Szombaton lesz a matematika világnapja, a pí nemzetközi napja

Több mint harminc éve március 14-én tartják a pí nemzetközi napját, amely idén először a matematika világnapja is.

„A matematika számos területen nagyon fontos az emberiség számára, akár a járványok megelőzésében is. Az ókori babiloniak az i.e. 3. évezredben már használták a trigonometriát, agyagtáblákra olyan összefüggéseket véstek, amelyek a mai sinusnak és cosinusnak felelnek meg. Mindez négyszáz évvel Mózes kőtáblái, a tízparancsolat előtt" – mondta Mosóczi András egyetemi matematika tanár az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Kitért arra, hogy a nemzetközi pí-nap 1988-ban félig heccként indult, amikor fizikusok pitét ettek, körbe-körbe jártak és a pí (3,14) számjegyeit mondták. A Nemzetközi Matematikai Unió és az UNESCO tavalyi döntése alapján először ünneplik március 14-én a matematika világnapját is.

Erre a napra időzítve jelent meg a napokban Mosóczi András A gondolkodás forradalma című könyve. A könyv elején egy tudománytörténeti áttekintés található, megtudhatja az olvasó például, hogy az ókori Mezopotámiában az írást a könyvelésre, árunyilvántartásra találták ki.

„A matematika egy absztrakt rendszer, általános, idealizált dolgokkal foglalkozik, csak a lényeget vizsgálja, ezáltal bizonyos kérdéseket sokkal könnyebben meg tud oldani, és ezt az élet rengeteg területén fel lehet használni a gyakorlati problémák megoldására" – mondta végül az egyetemi matematika tanár.

Kapcsolódók

Kimaradt?