Szex az ex-szel? Kutatók meglepő eredményre jutottak

Egy szakítás óhatatlanul is fájdalmas tud lenni. Különféle tippek és technikák vannak a nehéz időszak átvészelésére, de a legtöbbjük szerint meg kell szakítani minden kapcsolatot a korábbi párunkkal. Egy új kutatás ezt cáfolja. 

Ha véget ér egy párkapcsolat, előfordul, hogy visszavágyunk régi kedvesünkhöz, nehezen akarjuk elengedi. Egy átmulatott éjszaka után megeshet, hogy a vágyódás erőt vesz rajtunk és az exünk ágyában kötünk ki. Míg az általános felfogás szerint ez káros, hiszen nehezíti az elszakadást, a kutatók szerint ez nincs így. 

A Wayne Állami Egyetem professzorai két kutatást is szenteltek a téma felderítésére. Az Archives of Sexual Behavior tudományos szaklapban megjelent tanulmányról a Daily Mail számolt be. Első körben 113, a szakításon frissen átesett ember az érzéseikről töltött ki egy kérdőívet. Két hónappal később szintén kérdőív formájában olyan kérdésekre válaszoltak, mint: hogyan érzik magukat, megpróbáltak-e kapcsolatba lépni korábbi párjukkal, milyen érzéseket váltott ki belőlük. Kiderült: nem léptek túl nehezebben a szakításon azok, akik azóta lefekeküdtek az exükkel. A felmérés második részében közel négyszáz résztvevőt kérdeztek arról, lefeküdtek-e az exükkel, milyen tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban, hogyan érintette őket lelkileg. 

A válaszokat összevetve a kutatók megállapították: nem befolyásolja a szakításból való felépülést, ha valaki a párkapcsolat lezárása után is ágyba bújik korábbi partnerével. 

Kapcsolódók

Kimaradt?