Szeretetcsomagokat állítottak össze – Ilyen volt az adventi készülődés Szilágysomlyón

Ajándékcsomagok, gyermekénekek és szívből jövő összefogás jellemezte Szilágysomlyón a Mosolygó Karácsony rendezvényeit, amelyeket az RMDSZ helyi nőszervezete hozott tető alá a közösség összefogásával.

Örömteli, szeretetteljes és emlékezetes ünnepi pillanatokat hozott az idei advent Szilágysomlyón. A Mosolygó Karácsony elnevezésű rendezvénysorozat apró csodái, az együtt megélt meghitt percek és a gyermekek arcán felragyogó mosolyok ma is hálával töltenek el bennünket – fogalmazott Gáspár Boróka, az RMDSZ szilágysomlyói nőszervezetének elnöke.

Az RMDSZ nőszervezetének tagjai beleadták szívüket, lelküket a készülődésbe | Fotó: Kulcsár Mária

Hosszú, szeretetteljes előkészületek

A szilágysomlyói RMDSZ Nőszervezete idén is hagyományosan, szívvel-lélekkel készült arra, hogy a Mosolygó Karácsony alkalmával jelképes, de annál szeretetteljesebb ajándékcsomagokkal örvendeztesse meg a magyar ajkú óvodásokat és kisiskolásokat. A kezdeményezés a helyi Báthory István Alapítvány és az EMKE közreműködésével, széles körű összefogás eredményeként valósulhatott meg. Az ünnepi előkészületek hetekkel korábban kezdődtek: az ötletek megfogalmazása, az ajándékok megtervezése, az alapanyagok és kellékek beszerzése mind gondos szervezést igényelt. Jelentős segítséget nyújtott az RMDSZ Nőszervezete által meghirdetett és megnyert pályázati támogatás, amelyért a szervezők hálával mondanak köszönetet. Az ajándékcsomagok anyagi hátterének kiegészítéséhez helyi vállalkozók, cégvezetők és magánszemélyek is csatlakoztak, példamutató nyitottsággal és segítőkészséggel.

„Megható és példaértékű az az összefogás, amely a szilágysomlyói magyar közösséget jellemzi. Jó látni, hogy még mindannyiunkban jelen van az önzetlen segítés, és sokan szívügyüknek érzik a gyermekek örömét” – hangsúlyozta az elnök.

Örömet szereztek a gyermekeknek is | Fotó: Kulcsár Mária

A karácsonyi program egyik legkedvesebb része a mézeskalács-sütés volt. Egy tapasztalt, kiváló ízérzékkel és szervezőkészséggel rendelkező hölgy odaadó munkájának köszönhetően a szeretetből gyúrt tészta és a gondosan díszített sütemények nemcsak finom falatokká, hanem az ajándékcsomagok meghitt részévé is váltak.

Meghitt adventi találkozó és „angyalkodás”

Az ünnepi események sorában kiemelt helyet foglalt el az adventi találkozó, amelyen a helyi nőszervezet és a nyugdíjasklub tagjai gyűltek össze. Az illatos gyertyák fénye, a közös lelki ráhangolódás és az együttlét öröme békés, meghitt hangulatot teremtett. A közös alkotás is fontos szerepet kapott: kézműves foglalkozások keretében asztali díszek, ajándékok és dekoratív csomagolások készültek. A karácsonyi dalok, a sütemények, a narancsillatú tea és az adventi koszorú fényei igazi ünnepi légkört varázsoltak.

„A közös munka volt számunkra a legszebb ajándék, amit egymásnak adhattunk” – mesélte Gáspár Boróka.

A délután legnemesebb feladata az ajándékkészítés volt: a szorgos kezek munkájának köszönhetően 140 gyermek számára állítottak össze szeretetcsomagokat. Az odaadó figyelem, az együtt töltött idő és az önzetlen adni vágyás tette értékessé az elkészült ajándékokat. A szeretetcsomagok kiosztása és a gyermekek énekei a karácsonyi ünnepkör egyik legmeghatóbb pillanatát jelentette.Finomságokból sem volt hiány | Fotó: Kulcsár Mária

A szervezők először az óvodában lepték meg a legkisebbeket, majd az EMKE-ház adott otthont a gyermekénekeknek és az ajándékok átadásának. A kicsik bátor kiállása és őszinte előadása mosollyal és meghatottsággal töltötte meg a termet. A szervezők külön köszönetet mondtak az igazgatóknak, pedagógusoknak és óvónőknek az ünnepi hangulat megteremtéséért, a gyermekek felkészítéséért és a példás együttműködésért.

Az idei Mosolygó Karácsony tematikus üzenete a gondoskodás volt, Antoine de Saint-Exupéry gondolatát idézve: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” A szilágysomlyói programsorozat nem csupán az ajándékokról szólt, hanem a közösség erejéről, a hagyományok ápolásáról és a gyermekek arcára varázsolt őszinte mosolyokról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_oBiuco14_970x250.1.jpg
banner_iz8pBgHD_728x90.1b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?