Megújul a Facebook, számos új funkció érkezik a közösségi oldalra

Kevésbé lesz kék a megújult Facebook, ám számos új funkcióval rendelkezik majd – többek között ez derült ki az f8, a Facebook évente megtartott fejlesztői konferenciáján. Összegyűjtöttük, milyen újításokra számíthatunk. 

A jövő privát – hangsúlyozta Mark Zuckerberg, aki szerint az emberek életében van a nyilvános tér, és van a nappalijuk, ahova megválogatják, hogy kiket engednek be. A Facebook-alapító szerint ebben a nappaliban van a jövő, és azon dolgoznak, hogy ezt a kis privát nappalit kiélvezhesse az ember, és a valóságban ne is kelljen meghívni senkit – tájékoztat az Index.Továbbá kiderült, hogy a privát beszélgetéseinkbe ezentúl sem a kormányok, sem a hekkerek, de még maga a Facebook sem tud majd belenézni. Zuckerberg szerint biztonsági szempontból ez egy összetett kérdés, de a fejlesztők dolgoznak azon, hogy az adatok védelme mellett ki tudják szűrni azokat, nem éppen jó dolgokra szeretnék használni a csevegőprogramokat.

A megújúlt Facebbokon nagyobb szerepet kapnak a csoportok és az események, a hírfolyamról átkerül a hangsúly a mikroközösségekre. A csoportok ikonja középre kerül, így könnyebben látjuk a bejegyzéseket, vagy éppen felfedezhetünk minket érdeklő csoportokat. További újítás, hogy a csoportokon belül akár névtelenül is kérdezhetünk (pl.: az egészséggel foglalkozó csoportokban), privát beszélgetést indíthatunk a játékos csoportokban, de egyszerűbbé válik egy csoporton belül állást hirdetni vagy egy terméket megvásárolni. A Hvg szerint a változtatásokat az indokolja, hogy mintegy 400 millió felhasználó tagja valamilyen csoportnak.

Az esemény ikon a csoport ikon mellé kerül és egy részletes térkép mutatja majd a számunkra érdekes eseményeket, könnyebben tudunk majd új eseményt keresni, vagy áttekinteni/szerkeszteni a naptárunkat.

Kevésbé lesz kék a Facebook, a markáns kék színt felváltja a fehér és a kék egy világosabb árnyalata, így egy letisztultabb, átláthatóbb felületet kapunk. Érkezik egy új desktop applikáció, amely Mac-en és Windowson egyaránt elérhető lesz majd. A Messenger is megújul, az ígéretek szerint sokkal gyorsabb és stabilabb lesz, kevesebb energiát és memóriát fogyaszt majd, mérete pedig 30 MB lesz.

Könnyebb lesz megtalálni a nagy Ő-t a Facebookon

A Facebook eddig is alkalmas volt arra, hogy rábukkanjunk a nagy Ő-re, ám ezentúl még könnyebb lesz, érkezik ugyanis a Facebook Dating és a Secret Crush funkció. Míg előbbi egy klasszikus társkereső, utóbbinál azokat az ismerőseinket listázhatjuk, akik tetszenek nekünk, ez azonban csak akkor derül ki a másik számára, ha visszajelöl minket.  

Bevezetik továbbá a Meet New Friends funkciót is, mely kapcsolódási pontok, így például iskola, munkahely, érdeklődési kör alapján próbál összeismertetni embereket.

Fizetésre is lehet majd használni a WhatsAppot, Instagramot vagy a Facebookot, ez a funkció azonban egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államokban lesz elérhető.

Az Instagram is megújul

A Facebook tulajdonában lévő közösségi oldal, az Instagram is megújúl, felveszi például a harcot az online bántalmazás ellen, az Index szerint pedig beállítástól függően nem lehet majd látni, ki hány lájkot kapott a képére, mert ezzel nem akarnak másokat frusztrálni. Ezentúl az Instagramon már nemcsak képeket és videókat, de szöveges bejegyzéseket is megoszthatunk majd, sőt akár rajzolni is lehet majd. Továbbá érkezik még az adománygyűjtés lehetősége, és lesz egy dedikált tab  a vásárlásokra is, hogy akár közvetlenül a gyártóktól is beszerezhessük a termékeket. 

Az újragondolt applikációk már androidos eszközökre, valamint iPhone-ra és iPadre is elérhetők, de néhány napba beletelhet, mire mindenkinél frissül az alkalmazás, valamint bizonyos funkciók egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államokban lesznek elérhetők.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?