Turos Loránd: a koalíciónak az alkotmányreformra is lehetősége lesz

A nagykoalíció nem ideológiai alapon jött létre, az egyetlen megoldásnak mutatkozott az ország stabilitásának biztosítására – jelentette ki a Ciucă-kormány beiktatásáról döntő csütörtöki parlamenti ülésen Turos Loránd.

Turos Loránd | Fotó: RMDSZAz RMDSZ szenátusi frakcióvezetője felszólalásában „komolynak, mélyrehatónak és felelősségteljesnek” nevezte azokat a tárgyalásokat, amelyek nyomán a koalíciót alkotó pártok a nézeteltéréseiket félretéve közös nevezőre jutottak. Úgy vélekedett: ennek a jelentős parlamenti többséggel rendelkező koalíciónak az ország irányítása mellett módjában áll majd új közpolitikákat megvalósítani, illetve „átgondolni és reformálni” az alkotmányt.

„Ez a többség jelenleg az egyetlen megoldás a stabilitás és a tervezhetőség biztosítására, illetve arra, hogy felélesszük a polgárokban a magasabb életszínvonal reményét” – fogalmazott az RMDSZ politikusa.

Turos szerint a koalíciónak egy sor problémára kell halaszthatatlanul határozott megoldást találnia: a koronavírus-járványra, a lakosság vásárlóerejének csökkenésére és a drágulásokra. Hozzátette: az országos helyreállítási terv esélyt ad Románia fejlődésére.

Az RMDSZ frakcióvezetője szerint a nyugdíjak, a minimális nyugdíj és a minimálbér kormányprogramba foglalt emelése konkrét segítséget nyújt az embereknek ennek a nehéz időszaknak az átvészelésére. „A célunk közös: a polgárok jólétének megteremtése. Meggyőződésem, hogy az egymás iránti tiszteletre és bizalomra alapozva ezt a közös célunkat el tudjuk érni” – jelentette ki Turos Loránd.

A törvényhozók a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormány beiktatásáról szavaznak csütörtöki ülésükön.A törvényhozók a PNL, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta – és a nemzeti kisebbségek frakciója által támogatott – kormány beiktatásáról szavaznak csütörtökön a parlament két házának együttes ülésén.

Az új kormány beiktatásához a képviselők és szenátorok többségének a támogatása, vagyis 234 szavazat kell.

Kapcsolódók

Kimaradt?