Tizenöt szilágysági műemléképület felújítását támogatja a megyeháza

Tizenöt Szilágy megyei műemléképület megmentését tűzte célul Szilágy Megye Tanácsa. A megyei önkormányzat a múlt héten jóváhagyta a szilágysági műemléképületek védelmét szolgáló finanszírozási program költségvetés kiegészítését. A keretösszeg 800 ezer lejről 1,16 millió lejre nőtt, ennek 30 százalékát sürgősségi intézkedésekre fordítják.

Szilágyi Róbert István, Szilágy Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a döntést annak érdekében hozták meg, hogy mind a 15 benyújtott és támogathatónak nyilvánított pályázatot anyagilag támogathassák. A program révén támogatásban részesül többek között a Magyarkeceli Református Egyház, a Szilágynagyfalui Református Egyház, a Récsei Református egyház, a Krasznahorváti Református Egyház és a Ketesdi Református Egyház.A ketesdi templom | A szerző fotója„A nagy érdeklődés miatt megnöveltük a műemlékvédelemre szánt anyagi keretet, ezáltal 300 ezer lejjel egészítjük ki az idei műemlékvédelmi programot, mert továbbra is fontosnak tartjuk közösségeink igényét, a műemlékeink megőrzését, hiszen ezek a kulturális és történelmi örökségünket képezik. A műemlékek nem csupán építészeti értékek, hanem a társadalom identitásának és múltjának kulcsfontosságú része. Emlékeztetnek minket a múltunkra, és segítenek megérteni a kultúránkat és hagyományainkat. A jól megőrzött műemlékek turisták ezreit vonzzák majd, ezzel támogatva a helyi gazdaságot. Ezek az épületek a közösség szimbólumai is, amelyek erősítik a helyi identitást és összetartozást” – fogalmazott az alelnök.

A Szilágy Megyei Tanács által működtetett program célja a történelmi műemlékek védelme és felújítása, valamint Szilágy megye társadalmi-gazdasági és kulturális-turisztikai körforgásába való visszaillesztése – tette hozzá Szilágyi Róbert.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?