Uniós forrásokból szépítik meg a Kraszna folyó partját Szilágysomlyón

Jelentős fejlesztési projekt kezdődik Szilágysomlyón. Mihai Lazăr polgármester az év elején aláírta a Kraszna folyó partjának felújítására vonatkozó tervezési és kivitelezési szerződést. A projektet mintegy 4,6 millió eurós költségvetéssel, kizárólag európai uniós támogatásból valósítják meg.

„A projekt keretében 40 ezer négyzetméternyi közterület újul meg, amely a városlakók számára zöldebb, biztonságosabb és élhetőbb környezetet teremt. A tervek szerint csaknem két kilométer hosszú kerékpárút épül, sétányokkal, LED-lámpás modern közvilágítással, valamint térfigyelő kamerarendszerrel, ami tovább növeli a Kraszna-part biztonságát” – mondta a Maszolnak Szabó Ernő városmenedzser.

Barátságosabb sétányon járhatnak a helyiek | Fotó: Kulcsár Mária

A beruházás minden korosztályt megszólít: új játszótereket építenek a gyermekeknek, sportolásra alkalmas területeket a fiataloknak, míg az idősebbek számára pihenésre alkalmas sétányokat és utcabútorokat alakítanak ki, árnyékot adó fák telepítésével. A városvezetés célja az aktív életmódot öszöntző és a közösségi életet erősítő közösségi tér létrehozása.

Szabó Ernő a szerződés aláírását követően hangsúlyozta, az év első munkanapján Szilágysomlyó önkormányzata fontos lépést tett a város fejlődése érdekében. Mint ismertette, a kivitelezés mielőbbi megkezdését várják, valamint felelős és professzionális hozzáállást a kivitelezők részéről.

A gyerekekre és a felnőttekre egyaránt gondoltak a tervezéskor | Fotó: Kulcsár Mária

„A Kraszna-part rendezése nemcsak látványos beruházás, hanem komoly városgazdálkodási előrelépés is. Egy jól megtervezett, fenntartható közterület csökkenti a karbantartási költségeket, növeli a város vonzerejét, és javítja az itt élők életminőségét. Városgazdaként különösen fontosnak tartom, hogy a fejlesztés során a zöldfelületek megóvása és a minőségi kivitelezés elsődleges szempont legyen” – fogalmazott a városmenedzser.

Hozzátette: a városgazdálkodási osztály szorosan együttműködik majd a kivitelezőkkel annak érdekében, hogy a munkálatok a tervek szerint haladjanak. A Kraszna-part modernizálása a helyi önkormányzat szerint jó példa arra, hogyan lehet európai uniós forrásokat a közösség szolgálatába állítani, és hosszú távon fenntartható fejlődést biztosítani a helyiek számára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?