Új szakok és nemzetköziesítés a BBTE magyar rektorhelyetteseinek fő célkitűzései

Új, Egészségügyi gazdaságtan mesteri szakot indít a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, amire már idén nyáron lehet felvételizni – erről dr. Szász Levente egyetemi tanár, minőségbiztosításért és a vállalkozói környezettel való kapcsolatért felelős új rektorhelyettes számolt be a szerdán Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón. Dr. Markó Bálint egyetemi tanár, a Magyar Tagozat vezetője, oktatásért, versenyképességért és kihelyezett tagozatokért felelős új rektorhelyettes és dr. Szász Levente rektorhelyettes januári kinevezésük óta először tartottak sajtótájékoztatót, melyen ismertették az új mandátumra vonatkozó elképzeléseiket és terveiket.

Health Economics, azaz Egészségügyi gazdaságtan mesteri szakot indít angol nyelven már idéntől a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon – számolt be az újdonságról dr. Szász Levente magyar tagozatos rektorhelyettes, aki korábban a közgazdaságtudományi kar dékánhelyettese volt, és, mint mondta, a szak koncepciójának felépítése a korábbi feladataihoz tartozott. Szász elmondta, egy piaci igényre válaszolnak a szak indításával, mely egyedi az országban.

dr. Markó Bálint (balra) és dr. Szász Levente (jobbra) rektorhelyettesek | A szerző felvételei

„Kiváló orvosi képzések vannak az országban, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, és már nagyon régóta szembesültünk az egyetemen azzal az igényel az egészségügyi szféra részéről, hogy kellenének azok a szakemberek, akik ennek a rendszernek a működtetését, a gazdasági fenntarthatóságát értik, akár az egészségpolitikák gazdasági szemszögű kidolgozásához hozzá tudnak szólni. Jelenleg Romániában nincsen ilyen képzés, de idén nyáron indul” – fejtette ki dr. Szász Levente. Mint magyarázta, ez a mesteri szak szól azoknak, akik közgazdász végzettségűek és az egészségügyi szektorban szeretnének elhelyezkedni, képezni magukat, és azoknak, akik egészségügyi, orvosi alapképzéssel a terület gazdasági oldalát is szeretnék érteni.

Közös tantárgy a University of North Carolinával

A szak érdekessége még, hogy egyik tantárgya az egyesült államokbeli University of North Carolinával közös lesz. „Közösen nyújtjuk ezt a tantárgyat, amelynek előadásai online zajlanak majd. A kolozsvári BBTE diákjai és az amerikai University of North Carolina egészségügyi gazdaságtanos diákjai közös képzésen vehetnek részt. Két tanára lesz a tárgynak, egy amerikai és egy kolozsvári, akik közösen tartják a képzést, és amikor csoportokban kell dolgozni, akkor vegyesen, amerikai-kolozsvári diákok kerülnek egy csoportba a gyakorlati feladatok során” – fejtette ki.A Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépülete

A tantárgy neve összehasonlító egészségügyi rendszerek, és arra irányul dr. Szász Levente szerint, hogy hogyan lehet fejleszteni az amerikai és a romániai rendszert egymás tanulságaira építve. A szakra 15 és 40 közötti helyet hirdetnek majd meg, de ez még nincs leszögezve.

Duális oktatás Sepsiszentgyörgyön

Dr. Markó Bálint elmondta, egészségügyi profilú szakok irányába még tervezik szélesíteni a palettát.„Itt kutatási szempontból már megtörtént egy igen jelentős szélesítés. Ha megnézzük a rankingeket, látszik, hogy az egészségügy térfélen ott vagyunk, nagyon sok helyen. Oktatási szempontból is azonban szeretnénk ebbe az irányba szélesíteni, és itt magyar tagozatos szélesítésről is beszélhetünk” – mondta el a Magyar Tagozat vezetője. Mint mondta, a magyar tagozaton minden szinten az anyanyelvi jogok stabilizációjáról lehet beszélni. A következő öt évben arra koncentrálnak, hogy a magyar tagozat fejlesztését folytassák. A kettős szakokra vonatkozóan kiemelte, hamarosan elkészül és közzé teszik azok listáját. Ezek többsége 2025-től indulhat valószínűleg.

A duális oktatás is a célkitűzések között szerepel. Mint Markó Bálint elmondta, középiskolában már létezik, egyetemre is kiterjesztenék három helyszínen Kolozsváron, Resicabányán és Sepsiszentgyörgyön. „Az elkövetkező időszakban fontos sepsiszentgyörgyi duális képzési fejlesztések lesznek. Reméljük, hogy ez jelentősen hozzájárul majd a régió humánerőforrás-fejlesztéséhez. A duális képzésnek az a lényege, hogy beszáll a leendő alkalmazó az oktatásba. Az elkövetkező időszakban derül majd ki, hogy ez mit is jelent” – magyarázta dr. Markó Bálint. Hozzátette, erre vonatkozó miniszteri rendelet már létezik, de az oktatás minőségét biztosító ügynökségnek (ARACIS) és a felsőoktatást finanszírozó testületnek (CNFIS) ki kell dolgoznia a paramétereit.

A nemzetköziesítésre fókuszálnak

Erősítenék a nemzetközi egyetemi szövetségekkel az együttműködéseket, és általa bővítenék a külföldi képzési lehetőségeket is, elérhetőbbé tennék a magyar tagozatosok számára, hangzott el a sajtótájékoztatón. Az Erasmus-programokon túl neves európai és egyesült államokbeli egyetemekre lehet majd eljutni tanulni, versenyezni – számoltak be a rektorhelyettesek a terveikről.

Régiószinten egyedi kutatási központok

Mindehhez fontos, hogy a BBTE az élvonalban van és hogy ott maradjon, emelték ki. Az egyetem versenyképessége kapcsán dr. Markó Bálint elmondta, a közeljövőben az egyetem felavatja az Actris levegőminősítő központ és a BrainQ központot. Előbbit májusban avatják az Ölyv utcában. „Az Actris által az egyetemünk egy nemzetközi hálózatnak a részévé válik, ez egy egyedi központ, máshol nincs ilyen Romániában” – hangsúlyozta dr. Markó Bálint. A másik központ, a BrainQ az Arany János utcai kémia kar mögött épült meg. „Ez egy mágnesesrezonancia-központ, humán és nem humán szubjektumra is alkalmazható gépek lesznek itt. Ilyen minőségű felszerelés legközelebb Lengyelországban, Németországban, Izraelben, illetve Kínában van. Többek között az agykutatás, klinikai pszichológia terén nyújt majd kiváló lehetőséget a központ” – mondta el dr. Markó Bálint rektorhelyettes.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?