Veszélyes az indokolatlan antibiotikum-terápia és az otthoni gyógyszerfelhalmozás

A gyógyszertárakban megháromszorozódott ebben az időszakban az antibiotikumok iránti kereslet, holott ezt a kiugrást nem indokolja semmi, hívta fel a figyelmet Tar Gyöngyi járványtani főorvos. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője a Maszolnak elmondta, a téli, szezonális légúti megbetegedések 80 százalékát a vírusok okozzák, jelenleg amikor influenza járvány van, még magasabb az arány.

Az antibiotikumok nem jelentenek megoldást a vírusos fertőzésekre, kizárólag a baktériumok által okozott megbetegedések gyógyítására alkalmasak. Tehát ha mégis megnőtt az antibiotikum-forgalom, azt jelzi, hogy a betegek egy része indokolatlanul kapja. Az orvosok gyakran biztonságból, kényelemből írják fel az antibiotikumot, arra hivatkozva, hogy ezzel megelőzik a bakteriális felülfertőzést.

Illusztrációk: Pixabay

„Biztonságból felírtam, nem muszáj bevenni”

Gyakran úgy engedi el az orvos a beteget, hogy „biztonságból felírtam az antibiotikumot, de nem muszáj bevenni, vagy beadni a gyereknek”. Ez egy hibás szakmai hozzáállás az antibiotikum-terápiában, hangsúlyozta Tar Gyöngyi. Kifejtette, a felülfertőzés bekövetkezhet, de csak akkor és célzottan kell beállítani a kezelést, a baktérium érzékenységét vagy rezisztenciáját vizsgáló antibiogram elvégzése után, semmiképp nem előre, elővigyázatosságból.

A gyógyszertárakban tilos orvosi előírás nélkül kiadni antibiotikumot, ott is előfordul, hogy trükköznek a betegek, de a leggyakrabban mégis az orvosok írják fel feleslegesen, mert például következik a hétvége, ezzel nyugtatják az aggódó szülőket, betegeket.

Romániában éppen ezért „felháborítóan” magas az antibiotikum rezisztencia, emiatt a gyógyszerek sok esetben hatástalanok, hívta fel a figyelmet az orvos. Az antibiotikumra ellenálló baktériumok nemcsak a kórházi fertőzések, a régi kórházépületek következményei, hanem annak is, hogy nincs fegyelem az antibiotikum-terápia terén, sőt szankciók sincsenek az indokolatlan kezelés esetén. E téren azért tart Nyugat-Európa előbb, mert ott szigorú szabályok szerint zajlik a kezelés.   

Az antibiogram az orvosi javallatra ingyenes, ám inkább adminisztratív nehézségek miatt nem élnek az orvosok és a betegek ennek a lehetőségével, mutatott rá az igazgató. Meg kell várni az eredményt, ez általában 48 óra, visszavinni, vagy elektronikus levélben visszaküldeni a kezelőorvosnak, aki ez alapján írja meg a receptet. „Praktizáló orvosként és édesanyaként is tudom, hogy nehéz kivárni a 48 órát, amikor aggódunk, hogy telik az idő, még mindig nem javult a gyerek állapota, lázas, rosszul van. A türelem viszont a biztos gyógyulás, az egészséges gyógyszeres kezelés feltételeit teremti meg "- részletezte Tar Gyöngyi.

Az otthoni gyógyszerkészlet felesleges

Értelmetlen ugyanakkor gyógyszerkészleteket felhalmozni otthon, különösen veszélyes, ha antibiotikumot tartalékolunk, és orvosi javallat nélkül beszedjük, mondta a szakorvos.  Kifejtette, rengeteg fajta antibiotikum van, eltérő hatásmechanizmussal, még ugyanarra a fertőzésre, baktériumra is más-más gyógyszert írnak fel, attól függően, hogy mire érzékeny. Minimális az esélye, hogy az újabb megbetegedés esetén ugyanazzal az orvossággal kezelnek, mint korábban.

Önállóan a beteg a dózist sem tudja eldönteni, a prospektusokon egyre ritkábban tüntetik ezt fel, éppen azért, mert eltérő lehet az adagolás torokgyulladás, tüdőgyulladás vagy húgyúti fertőzés esetén. Tar Gyöngyi felidézte, orvosként korábban tartott otthon egy minimális gyógyszerkészletet, hiszen meg tudja állapítani az adagot, antibiogramot is tud készíttetni, ám tapasztalata szerint soha nem az kellett, ami éppen kéznél volt.

„A magunk és a környezet egészsége miatt, sem gazdasági, sem tudományos megfontolásból nem indokolt a gyógyszerkészlet felhalmozása "- szögezte le az orvos. Kifejtette, a fiókban nem tudjuk megfelelő stabil hőmérsékleten tárolni az orvosságokat, ha a fűtőtest mellett felejtjük, előfordulhat, hogy átalakulnak a hatóanyagok, és éppen mérgező hatást fejtenek ki. Valószínű ezeket a gyógyszereket soha nem szedjük be, hanem egy idő után kidobjuk, ami iszonyú pazarlás, és a környezetnek is ártunk vele, szögezte le Tar Gyöngyi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?