Uniós támogatással újítanák fel a Fekete templom udvarát
Uniós támogatás lehívását célozza Brassó önkormányzata, hogy felújítsák a város jelképének számító Fekete templom udvarát. A Honterus-udvar korszerűsítését mintegy 24 millió lejre becsülik.
A gótikus stílusú szász evangélikus templom nem a polgármesteri hivatal tulajdona, a projekt megvalósításához az evangélikus püspökséggel kötnek partnerséget, a keddi találkozó nyomán pedig január 30-án kaphatják meg a pályázathoz szükséges jóváhagyást a helyi tanácstól.
George Scripcaru, a barcasági megyeszékhely polgármestere szerint már 2010 óta tervezik ezt a beruházást, de csak most találtak támogatási lehetőséget a megvalósításhoz. Amúgy az egyház is társfinanszírozója lesz a projektnek, amely a városvezető szerint nem csak Brassó, hanem az egész ország számára jelentőséggel bír. Már tárgyalt is róla Gyulafehérváron a központi fejlesztési ügynökség vezetőségével, amikor a brassói Szent Mihály templom két kápolnájának a felújításáról egyeztettek.
Scripcaru reményei szerint már idén ősszel elkezdhetik a munkát a Honterus-udvaron, amely az évek során hanyatlásnak indult. Ez a projekt szükséges ahhoz, hogy megőrizzük és újraélesszük ezt a Brassó számára nagy jelentőséggel bíró kulturális és idegenforgalmi helyszínt, magyarázta a közleményben a városvezető.
A restaurálást célzó projekt már évekkel ezelőtt elkészült, csupán apró változtatásokat kellett végezni rajta, hogy aktuálissá tegyék. A Fekete templom illetékes menedzsere, Richar Sterner szerint ez nem egy egyházi projekt, hanem egy társadalmi projekt. Még ha a templom udvaráról is van szó, az egy jelképes helyszín mindenki számára. „Fontos, hogy az embereket a óvárosba csábítsuk, hogy megismerjék és tovább örökítsék a történelmet” – vélekedett.
CSAK SAJÁT