Rendeljünk nyugodtan interneten – a bolti áru sem fertőz, ha kicsit vigyázunk

A koronavírus járvány idején nyugodtan rendelhetünk interneten termékeket. A szakemberek egybehangzó véleménye, hogy nem fenyeget a fertőzés, ha átvesszük a futár által kiszállított dobozt, vagy ha hazavisszük és kibontjuk az áruházban vásárolt termék csomagolóanyagát, ha kicsit figyelmesek vagyunk.

A témáról a világjárvány kirobbanás után az Egyesült Államokban a szakemberek széles körű vitát folytattak, és az általános vélekedés az volt, hogy a futárszolgálattól átvett csomagok esetében rendkívül csekély a koronavírussal való fertőzés veszélye. Ezt a csekély veszélyt is könnyen kiküszöbölhetjük, ha a csomagot néhány órára az ajtó előtt hagyjuk, ezt követően pedig alaposan kezet mosunk meleg, szappanos vízzel. De a veszélyt akkor is csökkenthetjük, ha a csomagot először fertőtlenítjük, felbontás után pedig a dobozt nyomban a szemétbe dobjuk. A kézmosás persze ebben az esetben sem maradhat el.

A Washington Post című napilapnak nyilatkozva a Harvard Egyetem professzora, Joseph G. Allen nem tagadta, hogy a felületeken megtapadó vírus akár egy nap múlva is életképes maradhat, ám száma számottevően csökken: a koronavírus „felezési ideje” rozsdamentes acélon 5-6 óra, műanyagon pedig 6-8 óra.

Szerinte még akkor sincsen különösebb baj, ha a csomagot szállító futár esetleg koronavírussal fertőzött, és még az sem jelent különösebb veszélyt, ha rátüsszentett a dobozra. Igen sok tényezőnek kell összejátszania ugyanis ahhoz, hogy a címzett elkapja a fertőzést.

A The New York Times napilapban megjelent cikk szerint az Egyesült Államok legnagyobb futárszolgálatai leszögezik: egyetlen eset sem bizonyítja, hogy valaki az alkalmazottaik által kiszállított termékek dobozától fertőződött volna meg. Sőt ezek a cégek egyenesen fölöslegesnek tartják a csomagok fertőtlenítését.

Mindezt megerősíti az Egészségügyi Világszervezet is, amely idevágó tanulmányában megállapítja, rendkívül csekély a valószínűsége annak, hogy valaki megfertőződjék a Covid 19 vírussal csak azzal, hogy megfogott vagy kinyitott egy futár által szállított dobozt, amelyet ráadásul a csomagolás, a szállítás közben különféle hőmérsékleteken tároltak.

James Lloyd-Smith, a Kalifornia Berkeley Egyetem ökológiai és biológiai tanszékének professzora maga is „hipotetikusnak véli”, hogy a Covid 19 hosszabb ideig életképes maradhatna dobozok felületén, ezért a fertőzésnek ezt a módját valószínűtlennek tartja. Szerinte viszont már nagyobb veszélyben vannak a postai alkalmazottak, a csomagelosztásnál foglalkoztatottak, illetve a futárok, akik naponta több tucat dobozzal dolgoznak.

Az Észak-Karolinai Állami Egyetem élelmiszer-biztonsági szakértője, Ben Chapman elismeri, hogy a koronavírus jó ideig felületeken is életképes maradhat, de maga sem tud olyan konkrét esetről, amikor valaki így fertőződhetett meg. Szerinte kár lenne fertőtlenítőszert pazarolni a dobozra, bőségesen elegendő, ha a csomagot kibontva vagy azt megérintve kezet mosunk.

Németországi járványügyi szakemberek úgyszintén valószínűtlennek tartják, hogy valaki felületeket megérintve kapja el a vírust – fertőzés terjedésének erre a módjára eddig nincs bizonyíték. Figyelmeztetnek azonban, hogy az emberek igen gyakran érintik meg kezükkel a szájukat, szemüket, orrukat, ezzel bejuttatva a felületekről felszedett vírust a szervezetükbe.

Mi tegyünk a bolti áruval?

Amikor üzletekben vásárolunk, a legfontosabb az, hogy betartsuk a másfél méteres távolságot a legközelebbi személytől, és ne érintsük kezünkkel a szánkat, a szemünket, az orrunkat. A bukaresti egészségügyi minisztérium ajánlása szerint hazatérve alaposan mossunk kezet.

Ezután két opciónk lehet. Az egyik az, hogy akár hagyományos konyhai tisztítószerekkel lemossuk a megvásárolt termékek (konzervek, befőttesüvegek, dobozokba csomagolt áruk stb.) felületét. A másik, hogy a termékeket egy elkülönített helyen három napra érintetlenül elraktározzuk.

Ha gyümölcsöt vásárolnánk, elfogyasztása előtt szintén jól meg kell mosni – bár ez a szabály érvényes volt a koronavírus járvány előtt is. A tojást a megfőzés előtt szintén alaposan meg kell mosni, utána pedig megint csak kézmosás következik. A tojást a legjobb keményre főzve fogyasztani, a lágy- vagy nyerstojás fogyasztása a járvány idején kerülendő.

Kapcsolódók

Kimaradt?