A jó gyerek nem mondja meg, ha nem tetszik valami, a jó gyerek nem tiltakozik – nevelik tévesen csemetéikbe a „tökéletességet” szüleik. Mindez azt eredményezi, hogy a szófogadó apróság nem mond ellent a szomszéd néninek, ha az folyamatosan puszilgatja, nem meri bevallani, hogy nevelőapja altatás közben kényelmetlenül fogdosta, titkolja, hogy a nagybácsi úszástanítás során a fürdőnadrág alá nyúlt. Hogyan szabhatunk határokat? Mit eredményez a tolakodás? Mészáros Andrea szexuálpszichológussal, párterapeutával beszélgettünk.

A hagyományos megközelítés alapján az a jó gyermek, aki csendben van, és azt teszi, amit a felnőtt mond – ezzel a nevelési módszerrel viszont az a probléma, hogy a szófogadó csemete olyannyira komolyan veszi a szülői szavakat, hogy később, amikor tiltakoznia kellene, automatikusan a hallgatásba menekül, mert nem tudja, hol a határ: mit szabad és mit tilos megengednie a feléje közeledőknek.

Pedig a folyamatos puszilgatás, a szülőtől kapott szájra puszi, a nagybácsi részéről érkező tapogatás, és a nagyszülők „kényszerből” megtűrt érintései határokat feszegetnek: ezeket többnyire negatívan élik meg a gyermekek, és hosszú távon sérelmeket, elfojtásokat szül a sok határátlépés – magyarázta Mészáros Andrea szexuálpszichológus.

Hogyan lehet határokat tanítani a gyermeknek?

A szakember elmondása szerint nem lehet addig határokat tanítani a gyermeknek, amíg felnőttként a személyes határainkat sem szabtuk meg. Ha a szülő nem tudja kifejezni a jó és rossz közötti különbséget, akkor gyermekének sem tudja azt megtanítani. Gyakori, hogy felnőttkorra is megmaradnak a neveltetésből fakadó automatizmusok, és a gyerekkorban hangsúlyozott engedelmes gyerek-kép olyannyira beleég az emberekbe, hogy felnőttként sem képesek továbbadni csemetéiknek az ellenszegülést, illetve azt, hogy érzéseiket, határaikat merjék kimondani.

Ez azonban nem teljesen a szülő sara, hiszen a hallgatás mögött ott rejtőzik a velünk született temperamentum is. Míg a nyitottabb gyermekek könnyebben kimondják, ha valami aggasztja, vagy éppen zavarja őket, cenzúrázatlanul fejezik ki nemtetszésüket, addig a zárkózottabb típusúak hallgatnak, mert azt hiszik, tiltakozásukkal megbántanák a feléjük közeledő felnőttet. Tehát a határátlépés a nyitott és a zárkózott típust is egyformán megsebzi, de a zárkózottabb gyermekekre nézve sebzőbb, mert előfordulhat, hogy ők nem mondják el senkinek – emelte ki a szexuálpszichológus.

Hozzátette, a határátlépés alapjában véve kevesebb, mint a szexuális bántalmazás, mégis egy életen át elkísérheti negatív következményeivel az elszenvedőt, pontosan azért, mert a felnőttek a gyermek ártatlanságát kihasználva, érzelmileg elviselhetetlen helyzetbe kényszerítik őt. A szexuális bántalmazásig nem jutnak el, de a kéretlen testi érintésekkel szexuális frusztrációkat keltenek.

A felnőttekből bármi kiválthatja ezt a fajta tolakodást: egy magányos, idős férfi, akinek az életéből hiányzik az érintés, ehhez az eszközhöz folyamodhat, ahogyan egy olyan felnőtt is, akinek szexuális téren zavara van, feszültségek gyűltek össze benne, és nem bírja azokat kezelni. Ugyanakkor hatalomvágy is érvényesül ezekben a helyzetekben. A legmegdöbbentőbb az, hogy olyan felnőttek élnek vissza leggyakrabban a fiatal test ártatlanságával, akik gyermekkorukban szintén elszenvedtek hasonló közeledéseket.

Az ilyen traumákkal szemben sokan úgy védekeznek, hogy beépítik saját életükbe, mintha normális lenne, és továbbörökítve a mintát, felnőttként már nem világos számukra, hogy rosszat tesznek, ha régi fájdalmaikat az elkövetők módszerével kezelik. Elhitetik magukkal, hogy ez rendben van, és ezáltal már kevésbé fájnak a múltban megélt sérülések – ismertette a szexuálpszichológus.

Ne tanítsuk a gyermeket feltétel nélküli engedelmességre

A szülő felelőssége abban rejlik, hogy milyen mértékben fordul elfogadással gyermeke felé: engednie kell csemetéjének, hogy megvédje önmagát, nem szorítkozhat a „jó gyerekek nem feleselnek, nem mondanak sértő dolgokat a felnőtteknek” nevelési sémákra, ellenkezőleg, szóban is meg kell erősítenie a gyermeket abban, hogy nyugodtan mondja meg a szomszédnak, a rokonnak, a tolakodó idegennek, hogy számára kényelmetlen egy bizonyos szituáció.

Az ilyesfajta szülői elfogadás és megerősítés a zárkózott típusú gyermeket is bátorítja, hiszen arról tanúskodik, hogy a gyermek őszintén felvállalhatja az érzéseit, kimutathatja nemtetszését, és ebből nem kerekedik konfliktus, nem lesz attól kevésbé szerethető. Az egyik legalapvetőbb tanulási forma a szociális tanulás, azaz a másolás – figyelmeztetett Mészáros Andrea, hozzáfűzve, hogy a szülőnek példát kell mutatnia, ha azt akarja, gyermeke is kiálljon saját magáért. Példát mutathat akkor is, ha nem puszilja szájon az apróságot, hanem úgy dönt, nem erőltet olyan gesztusokat rá, amelyek formálhatják személyiségfejlődésében.

A szexuálpszichológus úgy véli, a legnagyobb buktató ezekben a helyzetekben az általános hozzáállásban keresendő, ugyanis a társadalom nagy részében még mindig tabuként él az intimitás, az erotika és a szexualitás fogalma, és az „ördögtől való, ne beszéljünk róla” megközelítés miatt a felnőtteknek sem sikerül megkülönböztetniük a három kifejezést és a mögöttük rejlő tartalmat egymástól. Mivel a felnőttek a gyermekek előtt sem mernek beszélni intimitásról, szexualitásról és erotikáról, a gyermekekben összemosódik a határ a szexualitás és a szeretet között – és ez megannyi veszéllyel jár, hiszen ártatlanságuk miatt úgy élik meg a túlzásba vitt, szexuális töltetű közeledési gesztusokat, hogy azt a felnőtt szeretetből teszi velük.

Ha szeretetként azonosítja a tapogatást, a nyúlkálásokat, a szoros öleléseket, a puszikat, akkor a belenevelt „jó gyerek” szófogadósága révén úgy éli meg, ezeket a gesztusokat el kell fogadnia. A helyzet viszont korántsem oldódik meg ennyivel: mert amellett, hogy szeretettel azonosítja a kényelmetlen közeledést, legbelül érzi, az a „szeretet”, amelyben részesül, nem jó, mérgező. A negatív élmények elfojtásokat, csendet eredményeznek, a csend pedig szexuális frusztrációkat, zavart és lelki sérüléseket szül.

A szülő-gyermek közti szájra puszi is azt a kérdést veti fel, hogy a gyermek a későbbiekben meg tudja-e különböztetni, hogy mit kell elutasítania és mit fogadhat el – részletezte a szakember. Kiemelte, a legtöbb szexuálisan gátlásos felnőtt tud felidézni gyermekkorából határátlépéses történeteket, és ezek nagy része családon belül történik, mert az esetek után ott még valószínűbb a hallgatás. Amikor a nagybácsi úszni tanítja a kislányt, és „véletlenül” becsúszik a keze a bugyi alá; amikor a nevelőapa altatás közben „véletlenül” furcsa helyeken kezdi simogatni nevelt gyermekét, akkor történik meg a határátlépés, amit már csak egy vékony mezsgye választ el a szexuális visszaéléstől.

Arról, hogy mi történik a családon belül elkövetett határátlépéses esetek után, Mészáros Andrea elmondta, csend és hallgatás következik: a gyermek nem meri elmondani szülőjének, hogy furcsa módon szerették, és ha el is mondja, a szülő gyakran nem hisz neki, leteremti azért, mert butaságokat beszél. A „nem olyan nagy ügy, felejtsük el” mondat is gyakori válasz, és ez a gyermekekbe fojtja a szót, gátolja őket az őszinte, bizalmon alapuló kommunikációban.

Van megoldás?

Az érintések határa ott húzódik, ahol a gyermek még nem érzi magát kellemetlenül – hangsúlyozta a szexuálpszichológus. Kiemelte, ilyen értelemben két határt is tiszteletben kell tartani: az egyik a racionális határ, az intimitás megtartása, vagyis az, hogy beépítjük a tudatunkba, ami erogén zóna, ami intim szféra, azt egyszerűen nem fogdossuk; a másik meg az, ami a gyermeknek kényelmetlen. Ha az apróság számára az ölelkezés is kényelmetlen, akkor tiszteletben kell tartani, hogy húzódozik, nem akarja – és erre egyéb érintések kapcsán is figyelni kell.

A szülő-gyermek kommunikáción szükséges javítani ahhoz, hogy a csemete bizalommal merjen a felnőtt felé fordulni. Nem elegendő megkérdezni, hogy milyen napja volt, mit tanult az iskolában, mert az felületes érdeklődés, csöppet sem bizalomgerjesztő. Ellenkezőleg: törekedni kell arra, hogy minden témát kivesézzenek családon belül, hogy a gyermek érezhesse, feltárhatja a legbelsőbb titkait is, nem lesz abból szidás, elhallgattatás. A szexuális nevelésnek ebben kulcsfontosságú szerepe van, bár sokan tévesen ezt is a szexszel mossák össze, nem arról szól, hanem életre való felkészítésről. Általa a gyermek meg tudja ítélni a különbséget a szexualitás és az intimitás között, lelkileg is meg tud nyílni a szülő előtt, érdeklődik, mesél olyan témákról is, amelyek tabuként élnek társadalmunkban.

Emellett a szülőnek az is felelőssége, hogy csemetéjét ne tanítsa feltétel nélküli engedelmességre – tette hozzá a szakember. Nem kell jó gyereknek, folyton engedelmesnek lenni, nem kell attól tartani, hogy ha kimondjuk, hogy hol a határ, megbántunk valakit. Sok gyerek a téves nevelési módszerek miatt nem mer nemet mondani azokra a helyzetekre, amelyekben nem érzi jól magát, és ez hosszú távon szégyenérzetet, megalázottság-érzetet szül. A későbbiekben a negatív érzelmek miatt gátlásos felnőtté formálódik: szégyenkezve, hallgatva, a negatív érzelmek feldolgozatlansága miatt gátlásokkal tele leélni egy életet az egyik legkeményebb és legnehezebben teljesíthető kihívás.