Végéhez közeledik a sepsiszentgyörgyi állomási tó szabadidős központtá alakítása

A sepsiszentgyörgyi állomási tó közepén lévő szigeten elkezdték az új kávézó építését, számolt be Antal Árpád. A polgármester szerint a 31 férőhelyes, teraszos kávézó panorámás kilátást biztosít a tóra, amelyen majd csónakázni is lehet.

Az állomási tó szabadidős térré alakítása három évvel ezelőtt kezdődött, idézte fel Tóth Birtan Csaba alpolgármester, aki szerint a munkálatokat késleltette, hogy csak az építkezés elkezdését követően tudták megvásárolni a tó közepén lévő szigetet, és az eredeti terveket ki kellett egészítsék, illetve a szigeten zajló munkálatok akadályozták a tófenék szigetelésének befejezését.

Fotók: Antal Árpád Facebook oldala

A három hektárnyi terület átépítési munkálatait 18 millió lejes uniós pályázati pénzből finanszírozzák. Az önkormányzatnak csak a munkálatok elkezdése után sikerült 10 360 euróért megszereznie a tó közepén lévő sziget tulajdonjogát is, korábban ugyanis a tulajdonos irreálisan magas árat kért érte.

A sepsiszentgyörgyi Állomás negyedben levő mesterséges tavat négy évtizede építették, és korábban népszerű szabadidős létesítmény volt, nyáron csónakázni, télen pedig korcsolyázni lehetett rajta. A víz szintje azonban folyamatosan apadt, mert az alacsonyabban fekvő Oltból kellett pumpálni, ez a kiadás nagyon megnehezítette a tó fenntartását. Néhány éve annyira megcsappant a vízszint, hogy tömegesen pusztultak el a halak, akkor a tavat végleg lecsapolták és elhanyagolt állapotba került.

Az önkormányzat előbb projekttervet hirdetett, majd pályázatot nyert az állomási tó átalakítására. Az eredeti meder kétharmadán alakítottak ki vízfelületet. amelynek alját szigetelték. A régi tómeder egyharmadát feltöltötték és rendezték a környéket, így közel háromhektárnyi zöldövezet létesült, de kiépült 1500 négyzetméternyi sétány, 655 négyzetméter alapterületű futópálya, kosárlabda és futballpálya, kialakítanak illemhelyet. kávézót és parkolót is, valamint köztéri wi-fi hálózatot tesznek elérhetővé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?