Újabb elutasítás az Alkotmánybíróságon, civil szervezetek tiltakoznak

Kedden sem járt sikerrel Diana Șoșoacă az Alkotmánybíróságon: az elnökválasztáson való indulását elutasító határozat elleni óvást megint elutasították.

Ezúttal egy bizonyos Vasile Botomei fogalmazott meg fellebbezést, de az eredmény nem változott: az SOS Románia elnöke nem pályázhat államelnöki mandátumra. Ismeretes, hogy ezt az óvást azért nyújtották be, mert Központi Választási Iroda (BEC) nem vette nyilvántartásba jelöltségi kérelmét, amikor másodjára nem csatolta a támogatói aláírásokat az iratcsomóhoz.

Első jelentkezését befogadta a BEC, azt utólag az Alkotmánybíróság érvénytelenítette, mert Șoșoacă „nyilvános állásfoglalásaival” és „az alkotmányos értékekkel ellentétes meggyőződéseivel” távol áll az alkotmány tiszteletétől és a demokrácia védelmétől, amelyek az államelnök-jelöltség feltelei.

Fotó: Agerpres

Ez a precedensértékű döntés nagy botrányt kavart, politikai pártok bírálták a határozatot, ugyanakkor kedden húsz civil szervezet nyílt levélben tiltakozott, amiért döntésével az Alkotmánybíróság „megkérdőjelezi a demokratikus rendszer lényegét”. Hangsúlyozták: elítélik Șoșoacă politikai nézeteit, de kizárása aggasztó, mert egy demokratikus államban a választási urnák által kellene legyőzni az ellenzéket. A döntés szerintük az illiberalizmus útjára tereli az országot, ráadásul az Alkotmánybíróságnak nem kellene a jelöltek nyilatkozataira épülő morális ítéletet hoznia.

Egy független parlamenti képviselő, Cosette Chichirău ennek nyomán kedden egy törvénytervezetet nyújtott be a parlamenthez, amely kizárná az Alkotmánybíróságot az államfőjelöltek érvényesítési eljárásából. Ezt a feladatot a legfelsőbb bíróságra és a BEC-re bízná.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?