Visszautasítja a titkosszolgálat, hogy befolyást gyakorolt volna az alkotmánybírói kinevezéskor

Az alkotmánybíróság bíróinak kinevezése „a politikai pártok kizárólagos előjoga” egy olyan kritériumrendszer alapján, amely nem kapcsolódik a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) intézményes szerepéhez – szögezte le az intézmény keddi közleményében.

A SRI székháza | Fotó: AgerpresA SRI vezetői kifejtették: „tudomásul vették a parlamentben kedden elhangzott politikai nyilatkozatokat, amelyeket a titkosszolgálatot érintették az alkotmánybíróságba történő kinevezésekkel kapcsolatban”, és ennek kapcsán azt írták, hogy „ez a hivatkozás ebben az összefüggésben felesleges, semmi köze a valósághoz, a jogállam törvényeihez vagy a SRI küldetéséhez”.

A SRI közleménye szerint „nem meglepő és nem is újdonság”, hogy „szisztematikus támadásokat intéznek a szolgálat és annak vezetése ellen, és kísérletet tesznek arra, hogy bevonják az intézményt az éppen aktuális politikai vitába”. A SRI azonban „továbbra is eltökélten védi a polgárokat és az alkotmányos értékeket” – szögezték le.

Stelian Ion, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője kedden, a képviselőház plénumában kijelentette, hogy a szociáldemokraták (PSD) Bogdan Licu személyében olyan embert jelöltek alkotmánybírónak, aki amellett, hogy nagyon gyenge jegyeket kapott az érettségin, „obskúrus hátterű egyetemen” szerzett jogi diplomát, és a záróvizsgán is gyenge eredményeket ért el. Emellett jelölését szerinte a SRI támogatta.

Miután az alsóház Bogdan Licut választotta alkotmánybírónak, Stelian Ion bejelentette, hogy az USR megtámadja az alkotmánybíróságon a kinevezésről szóló határozatot, amint az megjelenik a Hivatalos Közlönyben. A PSD jelöltje 208 támogató és 93 ellenszavazatot kapott a titkos szavazáson. Az USR jelöltje, Cristian Danileţ bíró 59 támogató és 242 ellenszavazatot, míg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje, Ioan Sabău-Pop 34 támogató és 267 ellenszavazatot kapott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?