Pártszövetség államfőjelöltjeként nyújtotta be a támogató aláírásokat Ludovic Orban

A Jobboldali Erők Szövetségének kongresszusa jóváhagyta szombaton a Jobboldal Erejéből, a Népi Mozgalom Pártjából, a Jobboldali Alternatívából és a Maniu-Mihalache Nemzeti Parasztpártból álló szövetség létrehozását, államfőjelöltjük pedig Ludovic Orban lett.

A Jobboldal Erejének elnöke pályafutása csúcsának nevezte az államfőválasztáson való indulását, azt mondta, jelöltsége 35 év megfeszített munkájának az eredménye. „Nem fontoskodásból indulok az államfői tisztségért zajló versenyben, nem azért jelöltettem magam, hogy egy legyek a sok jelölt közül. Azért indulok, mert győzni akarok, ki akarom vívni azt a győzelmet, amelyre szüksége van Romániának, hogy visszatérjen a helyes útra” – idézte az Agerpres.

Fotó: PMP/Facebook

Orban hozzátette, első és legfontosabb vállalásának azt tekinti, hogy Romániában „autentikus, igazi demokrácia” legyen, „nem pártokrácia, ahol a megfelelő pártkönyvvel rendelkezőknek nem kell betartaniuk a törvényt, akiknek pedig nincs ilyenjük, azokat lábbal tiporják”.

A Jobboldal Erejének elnöke hangsúlyozta azt is, hogy eddig soha nem volt hajlandó „felvenni a hóvirág-pozíciót”, és ezután sem fogja megtenni. Ígéretet tett arra is, hogy államfőként átláthatóvá fogja tenni a közkiadásokat.

Később a délután folyamán a vártaknak megfelelően benyújtotta jelölési dossziéját a Központi Választási Irodához (BEC).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?