Fokozódik a gyógyszerhiány – Még mindig nem kaphatók a gyerekeknek szánt antibiotikumok

Az Országos Gyógyszerészkamara szerint az országban „jelentős hiány” van az antibiotikumokból, főleg a gyermekeknek szánt gyógyszerekből. Az intézmény azt állítja, hogy nyáron minden megyéből jelentést kértek, hiszen a készletek korlátozottak, emellett a rendelkezésre álló gyógyszerek egyenlőtlenül oszlanak el a régiók között – írja a G4 Media portál.

Kiemelték, a romániai gyógyszerpiacon már hosszú ideje jelentős hiány mutatkozik a gyermekeknek szánt gyógyszerekből, valamint az antibiotikumokból. „Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a forgalmazók készletei korlátozottak, ez vezet a hiányhoz” – tették hozzá az intézmény képviselői. Úgy vélik, szükség lenne a helyzet átfogó elemzésére.

Illusztráció: Agerpres/EPA

Emlékeztettek arra, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) júliusban közzétett adatai szerint a gyógyszerhiány és a gyógyszerekhez való korlátozott hozzáférés egyre nagyobb problémát jelent az Európai Unióban is. A helyzetet a koronavírus-járvány tovább súlyosbította, ez pedig jelentős hatással lehet a betegellátásra.

Az EMA múlt héten közölte, hogy az EU 27 tagállama közül 25-ben gyógyszerhiánnyal küzdenek, amelynek okai egyelőre ismeretlenek.

Dr. László Attila orvos a Maszol megkeresésére korábban elmondta, a gyógyszerhiány évek óta fennálló probléma az országban. Az 1990-es évek óta folyamatosan csökken a gyereklétszám, éppen emiatt sok gyártó már nem hozza be Romániába a gyermekgyógyászatban használat készítményeket. „A másik ok az, hogy a gyártók és az importőrök azt kérik, emeljük meg a referenciaárat, különben elhagyják az adott termékkel az országot, ez főleg év vége felé figyelhető meg” – magyarázta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?