Bebizonyították: azonos nemű emlősök is képesek utódot nemzeni

Kínai tudósok megvalósították azonos nemű egereknél utódok nemzését.

Első alkalommal történt meg, hogy tudósok utódok létrehozását érték el azonos nemű egerek DNS-ét használva fel. Ez a megjelent tanulmány szerint – amelyet a The Next Web összegzett –  egy rendkívül összetett folyamat.

Ugyanakkor kísérleteztek két hím és két nőstény DNS-szekvenciáival is, és változó sikereket értek el. A két nőstény utódja egészséges lett és képes volt további utódnemzésre, semmilyen módon nem különbözött a természetesen született egerektől.

A két hímtől származó utód már problémásabb volt: csupán két százalékban jártak el itt sikerrel, és egyikük sem élt tovább néhány napnál.

A cikk megjegyzi: hosszú munka után volna elérhető, hogy az emberi termékenységet és reproduktív tudományt befolyásolják ezzel a kutatással, de annak a kornak vége, amikor azt hittük, hogy csak a hagyományos megtermékenyítési mód működőképes.

Kapcsolódók

Kimaradt?