Civil szervezetek kérik, hogy politikailag „tiszta” alkotmánybírákat nevezzenek ki

Kilenc civil szervezet kéri az illetékes döntéshozóktól, hogy olyan személyek kerüljenek az alkotmánybíróság három megüresedő helyére, akik tíz éve nem voltak egyetlen politikai pártnak sem tagjai.

Három hely megüresedik a taláros testületben | Fotó: AgerpresA felhívás aláírói szerint valamennyi jelentős párt azt hangoztatja, amíg ellenzékben van, hogy kompetens és politikailag pártatlan alkotmánybíróságra van szükség. Most, amikor eljön a pillanat, hogy az alkotmánybíróság kilenc tagjából három lecserélődik, itt az ideje, hogy az új tagok kiválasztása az említett elvek alapján történjen – üzenik az aláírók.

A civil szervezetek azt kérik, hogy olyan személyeket válasszanak az alkotmánybíróság megüresedő székeibe, akik az utóbbi tíz évben nem voltak egyetlen politikai alakulatnak sem tagjai, bizonyítottan tapasztalatot szereztek az Emberi Jogok Európai Bíróságán, az Európai Unió Bíróságán vagy az alkotmánybíróságon elbírált emberjogi vagy alkotmányjogi ügyek lefolytatása révén, nem merül fel plágiumgyanú az általuk közölt munkákkal kapcsolatban, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a szelekció nyilvános és áttekinthető eljárás alapján történjen.

A felhívást kilenc civil szervezet írta alá, többek közt az ActiveWatch, a Declic és a Független Sajtóért Központ.

Kapcsolódók

Kimaradt?