Vasárnapi jelentés: az elvégzett tesztek 28 százaléka lett pozitív

A legutóbbi tájékoztatás óta 11 546 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 41 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor elhunyt 298 koronavírus-fertőzött személy, közülük 271-en nem voltak beoltva a betegség ellen – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Jelenleg 1750-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra.

 

 

Az új esetekkel 1.457.260-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma, 1.238.832 személyt gyógyultnak nyilvánítottak, 41.781-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

Az elmúlt 24 órában 17.638 RT-PCR tesztet végeztek el (8297-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 9341-et pedig kérésre), és 23.585 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

Korábbi halálesetet is jelentettek

Az elmúlt 24 órában 298 koronavírussal diagnosztizált személy halt meg. Jelentettek egy korábbi halálesetet is, ez szeptemberben következett be Bihar megyében.

A 299 elhunyt közül egy a 20 és 29 év közötti korosztályhoz tartozott, három áldozat 30 és 39 év közötti, tizennyolc 40 és 49 év közötti, huszonnyolc 50 és 59 év közötti, nyolcvan 60 és 69 év közötti, kilencvenhét 70 és 79 év közötti volt, hetvenkettőnek az életkora pedig meghaladta a 80 évet. A halálos áldozatok között van egy 23 éves Dolj megyei fiatalember, akinek voltak társbetegségei és nem volt beoltva koronavírus ellen.

276 személynek volt valamilyen nyilvántartott társbetegsége, 271-en nem voltak beoltva koronavírus ellen. A 28 beoltott áldozat 40 és 80 év közötti volt, egy kivételével mindegyiknek volt valamilyen társbetegsége.

Tovább emelkedett a súlyos esetek száma

Jelenleg 18.901 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 1750 személy szorul intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 431 kiskorú van, és közülük 37-et ápolnak az intenzív osztályon.

Románia területén 136.423 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 17.140 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 59.743 személy van házi, 188 intézményes karanténban.

Országosan egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban.

A fővárosban 16 ezrelék a fertőzési ráta

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (3181), illetve Ilfov (704), Iaşi (597), Konstanca (586), Brassó (567) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb új fertőzést Vrancea (57) és Krassó-Szörény (68) megyében jegyezték.

A főváros piros zónás 16,27 ezrelékes fertőzöttségi rátával. A mutató Ilfov megyében a legmagasabb, már 16,83 az ezer lakosra jutó esetszám. Nagy a fertőzöttségi ráta Temes (10,60) és Kolozs (8,88) megyében is. Az ország minden megyéje a piros zónába tartozik (a fertőzöttségi ráta meghaladja a 3 ezreléket).

Kapcsolódók

Kimaradt?