Visszavonul Novák Eduárd: pénteken már nem áll rajthoz a paralimpián

Visszavonul a sportágtól Novák Károly Eduárd paralimpiai világ- és Európa-bajnok kerékpározó – jelentette be Facebook oldalán. Úgy döntött, a párizsi paralimpián már nem áll rajthoz pénteken.

A korábbi sportminiszter úgy fogalmazott, átgondolta a pénteki versenyt, a hosszútávú futamot. „A rajthoz álló 26 sportolóból mindössze 3 visel protézist. Úgy érzem, hogy ezt a sportot már nem lehet parakerékpározásnak nevezni, feleslegesnek érzem magam, és úgy gondolom, hogy ez a verseny semmilyen módon nem egyenlő és igazságos” – jelentette ki.

Fotó forrása: Novák Eduárd Facebook oldala

Ugyanakkor hozzátette, pénteken már nem áll rajthoz, visszalép a versenytől, és hivatalosan is visszavonul ebből a sportból, amely – mint írja – „már nem a fogyatékkal élő embereké, és amely mostanra néhány domináns ország politikai érdekeinek áldozatává vált”.

Mint ismert, Novák 2012-ben Románia első paralimpiai bajnokvává vált, ugyanakkor a pályafutása során további három ezüstérmet is ünnepelt Pekingben, Londonban és Tokióban. Utóbbi dobogós helyezését a történelemben egyedülálló módon sportminiszterként érte el Japánban. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?