, nem csupán városi legenda, hogy a biciklis élete folyton kockán forog: bár vannak olyan autósok, akik megértik őket, lassítanak mellettük, a szabályok szerint másfél méteres távolságtartással kerülik ki őket, vagy türelmesen várakoznak, míg pirosról zöldre váltás során elindulnak, és sebességüket felveszik, a legtöbben türelmetlenek, a biciklisávon közlekednek, és idegességükben még a futárt is letaszítják az útról, ha sietős a dolguk.

Ferencz Hunor úgy véli, országunkban a sofőrtársadalom még nem érett meg a biciklisek befogadására, a járványhelyzet azonban mintha segített volna az elfogadáson: megugrasztotta a biciklisek számát. Nemcsak a futárok létszáma bővült, hanem a városban közlekedő bicikliseké is, ugyanis egyre többen döbbennek rá, hogy a tömegközlekedés nem az egészségmegőrzést szolgálja, a városi forgalom, a rengeteg autó és a parkolóhely-hiány pedig nem kedvez a kikapcsolódni vágyóknak, így inkább kétkerekű járgányokat választanak, ha kiruccanni támad kedvük. „Előkerültek a padlásokról és pincékből a régi biciklik”, ugyanakkor újonnan beszerzett rollerekkel, elektromos kétkerekűekkel szerelkeztek fel a városlakók – mesélte Ferencz Hunor, hozzáfűzve, hogy ezáltal a környezetet is kímélik a tudatosabb személyek.

Cégük 2019-es felmérése is ezt bizonyítja, mint kiderült, biciklis futárjaik 29 millió kilogramm széndioxidtól mentették meg a bolygót, ami hatalmas teljesítmény, ugyanis az oxigénmennyiség visszatermeléséhez 1,4 millió fára lett volna szükség. A környezetkímélő munkavégzésük mellett az is mellettük szól, hogy nem tud túltelítődni a szakmájuk, mert „járvány ide vagy oda, az emberek esznek”. S mi több, a járványhelyzet alatt, mintha megnövekedett volna az ételrendelések száma.

Mindezt azzal magyarázta, hogy a karantén első heteiben bár érezhetően csökkent a házhoz rendelés, néhány hét elteltével, óriásit rugaszkodott: az emberek kezdetben főzőcskéztek, otthon mindent kipróbáltak, ám idővel nem tudták eldönteni, hogy mit főzzenek, ezért fordultak az applikációhoz, és kértek házhozszállítást. A #maradjotthon tehát előnyére vált a futároknak. A karantén kezdeti időszaka viszont más nehézségeket is generált: mivel megszűnni látszott a forgalom, az autós futárok jobban teljesítettek a bicikliseknél, viszont mára ez is helyreállt, és a biciklisek újból jeleskednek – mesélte Ferencz Hunor, aki arra is kitért, hogy maguk között versenyeket szerveznek, hogy a teljesítményüket előremozdítsák.

A verseny azonban nem abból áll, hogy ki tud gyorsabban hajtani a forgalomban, míg a célba ér, ellenkezőleg: 250 biciklis futár közül a top 10-es listát keresik, azaz azokat a munkavállalókat, akik megadott időn belül a legtöbb rendelést bírják házhoz szállítani. A teljesíteni akarás tehát még inkább bátorítja a futárokat, hiszen „nagy dicsőség ennyi ember közül élre törni”.

A kiszállítás a járványhelyzet miatt változott, a megrendelőknek választási lehetőségük van: dönthetnek úgy, hogy készpénzzel fizetnek, és a futárnak, ahogyan eddig is, ajtót nyitnak a személyes átvétel érdekében; vagy határozhatnak úgy is, hogy az applikáción keresztül kártyáról utalják a pénzt, a futárt pedig arra kérik, hagyja az ajtóban az ételt, és csengessen, ha megérkezett. Bár az utóbbi a borravaló rovására megy, megkérdezettünk nem bánja, hogy a kliensek 80 százaléka kerüli a személyes találkozást, ugyanis mindennél fontosabb az egészség megőrzése, főleg egy olyan munkahelyen, ahol naponta rengeteg emberrel érintkeznek. Ferencz Hunor lát fejlődési lehetőséget szakmájában, ezért nem riad vissza attól, hogy célokat tűzzön maga elé. Naponta 8-10 órát dolgozik, és átlagosan 130-140 kilométert tesz meg ilyenkor, így rendíthetetlenül készül terve valóra váltására: augusztusban Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre teker biciklijével.

„Munka után alig várom, hogy átüljek a sajátomra, és jó messzire tekerjek”

Deák Zsuzsa szintén Kolozsváron tevékenykedik biciklis futárként. Elmondása szerint, nem érte diszkrimináció vagy sértés azért, mert nőként vállalt keményebb, veszélyesebb szakmát. Ellenkezőleg: a kliensek ajtónyitás során meglepődéssel, mosolyogva fogadják, a kollégái pedig nem közösítik ki azért, mert mellettük kisebbségben van.

Jómaga azért vállalta ezt a munkát, mert gyerekkora óta biciklizik, és igyekezett összekötni a hobbit a pénzkereséssel. Másodlagos terve volt felfedezni a kincses várost, ami mára megvalósult, hiszen Kolozsvár minden zegzugát bejárta már. Mivel egy újonnan indult cégnél dolgozik, napi 10-15 csomagot szállít ki, ami átlagosan 60 megtett kilométert jelent – számolt be munkájáról, kiemelve, hogy leginkább az hajtja, hogy minél rövidebb idő alatt valósítsa meg az átadást, így nem ritka, hogy ösvényeken, terelő utakon közlekedik.

Úgy véli, naponta vár ijesztő pillanat a biciklisre az autósok között, ugyanis, ha nem baleset fenyegeti a futárt, akkor a forgalomban ordítozó sofőrök agresszivitásával kell számolnia, ezért aztán nem ritka, hogy ijedtében jómaga is ordítozással válaszol. Megerősödött és sokat tanult munkavégzése során, ugyanis megannyi embertípussal találkozik a forgalomban és a házhoz szállítás során, a meghökkentő események viszont nem szegik kedvét: amikor van egy kis szabadideje, alig várja, hogy munka után átülhessen a saját kerékpárjára, és jó messzire tekerhessen”.