Bizonytalanság, csalódások, megélhetési gondok, sok-sok indulat. Ezzel szembesülök, egyre nagyobb adagokban, ahogy Erdélyt járom és az emberekkel beszélgetek. Öt vagy tíz évvel ezelőtt az uniós tagság előnyei erőteljesebben kerekedtek ki egy-egy beszélgetés végére, mára ezek eltörpülnek a sérelmek és csalódások mellett. Én sem tudom az EU jótéteményeit sorjázni, és közben nem beszélni arról, hogy elégedetlen vagyok azzal, ahogyan a dolgok mennek.

A partiumi és bánsági határmenti munkavállalók miért másodrendű európai polgárok? Miért kell nekünk még mindig sorban állnunk a határon? Miért nem ér ugyanannyit a székely gazda munkája, mint a francia gazdáé? Miért pont az őshonos kisebbségek védelme ügyében fogy el az európai szolidaritás és a kisebbségek támogatási szándéka?

Nem kellenek nekünk kutatások, hogy világosan lássuk: egyre nő azoknak a száma, akik azt gondolják, hogy az Európai Uniónak változnia kell ahhoz, hogy megőrizze megtartó erejét. Kelemen Hunor szokta mondani, hogy az Unió a mi házunk, és ha nem mennek jól a dolgok, nem a házat romboljuk le először, hanem a személyzetet, a karbantartókat bocsátjuk el. És új irányt jelölünk ki, de most már olyat, ami az emberekért van.

Az elmúlt hetek beszélgetéseiből felsejlik, hogy milyen Európai Uniót akarnak a romániai magyarok.  Nézzük hát sorban!

Legyenek garantált kisebbségi jogaink. Az uniós kisebbségvédelmi szabályozásokért tovább kell harcolni, és közösségünk tagjai tudják, hogy ezt a munkát csak ránk bízhatják. Ezt ötven millióan gondoljuk így Európában a dániai németektől, a dél-tiroli ladinokon át az erdélyi magyarokig.

Mi olyan Uniót akarunk tehát, amely a háborús helyzetben sem feledkezik meg az alapvető emberi és kisebbségi jogokról. Ezek nem áldozhatók fel.

Legyen erős hangunk. Nem csak magunk miatt, hanem a régió érdekében is. Hogy szót emeljünk Erdélyért és a közösségünket ért sérelmek ellen, valamint a szélsőséges erőkkel, a magyarok ellenségeivel szemben. De azért is, hogy megszűnjön a kettős mérce, amivel a régió országait sújtják, mint amilyen Románia távoltartása a schengeni övezettől vagy a Magyarországgal – és korábban Lengyelországgal – szemben lefolytatott jogállamisági eljárás.

Legyen erős hangunk, hogy ne büntessen azért, mert 40 évnyi kommunizmus után még nem tartunk ott, ahol nyugati szomszédaink. Észszerűtlen, hogy erőltetik a zöld átállást, a dízel autók betiltását szorgalmazzák, amelyeket nem passzióból vásárol a kelet-európai ember, hanem azért, mert ennyire futja a pénzéből. Pár év múlva nem akarunk lemondani a gáztüzelésről, hiszen hosszú és fagyos évtizedek után az elmúlt években végre a székelyföldi településeken is bevezették a gázt.

Legyen több pénzünk. Tudom, ez nyersen hangzik. A valóság azonban az, hogy 2007 óta az agrártámogatások részaránya és az elmaradottabb (döntően kelet-európai) régiók felzárkóztatását szolgáló kohéziós alapok aránya is jelentősen csökkent az uniós költségvetésen belül.

Ha az Unió egyik alapelve a szolidaritás, akkor ez megengedhetetlen. A mi közösségünk továbbra is elvárja, hogy az Unió mindent megtegyen a lemaradt régiók felzárkóztatásáért.

És van itt még egy feladat: csökkenteni kell a támogatásokkal járó bonyolult szabályozást és bürokráciát! Mi olyan EU-t akarunk, amelyik a gazdasági felzárkózást gyorsítja, nem pedig a bürokráciát. És inkább a szélsőséges politikai kirohanásokat korlátozza, nem a disznóvágást. A gazda nem könyvelő és nem titkárnő. A vállalkozó dolgozni akar, nem hivatali engedélyeket begyűjteni.

Legyen újra ereje Európának a világban. Az Európai Unió vezetése nem kezelte jól sem az átmeneti (pl. koronavírus), sem a tartós kihívásokat (pl. gazdasági válság). Európa ereje, tekintélye és nem utolsósorban versenyképessége folyamatosan csökken. És ez már nemcsak a kelet-európai régió, hanem valamennyi európai polgár problémája.

Európának a saját lábára kell állnia, egységesnek kell lennie, és újra megkerülhetetlenné kell válnia a változó világban.

Mi, az RMDSZ ezért a négy célért dolgozunk. És ha ott vagyunk, ahol a döntések születnek, a Fidesszel és többi szövetségesünkkel esélyünk lesz arra, hogy jó irányba változtassunk: a nyertesei és ne vesztesei legyünk a következő évtizednek. Nincs más opció. Az Uniónak vissza kell szereznie a súlyát a világpolitikában, versenyképesnek kell maradnia, politikailag újra megkerülhetetlenné kell válnia a változó világrendben – mindezt úgy, hogy tiszteli a szuverenitást, tiszteli a kisebbségeit és továbbra is segíti a leszakadó régiók felzárkózását. Nekünk egy ilyen Unióban van a jövőnk. Június 9-én mi is tehetünk azért, hogy a jó irányba változzon az Európai Unió. 

Ahogy Sanyi bácsi mondaná, akivel Kibéden találkoztam: Loránt, ne csak beszéljünk róla, hanem igyuk már meg azt a pálinkát!

A szerző az RMDSZ európai parlamenti képviselője.

(Támogatott tartalom)