Tusnádon is bemutatkozik a Fidesz új frakcióvezetője, Gulyás lemondta részvételét    

Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén. A politikus pénteken Tusványoson ad elő. Gulyás Gergely volt frakcióvezető ugyanakkor lemondta részvételét a kedden kezdődő tusnádfürdői szabadegyetemen, így elmarad a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tervezett kerekasztal-beszélgetés.     

Orbán Viktor pártelnök - a Fidesz országos elnökségével egyeztetett - javaslatára a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja Bóka Jánost választotta meg a párt parlamenti frakcióvezetőjének. A döntés egyhangú volt - közölte az MTI-vel kedden Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Bóka Jánosra esett Orbán Viktor választása Fotó: Bóka János Facebook oldala

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Facebook-oldalán Habemus Bókam! címmel egy fotót osztott meg, amelyen Bóka Jánossal látható. Bóka János Facebook-oldalán azt írta: „Munkára jelentkezem!”. A bejegyzéshez csatolt videóban úgy fogalmazott: azok közé tartozik, akik világának középpontjában Magyarország és a magyar emberek állnak. „Azok közé tartozom, akiknek fontos ezeréves államiságunk és zsidó-keresztény kultúránk. Azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy múltunk, jelenünk és jövőnk elválaszthatatlanul összeforrott Európával” – mondta.

„Ellenzékben vagyunk, ez nagy felelősség” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb ellenzéki parlamenti frakció vezetőjeként a normalitás és a józan ész hangját fogja képviselni. „Azt vállalom, hogy az elmúlt 16 év eredményeit megvédem, közösségünk értékeit képviselem, ember és polgár maradok” – zárta szavait a Fidesz parlamenti frakciójának új vezetője. Bóka János pénteken 15,30-tól részt vesz a Demokráciák válságban - Jogállamiság és Európa című kerekasztal-beszélgetésen Tusványoson.  A panelen az RMDSZ-t Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető képviseli.  

Gulyás Gergely július 13-án mondott le a frakcióvezetői posztról. Távozását azzal indokolta, hogy a Fidesz-frakciónak olyan vezetőre van szüksége, aki indulhat a következő választáson; Gulyás az alaptörvény-módosítás alapján már nem indulhat. A politikus a tervek szerint pénteken Kelemen Hunor társaságában tartott volna előadást a tusnádfürdői szabadegyetemen, de kedden lemondta részvételét az eseményen.   

Közben ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszert, amelyet megfogalmazásuk szerint a kormány az alaptörvény durva sérelmével hozott létre, és amelynek célja a hatalom kizárólagos birtoklása. Az MTI-nek kedden megküldött közleményükben azt írták, a Fidesz az új önkényuralmi rendszert elutasítja, az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem vesznek részt, a demokratikus jogállam helyreállítása után döntéseiket felülvizsgálják.

A 2026-os választások után a Tisza Párt megváltoztatta Magyarország alkotmányos rendszerét, az alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam, újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra - fogalmaztak. „A választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia. A köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróság elnökét eltávolították, ezzel megszüntették a hatalmi ágak elválasztását, a fékeket és ellensúlyokat kiiktatták, a jogállamiságot fölszámolták” – írták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?