Az erdélyi örmények története arra emlékeztet, hogy az örmény sors mindig több volt puszta nemzeti ügyeknél: kereskedelmi utak, birodalmak, túlélés és alkalmazkodás találkozásánál formálódott. A 2026. júniusi örmény parlamenti választás is ilyen pillanat volt, csak ezúttal Jerevánban dőlt el, merre forduljon az ország Oroszország árnyékából.

Az olvasó számára Örményország nem teljesen távoli világ, még akkor sem, ha a Dél-Kaukázus politikai földrengései első pillantásra messze esnek Szamosújvártól, Erzsébetvárostól vagy Gyergyószentmiklóstól. Az örmények Erdélyben nem csupán menekülő közösségként jelentek meg, hanem olyan polgári, kereskedő és vallási hagyományt hoztak magukkal, amely évszázadokon át sajátos színt adott a térség városainak. 

Szamosújvár, az egykori Armenopolis neve önmagában is emlékeztet arra, hogy az örmény történelem mindig a túlélés, az alkalmazkodás és a nagyhatalmak közötti lavírozás története is volt. Ezért a 2026. júniusi örményországi választás nem pusztán egy kaukázusi ország belpolitikai ügye: olyan döntés, amelyben egy történelmileg sokat szenvedett nép próbál választ találni arra, hogy a vereség, a kiábrándulás és a biztonsági bizonytalanság után milyen irányban lehet egyáltalán továbbmenni.

Örményország 2026 júniusában parlamenti választást tartott, de a szavazás valójában jóval többről szólt, mint a mandátumok elosztásáról. A választók arról döntöttek, hogy Nikol Pasinján miniszterelnök folytathatja-e azt a politikát, amely Hegyi-Karabah elvesztése után a realitások elfogadására, Azerbajdzsánnal való békekötésre, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok felé történő óvatos közeledésre épül. A tét tehát nem egyszerűen az volt, hogy ki alakít kormányt Jerevánban, hanem az, hogy Örményország végleg megpróbál-e kimozdulni abból a politikai és biztonsági függésből, amely évtizedeken át Oroszországhoz kötötte.

Kapcsolódó

Gyorstalpaló az örmények 3000 éves történelméből

Háromezer éves történetet egy órában összefoglalni lehetetlenség, néhány fontosabb momentumot kiemelni belőle – talán megpróbálható. Örményországról tartott előadást Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület elnöke a Kultúrpalota Tükörtermében.  

Marosvásárhely Örményország erdélyi örmények Kilyén Ilka Puskás Attila

A választás győztese Pasinján Polgári Szerződés nevű pártja lett, amely az előzetes hivatalos eredmények szerint közel ötven százalékos támogatottságot szerzett, és ezzel megőrizte parlamenti többségét. A legfontosabb kihívó az Erős Örményország volt, amely mögött a Moszkvához közelebb álló üzleti és politikai körök, mindenekelőtt Samvel Karapetjan oroszországi örmény milliárdos befolyása sejlett fel. Ez az erő valamivel több mint huszonhárom százalékot kapott, ami jelentős eredmény ugyan, de kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megállítsa Pasinjánt. 

A korábbi örmény politikai elit egyes szereplői, köztük Robert Kocsarján volt elnök köré szerveződő csoportok, szintén próbálták a kormányellenes elégedetlenséget saját oldalukra állítani, ám a választás végül nem hozott restaurációt. Pasinján sikere első látásra meglepőnek tűnhet, hiszen kevés vezető visel magán akkora politikai terhet, mint ő. A 2023-as karabahi összeomlás, az ott élő örmények tömeges menekülése, a nemzeti megaláztatás érzése és az Azerbajdzsánnal szembeni katonai kiszolgáltatottság mind olyan kérdések, amelyek alapján akár végzetes választói büntetés is érhette volna. A mostani eredmény azonban azt mutatja, hogy az örmény társadalom jelentős része, minden keserűség és harag ellenére, nem látott hitelesebb alternatívát azokban az erőkben, amelyek a régi biztonsági reflexekhez, a Moszkvára építő külpolitikához és a Karabah-kérdés érzelmi újranyitásához térnének vissza.

A jövőképek ütközése

Az egyik oldalon Pasinján állt, aki azt mondta ki, amit sok örmény fájdalmasnak, de valóságosnak érez: az ország nem építhet többé olyan biztonsági rendszerre, amely a döntő pillanatban nem védte meg. A másik oldalon azok az erők sorakoztak fel, amelyek szerint Pasinján politikája túl sok engedményt tesz Azerbajdzsánnak, túl gyorsan távolodik Oroszországtól, és veszélyesen kiszolgáltatja Örményországot a Nyugat ígéreteinek. Ez a vita nem elméleti kérdés volt, hanem húsba vágó nemzeti dilemma: lehet-e békét kötni úgy, hogy közben egy egész társadalom még gyászol?

Az orosz befolyás kérdése különösen élesen jelent meg a választáson. Moszkva számára Örményország sokáig természetes szövetségesnek számított, az orosz katonai jelenlét, a gazdasági kapcsolatok, a diaszpóra és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez fűződő viszony pedig mind azt sugallta, hogy Jereván mozgástere szűk. A karabahi válság után azonban ez a kép súlyosan megrendült. Sok örmény szemében Oroszország nem védelmezőként, hanem passzív, saját érdekeit követő hatalomként jelent meg, amely nem akadályozta meg Azerbajdzsán katonai és politikai térnyerését. 

Pasinján ezt a csalódottságot politikai irányváltássá formálta: nem szakított látványosan és véglegesen Moszkvával, de következetesen elkezdett más támaszokat keresni. Az ellenzéki térfél egy része erősen épített arra az üzenetre, hogy Örményország nyugati nyitása veszélyes kaland, amely újabb konfliktusokba sodorhatja az országot, miközben a kormányoldal azt hangsúlyozta, hogy a régi függés nem biztonságot, hanem kiszolgáltatottságot hozott. A vita mögött ott húzódott a dél-kaukázusi térség átrendeződése is: Azerbajdzsán megerősödött, Törökország regionális szerepe látványosan nőtt, Oroszország figyelmét és erőforrásait pedig az ukrajnai háború kötötte le.

A jószomszédi viszony megteremtése

A választás egyik legnehezebb kérdése az Azerbajdzsánnal kötendő béke marad. Pasinján győzelme felgyorsíthatja a rendezési folyamatot, de a béke ára politikailag rendkívül magas lehet. Az örmény társadalomnak el kell fogadnia, hogy Hegyi-Karabah ügye a korábbi formájában nem tér vissza, miközben a határok, közlekedési folyosók, alkotmányos utalások és biztonsági garanciák kérdése továbbra is súlyos vitákat gerjeszt. Egy békeszerződés nem csupán külpolitikai dokumentum lenne, hanem történelmi korszakhatár, amely lezárná az örmény politika egyik legfájdalmasabb fejezetét, de közben újabb belső konfliktusokat is felszínre hozhat.

Pasinján mostani felhatalmazása tehát erős, de nem kényelmes. A választók többsége megadta neki a lehetőséget, hogy folytassa a békekeresést és a nyugati nyitást, ám ez nem jelenti azt, hogy a társadalom mindenben mögötte áll. Inkább arról van szó, hogy a választók jelentős része a rossz lehetőségek között ezt tartotta a legkevésbé veszélyesnek. A revans politikája vonzó lehet érzelmileg, de katonailag és diplomáciailag aligha kínál járható utat. A teljes orosz függés visszaállítása pedig sokak szemében már nem garancia, hanem kockázat.

Örményország politikai jövője most azon múlik, hogy Pasinján képes lesz-e a választási győzelmet államépítési eredménnyé alakítani. Ha a békefolyamat valódi biztonsági garanciákkal, gazdasági nyitással és intézményi stabilitással párosul, akkor Jereván történelmi esélyt kaphat arra, hogy kiszakadjon a vereségek és függőségek körforgásából. Ha viszont a béke megalázó kompromisszumnak tűnik, a gazdasági eredmények elmaradnak, vagy Oroszország keményebb nyomásgyakorlással válaszol, akkor a most legyőzött ellenzéki erők gyorsan újra erőre kaphatnak.