„Az volt a legszomorúbb, hogy a hölgy megszakította volna kapcsolatát a gyermekével csak azért, mert az más nemzetiségű társat választott maga mellé. Neki nem az a fontos, hogy a lányát tiszteljék és szeressék, hanem hogy magyar férje legyen” – idézte fel a történetet a sepsiszentgyörgyi Olteanu Andrea, akinek szülei vegyes házasságban élnek. Édesanyja magyar, édesapja román, ő pedig egy kicsit magyar is és egy kicsit román is.

Erdélyben, főleg Székelyföldön mai napig tabutémaként kezelik a vegyes házasság kérdését. Gondoljunk csak bele, sokan hallották már azt a szülői intelmet, hogy „csak aztán egy jó magyar embert válassz magad mellé”. Pedig a házasság lényege az egység lenne, azonban Romániában a történelmi múlt olyan erős nyomot hagyott a társadalom tagjaiban, hogy sokan hallani sem akarnak például egy magyar–román házasságról, a megértés helyett pedig az előítéletekbe kapaszkodva ellenzik azt.

Olteanu Andrea azonban ennek pont az ellenkezőjét éli meg. A fiatal lány szülei vegyes házasságban élnek, így az ő életében is megmutatkoznak a kulturális, nyelvi különbségek. Ezt azonban pozitívan éli meg, hiszen számára bebizonyosodott, hogy a másfajta háttérrel és indíttatással rendelkező szülei által ő maga is több és színesebb egyéniséggé vált. Szülei egyébként a munkahelyen ismerkedtek meg annak idején, majd szerelembe estek.

Felidézte, senki nem ellenezte a kapcsolatukat, a család – mindkét részről – elfogadta és megértette, hogy nem a nemzeti identitás a legfontosabb. „Ám nem volt ez így nagymamám esetében. Amikor fiatal volt, egy román férfit szeretett, de neki nem engedték, hogy kapcsolatuk kiteljesedjen, emiatt véget is vetettek a románcnak”, mesélte.

Kisgyermekként semmi meglepőt nem tapasztalt abban, hogy szülei más-más nemzetiségűek. „Akkor csak annyit tudsz, hogy létezel. Majd jött az óvoda, az első barátok, akik már rákérdeztek, mégis hogyan lehet, hogy anyukád magyar, apukád pedig román. Valójában ekkor kezdtem megérteni, hogy én mindkettő vagyok” – ebben a tudatban nőtt fel és ez vált elfogadottá és normálissá számára.

„Katolikus vagyok, de román iskolába és óvodába jártam. Valójában a románt tekintem anyanyelvemnek, hiszen az első barátaim is románok voltak, az óvodában és iskolában is románul beszélgettünk. Nem okoz nehézséget, ha magyarul kell megszólalni, nem kell gondolkodnom a szavakon, viszont nehezebben tudom kifejezni magam. Románul sokkal szebben és összetettebben tudom megfogalmazni a gondolataimat” – magyarázta Olteanu Andrea. Ennek ellenére magyarnak és románnak is tartja magát, hiszen mindkét kultúra találkozik az életében.

Édesanyjával magyarul, édesapjával románul beszél, ha együtt van a család, akkor románul társalognak. „Édesapám nem tud jól magyarul, de érti a hétköznapi beszédet. Nem arról van szó, hogy nem akart megtanulni, egyszerűen nem ragadt rá a nyelv az évek során, nehezen fejezi ki magát” – magyarázta.

Pont emiatt érdekesek a nagyobb családi összeülések. Folyamatosan fordítani kell, de hatalmas előnynek tartja, hogy két nyelvet is anyanyelvi szinten beszél. „Tudom, hogy mennyire nehéz néhány magyar barátomnak, panaszkodnak is, hogy nem tudtak megtanulni románul. Elhiszem, hogy ez tényleg gondot okoz az életükben” és néhány kellemetlen élmény miatt inkább nem is próbálkoznak – véli Olteanu Andrea.  Elmondta, több magyar barátja is megtanult románul azért, mert sok időt töltöttek a közös baráti társaságban. Sőt, van olyan román ismerőse, aki olyan sokat beszélt magyar fiatalokkal, hogy megtanulta a nyelvet és a párja is magyar.  

„Az emberek még mindig nem jöttek rá, hogy mi az igazán fontos”

Kellemetlen tapasztalatokból is kijárt Olteanu Andreának, bár ez elenyésző a pozitív élmények mellett. Felidézte, körülbelül egy éve történt az, hogy egy idősebb nővel beszélgetett, amikor a hölgy kifejtette: annyira nem jó a kapcsolata a lányával, de az a fontos, és annak örül, hogy a gyermeke nem egy románnal vagy romával házasodott össze.

„Ekkor azt éreztem, hogy hazudnom kell, mert ellenkező esetben lenéz a másik fél. Úgy éreztem, hogy nem tudom felvállalni magam, de az egészben az volt a legszomorúbb, hogy ez a hölgy megszakította volna kapcsolatát a gyermekével csak azért, mert az más nemzetiségű társat választott volna maga mellé. Neki nem az a fontos, hogy a lányát tiszteljék és szeressék, hanem hogy magyar férje legyen. Ezek után úgy éreztem, mintha nem szabadna elmondanom, hogy én román is vagyok, mert ez esetben elítél” – magyarázta.

Szerinte az emberek még mindig nem jöttek rá, hogy mi az igazán fontos az életben. Nem az a lényeg, hogy egy személy milyen felekezethez tartozik vagy milyen nemzetiségű. Annyi érték van az emberekben, ezeket kell felfedezni és megtalálni, nem pedig leragadni a származáson. Ez csak egy nagyon vékony szelete a történetnek, meg kell ismerni az ember valódi lényét, véli.

„A mi generációnk sokkal nyitottabb, azonban ha egy olyan családban nő fel az ember, ahol folyamatosan hangoztatják, hogy milyen partnert válasszon maga mellé, akkor meglehetősen nehéz nyitottnak maradni”, ilyenkor úgy érezheti, hogy az elvárásoknak is meg kell felelnie.

Hozzáfűzte, nem meglepetés, hogy az ő párválasztásában sem játszik szerepet a nemzetiség kérdése, úgy gondolja, ettől csak színesebb lehet egy párkapcsolat – összegezte Olteanu Andrea.