Turos Lóránd: arra kell összpontosítanunk, ami közelebb hoz bennünket

Arra kell törekednünk, hogy a történelem mindannyiunknak ugyanazt jelentse; a románoknak és a magyaroknak ugyanúgy kell látniuk a múltat – mondta hétfőn Turos Lóránd, az RMDSZ szenátora a parlament ünnepi ülésén.

Fotó: Agerpres

A nemzeti ünnep alkalmával tartott felszólalásában emlékeztett arra, hogy 1918. december elseje fordulópontot jelentet a romániai magyar közösség számára, hiszen az volt az a pillanat amikor egy többségi nemzetből kisebbségbe került. „Ez az évforduló számunkra külön jelentőséggel bír, és nyilván szeretnénk, ha ez az üzenet is része lenne az ünnepnek, hiszen évről évre mi is önök mellett állunk ezen alkalomkor. (…) A románoknak és a magyaroknak ugyanúgy kell látniuk a múltat, és ahelyett, hogy a széthúzó dolgokat keresnénk, azt kell megtalálnunk, ami összeköt minket. Még ha találunk is olyan példákat, ami eltávolít minket egymástól, nekünk kizárólag arra kell összpontosítanunk, ami közelebb hoz bennünket. Meg kell mutatnunk azt, ami egyesít bennünket” – húzta alá.

A G4media.ro beszámolója alapján Turos hozzátette azt is, hogy Románia nemzeti ünnepe jó alkalom arra, hogy mérlegre tegyük a múlt és a jelen eredményeit, hogy górcső alá vegyük azt, ahonnan indultunk és ahová jutottunk. Aláhúzta a nemzeti, a kulturális és oktatásügyi jogok fontosságát felismerő és garantáló gyulafehérvári határozat jelentőségét, megjegyezve, hogy azok, akik a magyarokra vonatkozó passzust abból eltörölnénk, nem csak a romániai magyarok, hanem Románia érdekei ellen cselekednek. „Meg kell tennünk mindent, amit lehet, hogy végre az igazság azok mellett szóljon, akik a magyarok és a románok közeledését akarják. (…) December elseje a többség és a kisebbség közötti tisztelet pillanata is kell hogy legyen. Mi hiszünk a békés és konstruktív együttélésben, de meggyőződésünk, hogy ezt csakis kölcsönös tiszteletadás mellett lehet elérni” – fogalmazott az RMDSZ-es szenátor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?