Újabb szállodát vásárolt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem

A négycsillagos hotel 4,6 millió euró ellenében került a kolozsvári egyetem tulajdonába, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar fogja használni.

Kevesebb, mint egy év leforgása alatt két hotelt vásárolt a legnagyobb romániai felsőoktatási intézmény, írja a Ziarul Financiar. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tavaly nyáron az ötcsillagos Opera Plaza tulajdonosa lett, idén pedig az Onix szállót vette meg.Fotó: Facebook/BBTE

A kolozsvári Méhes (Septimiu Albini) utcában található négycsillagos létesítményt 4,6 millió euróért engedte át az egyetemnek korábbi tulajdonosa. A tranzakcióval valószínűleg mindkét fél jól járt, mivel az elmúlt két évben, a járvány miatt roppant mód visszaesett a szállodaipar forgalma. Az Onixot működtető cégnek 2019-ben még 3 millió lej árbevétele volt, 2020-ban és 2021-ben azonban ez kb. felére csökkent, s tavaly 373 ezer lej veszteséggel zárta az évet.

„Az elképzelésünk az, hogy építsünk, ha tudunk építeni, s vásároljunk, ha képesek vagyunk rá, a rendelkezésre álló erőforrásaink függvényében. Az egyetem hallgatóinak a száma nagyon nagy ahhoz képest, hogy mennyi épülettel rendelkezünk” – nyilatkozta Daniel David rektor.

A rektor elmondása szerint a közelmúltban megvásárolt szálloda a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karé lesz, de a Szociológia és Szociálismunkás-képző Kar is használni fogja. A BBTE azért vásárol szállodákat, mivel Kolozsvár központi és félközponti részein nemigen vannak akkora telkek, melyekre az egyetem igényeinek megfelelő méretű épületet lehetne felhúzni, a meglévőkhöz pedig csillagászati áron lehet csak hozzájutni.

Az Opera Plaza 40 millió lejbe került, s miután befejeződnek az átalakítási munkálatok, a Jogtudományi Kar fogja használni.

Kapcsolódók

Kimaradt?